EBBEN A CIKKBEN
011. Hogyan került a fodrász pályára?022. Ekkor szerette meg a versenyeket?033. Hamarosan pedig létrejött a Wella Top Team. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?044. Ebből adódhatott, hogy Magyarországon is a fodrászat fénykoraként emlegetik ezt az időszakot?055. Hol találta meg az útját a Top Team után?066. Ezért dolgozott például televízióban?077. Említette, hogy a fiai is fodrászok lettek. Ezt hogy élte meg?088. Már említette a saját szalonját, amely 1980 óta működik. Mi a titka a sikeres szalonnak?099. Hogy látja a szakmát manapság?1010. Milyen tervek foglalkoztatják?Gellei András a legendás Wella Top Team tagja volt, később pedig fiai segítségével létrehozta a Barber Shop Budapest hálózatot. Őt kérdeztük versenyzésről, a szakma helyzetéről és terveiről.
1. Hogyan került a fodrász pályára?
Szüleimmel, két testvéremmel családi házban éltünk Kispesten, amelynek egy része fodrászszalonként üzemelt. Ezáltal, amíg szüleim dolgoztak, mi gyerekek rengeteg időt töltöttünk közelükben a fodrászatban. Fiatalon, mielőtt a szakmát elkezdtem volna, sokat tudtam a szakmáról. Apám rendszeresen járt a Wesselényi utcai fodrászklubba, ahol a szakma krémjét is megismerhettem, a közeg pedig nagyon megtetszett. Végül a nővérem és én is a fodrász pályát választottuk, amit aztán az öcsém is követett.
A gyakorlati időm alatt apám elküldött több kollégájához, hogy lássam, hogyan működnek más fodrászatok is. Nagyon sok üzletből sajátítottam el egy-egy mozdulatot, amelyek közül néhányat még ma is használok. Miután apám abbahagyta a szakmát, az öcsémmel az Állami Fodrászatnál helyezkedtünk el.
2. Ekkor szerette meg a versenyeket?
Az Állami Fodrászat minden évben szervezett egy versenyt, amelynek a nyertese indulhatott a Magyar Bajnokságon. Apám azt tanította: bármit csinálsz, azt csináld jól. Versenyzésben addig még nem próbáltam ki magam, így éltem a lehetőséggel, 1973-ban elindultam az Állami Fodrászat (120 üzlete volt országszerte) országos versenyén, amit meg is nyertem, így elindulhattam a Magyar Bajnokságon is. Az Állami Fodrászat után elhelyezkedtem a Dauer Szalonban, majd 1980-ban megnyitottam a saját szalonomat a XI. ker. Bartók Béla úton, a Gellért Szállóval szemben.
3. Hamarosan pedig létrejött a Wella Top Team. Hogyan emlékszik vissza ezekre az időkre?
Óriási lehetőség volt, hogy behozhattuk Magyarországra a Wellát, hiszen egészen addig semmilyen nyugati márkával nem találkoztunk. A Wella Professionals volt az első. A márka pedig létrehozta Magyarország legjobb fodrászcsapatát, a Top Teamet. Jártuk a világot, minden egyes Európa Bajnokságra, Világbajnokságra, kiállításra elmentünk és lestük, hogy a legnagyobb fodrászcégek milyen kollekciókat és trendeket hoztak ki. Ezeket aztán az itthoni bemutatókon mi is színpadra vittük.
4. Ebből adódhatott, hogy Magyarországon is a fodrászat fénykoraként emlegetik ezt az időszakot?
Igen. Kvázi újságírókként voltunk jelen ezeken a rendezvényeken. Minden engedélyt megkaptunk, fotózhattunk, videózhattunk, így elsőkézből hoztuk haza a tudást és a technikákat. Minket pedig minden újdonság érdekelt, amik ezután itthon is népszerűek lettek. Sosem akartam a legjobb lenni, de mindig a jobbakhoz akartam tartozni. Ebben a csapatban pedig tökéletesen tudtuk támogatni és inspirálni egymást.
5. Hol találta meg az útját a Top Team után?
A Top Team megszűnése után nem akartam más világmárkához csatlakozni. A fiaim, akik mindhárman fodrászok lettek, akkor épp Ausztráliában dolgoztak. Felhívták a figyelmemet arra, hogy ott létrejött egy olyan hálózat, ami csak és kizárólag hajvágással foglalkozik. Profi hajvágást kaptak a vendégek, de nem kellett extra pénzt fizetniük semmilyen anyagért. Ennek mintájára itthon elsőként, én is létrehoztam egy ilyen hálózatot, amely a gazdasági világválság idején 2008-ban igen népszerű is lett. Ezek után az oktatást már a saját hálózatomban folytattam, hogy a vendég tökéletes kiszolgálást kapjon. Mindig szerettem volna valami maradandót csinálni, a szalonmunka sosem elégített ki.
6. Ezért dolgozott például televízióban?
A 2000-es években megkerestek az RTL klubtól, hogy a reggeli műsorban hetente számoljak be a divatról és a nemzetközi trendekről. Tíz évig jártam be a stúdióba reggelente, sokszor Andris fiammal, vittem modellt és mutattam be a legújabb frizurákat. Mindig kellett valami plusz a munkán kívül, ezzel pedig segíthettem a nagyközönséget hozzájutni az új frizura trendekhez. Az RTL után néhány évig ugyanezt csináltam az ATV-ben is. Amellett, hogy visszaigazolásként láttam a frizurákat az utcán, nem elhanyagolható szempont, hogy népszerűsítette a Gellei Szalont.
7. Említette, hogy a fiai is fodrászok lettek. Ezt hogy élte meg?
Talán nincs még egy ilyen család Magyarországon: mi hárman testvérek is mind fodrászok lettünk és az én három fiam is mind fodrász lett, nem is akármilyen. Andris fiamat felkészítettem a Magyar Bajnokságon konty kategóriában, mert aki ezt megnyeri az indulhat a Wasington-i világbajnokságon. Andris ezt a versenyt megnyerte, de még fodrász tanuló volt, ezért elindult a Szakmai Kiváló Tanulója versenyén. Ezt szintén megnyerte, így előbb lett fodrász, és így már elindulhatott a Világbajnokságon, mint a világ legfiatalabb versenyzője.
Dávid fiam Ausztráliában tanult, majd testvérével, Andrissal üzletet is nyitottak. Kölcsönösen adtuk egymásnak az információkat, hogy itt vagy ott mi a trend és mire van éppen igény. Ennek köszönhetően 2014-ben jött létre a Barber Shop Budapest hálózat ausztrál mintára. Kint a Barber Shopokba nők be sem mehetnek, szinte férfi klubként szolgálnak. Áron fiamnak köszönhetően, aki közben kiváló borbély lett itthon, ennek a hálózatnak nagy sikere lett, ma már több mint ötven üzlete van.
8. Már említette a saját szalonját, amely 1980 óta működik. Mi a titka a sikeres szalonnak?
A szalonom szlogenje: „amíg a vendég a szalonban tartózkodik érezze jól magát, amikor távozik legyen elégedett és boldog a frizurájával.”
Szerintem nagyon fontos, hogy mindig konzultáljunk a vendéggel, mit szeret, vagy mit nem szeret. A szalonban közvetlen, vidám hangulatot teremtünk, hogy a vendég kényelmesen érezze magát.
9. Hogy látja a szakmát manapság?
Sok üzlet nem törekszik az egyediségre. Ez vonatkozik a fodrászatokra és a Barber Shopokra is. Sok olyan frizura születik, amely nem veszi figyelembe az egyediséget és nem is előnyös. Ez nekem már nem tetszik. Engem mindig is a formázás érdekelt, hogy az is egyedi és előnyös legyen. Ezt manapság nem látom.
10. Milyen tervek foglalkoztatják?
Lenne még mit tanítani a fiatal fodrászoknak, hogy sikeres szalont tudjanak vezetni, de én már szeretnék nyugdíjas lenni. Szerencsére még mindig vannak vendégeim, akik ragaszkodnak hozzám. Ennek ugyan nagyon örülök, de egyre inkább szűkítem a munkaórákat. A gyerekek kirepültek, ideje, hogy én éljem az önálló, szabad életemet a feleségemmel, és járjam a világot, amíg még megtehetem.
Képek: gellei.hu
További cikkekért böngéssz az oldalon! :)