Dr. Szirmák Szilárdné – leánykori nevén Háry Emese – kémia-biológia szakos diplomáját az ELTE falai között szerezte, de végül mégsem a hagyományos gimnáziumi tanítás mellett döntött. 1967-től kezdve számtalan szépségipari dolgozónak alapozta meg szakmai és anyagismereti tudását az egykori 12. sz. Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképzőben. Idén nyáron a példaértékű oktatói tevékenységének elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkeresztben részesült – szakmai életútjáról kérdeztük.

A kémia és a biológia ugyan szerves részét képezi a kozmetikai és a fodrászati tananyagoknak, de a szaktanári diplomáddal miért döntöttél mégis amellett, hogy szépségipari oktatóvá válj?

A kémia-biológia szakot 1967-ben összesen hatvanan végeztük el, de ekkoriban Budapesten csak két szaktanári álláslehetőség volt. A diplomaszerzés időszakában én még szingli voltam, az állásokat pedig a családos emberek kapták. Nem szerettem volna vidéken dolgozni, ezért édesanyám közbenjárásával sikerült helyet találni a 12-es iskolában (12. sz. Ipari és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző – a szerk.), ahová kifejezetten az egyetemet végzett oktatókat keresték.

Nem rendelkeztél semmilyen szépségipari tapasztalattal, mégis belevágtál. Mi motivált?

Felajánlották az állást, és úgy gondoltam, hogy lesz, ami lesz. Fogalmam sem volt, hogy mi az a kozmetika, ugyanis megelőzőleg csak egyszer jártam ilyen helyen. Mivel a kémiához és a biológiához értettem, csak meg kellett értenem, hogy hogyan működik ennek a szakmának az alapja. Ebből kifolyólag az akkori igazgatónő nyárra kihelyezett egy profi szakember mellé, akivel egy hónapon keresztül minden műszakot végigcsináltam. Ennek köszönhetően mire odajutottam, hogy tanítsak – igaz ekkor még csak a kémiával foglalkoztam -, már ismertem az alapfogalmakat és a kozmetikai folyamatokat. Mondjuk úgy, hogy némi segítséggel, autodidakta módon, de végül megtanultam a kozmetikát.

Hogyan jött képbe a fodrászat is?

Időközben megismertem a férjem, akit a MALÉV pilótájaként áthelyeztek Tunéziába, ezért két év után otthagytam az iskolát. Az igazgatónő már akkor is hiánypótlónak találta a munkámat, ezért arra kért, hogy a helyemre keressek egy olyan embert, akivel szívesen dolgoznék együtt, amikor visszatérek. Ez így is történt. Négy év után szerettem volna hazajönni, de a férjemet Athénba helyezték, ezért még több évet kihagytam az iskolai évekből. Ezt az időszakot tanulással töltöttem. Amikor hazatértünk még mindig számítottak arra, hogy visszatérek a 12-es iskolába, de ekkorra már a fodrászat területén is oktatóhiány volt. Innentől a történet pont ugyanúgy alakult, mint a kozmetikával kapcsolatban – sosem jártam előtte szalonban, tehát mindent az alapoknál kellett kezdenem.

Kik voltak a segítségedre a fodrászati alapok elsajátításában?

Az anyagismeret elsajátításában rengetegen a segítségemre voltak. Nem szeretnék neveket említeni, mert egy kezemen sem tudnám megszámolni, hogy hány neves magyar fodrász állt a rendelkezésemre, amikor szükségem volt rá. Egytől-egyig mérhetetlen türelemmel és alázattal válaszolták meg a bennem felmerülő kérdéseket, amiért mindig hálás leszek. Miután a fodrászat is az életem és a szakmám részévé vált, minden szombatom és vasárnapom a különböző fodrászszalonokban töltöttem, mert folyamatosan tanulni szerettem volna. Annyira belemerültem, hogy végül irányító szerepet kaptam, mert látták, hogy mindent próbálok tudományos oldalról alátámasztani vagy éppen megcáfolni.

Később válthattál volna, miért maradtál mégis a szépségipar mellett?

Később valóban hívtak hagyományos gimnáziumba is tanítani, de ekkor végiggondoltam, hogy biológiai-kémia szakos gimnáziumi tanárként én százezerből csak egy vagyok. Ezzel ellentétben egy kozmetikus-fodrász szaktanári pozícióban lehetek első is. Erről pedig mindig azt gondoltam, hogy az ne menjen katonának, aki nem szeretne ezredes lenni, csak tizedes. Tehát hajtott egy hiúsági tolóerő, de mindeközben a szakmát és a diákjaimat is nagyon megszerettem. Nagyon okosak voltak, és mi sem bizonyítja jobban, hogy jól döntöttem, hogy a mai napig tartom velük a kapcsolatot. Mindig elismertem a tudásukat – és nemcsak udvariasságból -, komolyan is gondoltam.

Nem véletlen tehát, hogy a szakmai pályafutásodat több kitüntetéssel is elismerték. Idén nyáron (2019. augusztus 16-án) a “hazai szépségipar fejlesztését szolgáló példaértékű szakmai és oktatói tevékenységed elismeréséért” Magyar Ezüst Érdemkeresztet kaptál. Milyen érzéssel tölt el?

Most éreztem meg, hogy a munkámra fordított rengeteg energia meghozta gyümölcsét. Sok szombatom és vasárnapom munkával telt, ami családos emberként különösen nehéz feladatnak számított. Minden díjamnak és kitüntetésemnek örülök, azonban egy állami kitüntetés mégiscsak egy állami kitüntetés. Úgy érzem, hogy a munkás éveim erkölcsileg is lezárultak. Fizikailag már régebben, de erkölcsileg most. Ettől nem vagyok elkeseredve, mi több, nagyon örülök neki, hogy valakinek 20 év után eszébe jutott, hogy kitüntessen engem.

Ha már szóba hoztad a családi életet, hogyan bírtál egyszerre karriert építeni és anyaként is helytállni?

Ismered a mondást, “Minden férfi mögött ott áll egy nő…”, de ez pont így van fordítva is – a férjem és az édesanyám nélkül nem sikerült volna. Azokon a napokon, amikor távol voltam, a férjem a gyermekekért, az anyukám pedig a háztartásért felelt. Mindig volt meleg étel az asztalon. A gyerekeim a mai napig emlegetik a piros-fehér kockás abroszt, a szalvétát, amit az édesanyám minden alkalommal kikészített nekik. Ez csakis családi összefogással lehetséges, anélkül nem. Most már én is főállású nagymama vagyok, az unokáim számítanak a legtöbbet, sokat utazok velük. Úgy vagyok nyugodt, hogyha a velem töltött emlékek majd ugyanúgy élnek bennük, mint az én gyerekeimben az édesanyám és a piros-fehér kockás abrosz.

Ettől függetlenül a szépségipar is az életed része maradt?

A szakma a mai napig megjelenik az életemben. A nimbuszom megmaradt, még mindig meghívnak a szépségipari összejövetelekre, adnak a véleményemre, és én magam is böngészem a netet és a híreket.

Hogy érzed, a pályafutásod alatt mindent megvalósítottál, amit szerettél volna?

Mindig úgy éreztem, hogy ameddig aktívan dolgoztam, mindent megvalósítottam. Eddig volt némi hiányérzetem, de az Érdemkeresztnek köszönhetően ez is megszűnt. Az erkölcsi elismerés egész életemben többet jelentett az anyagi javaknál, hiszen ha az érdekelt volna, akkor nem maradtam volna a pedagógusi pályán. Így most már tényleg teljesnek érzem az életem.

Képek: dr. Szirmák Szilárdné

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)