Keresés

Károly Irma: „Mindenevő vagyok a szakmában.” - interjú

Károly Irma szívén viseli a fodrász szakmát.

Fodrászszövetkezetben kezdte, mára fodrászmester tizennyolc éves korában kapta első tanulóját, azóta pedig kb. hetven növendék tanult a kezei alatt, akik között van, aki külföldön is sikert aratott. Egy az ukrán határ melletti faluból érkezve óriási lehetőségként tekint a külföldi oktatásokra és fontosnak tartja, hogy egy fodrász a szakma minden szegletéhez értsen. Pályafutásáról kérdeztük Károly Irmát.

Hogyan indult a karriered?

Tanulóéveimet is számítva már 45 éve vagyok a pályán. Gyerekkoromban sosem jártam fodrászüzletben. Botpaládon, a szülőfalumban nem volt fodrász, csak egyetlen borbély, aki mindenkivel foglalkozott. Nem tudtam, hogy fodrász akarok lenni, csak a barátnőmmel együtt szerettem volna tanulni, együtt jelentkeztünk a fodrásziskolába Nyíregyházára. Engem felvettek, őt nem.

Az hogy végül megszerettem a szakmát, a mesteremnek, Fábián Lajosné Kati néninek volt köszönhető. Akkoriban még szövetkezeti rendszerben dolgoztunk több fodrásszal együtt Fehérgyarmaton. Kati néni volt számomra az etalon, ő szerettette meg velem a szakmát nagyon rövid időn belül. Nyugdíj előtt állt, amikor hozzá kerültem, de még akkor is hatalmas alázattal fordult a vendégek felé. Az utolsó vendégnek is úgy készítette el a haját, hogy az teljesen elégedett legyen.

Az édesanyám és a családom is rengeteget segített. Édesanyám egyedül nevelt és támogatott a tanulmányaim alatt mindenben, a családom pedig elfogadja, hogy a mai napig sűrű az életem, oktatásról oktatásra járok a munka mellett.

Milyen volt a hangulat a szövetkezetben, ahol elkezdted a pályát?

Egyszerre több fodrász dolgozott az üzletben, rengeteg vendég volt. A szövetkezeten kívül két vállalkozó volt a városban. Két műszakban dolgoztunk, váltásban. A kezdetektől fogva nagyon keményen kellett dolgozni, nem a tanulók körül forgott a világ. Ezt a szellemiséget igyekszem vinni tovább az oktatásban 18 éves korom óta, amikor az első tanuló érkezett hozzám. A mindennapi életre, gyakorlatokra tanítom a növendékeimet, arra hogy hogyan kell összhangba hozni a vendég igényét a mi tudásunkkal.

Károly Irma

A mostani duális képzésben szerencsére szabadabban engedik hozzánk a tanulókat. Az egész napos tanműhely nem a valódi élet, nem a valódi gyakorlat. Kb. hetven tanulóm volt az évek során, ők pedig 70-80%-ban fodrászok maradtak, erre nagyon büszke vagyok. Mindez annak ellenére történt, hogy a képzés felgyorsult, a gyakorlati idő kevesebb. Egyikük ráadásul a Tony & Guy szalonjában dolgozik Angliában. Most már csak fotózásokra készít frizurákat.

Az említett gyorsuláson kívül milyen változásokat látsz még a szakmában?

Az utóbbi 10-15 évben gyorsult fel minden az internet megjelenésével. Rengeteg oktatásra jártunk addig is, most azonban kinyílt a világ az online oktatások terén is, nem kell feltétlenül Budapestig menni egy oktatásért. Természetesen élőben sokkal többet ad egy képzés, de erre nem mindig van lehetőség.

Azt gondolom, hogy egy fodrásznak minden területhez értenie kell. Gyakran hallani, hogy elég, ha egy valamiben jó. De ha valaki egyedül dolgozik, ráadásul kisvárosban, akkor ez kevés. Vannak kollégák, akik nem tanultak olyan alapvető dolgokat, amiket én tanultam és tanítok is. Sosem lehet tudni, hogy a szakmának melyik részére lesz szükség. Imádom a kontyokat, de ugyanúgy szeretek festeni is. Mindenevő vagyok a szakmában.

Harminc éve dolgozom az Alfaparf Milano termékeivel. A pályám kezdetekor a különböző anyagokhoz való hozzájutás is nehézkes volt. Volt egy vendégem, aki rendszeresen járt Budapestre. Ő hozta be hozzám az Alfaparf termékeket. Aztán a Hair-Line Kft. berkeibe kerültem, ők is nagyban hozzájárultak a szakmai fejlődésemhez, például külföldi oktatási lehetőségekkel.

Károly Irma, Alfaparf termékek

Ez egy vidéki kisvárosból nagyon nagy lépésnek számít.

Az ország keleti részéből különösen. Kijutni Rómába és Milánóba, akadémián tanulni óriási megtiszteltetés volt és most is az, ha jön a lehetőség. Az is kifejezetten jó érzés, hogy 30 év alatt eljutottam oda, hogy országos szinten is ismerik a nevemet. A márka mellett részben ez is az internetnek köszönhető.

Az utóbbi három évben az internet használata számodra is különösen fontos volt, jól sejtem?

Igen. A városban én kezdtem el először megosztani a munkáimat a közösségi médiában. Szerettem volna a fiatalokat is megszólítani, nehogy azt higgyék, hogy nem haladok a korral. Mindig is igyekeztem haladni a trenddel, és részt venni mindenben, amiben lehet. Nagyon sok embert ismertem meg a tanfolyamoknak, oktatásoknak köszönhetően és mindig örömmel tölt el a megújulás.

Most is épp egy megújulás közepén vagy, a szalonodat újítod. Ez is egy nagyobb lépés a szalonod életében?

Ezzel is azt szeretném elérni, hogy valami újat tudjak adni a vendégeimnek. Egy kicsit más hangulatot szeretnék, új bútorokat, új eszközöket. Rengeteg új technika jelent meg, amikhez bizonyos eszközök elengedhetetlenek, például a klimazon. Folyamatosan újabb terveket igyekszem megvalósítani.

Károly Irma szalonja

Milyen terveid vannak még?

Aktívan részt veszek a fodrászközösség életében is, Mester Szakmai Tagozat elnökévé választottak és ágazati vizsgaelnök vagyok, de kaptam megbízatást mestervizsga elnökségre is. Imádom a kollégákat és a fiatalokat is, tőlük is lehet tanulni. Sosem lehet tudni, hogy mikor jön egy technika, amivel még nem találkoztam. Tárnoki László 90 éves koráig dolgozott. Nekem is ez a tervem. Kati néni pedig nem ismerte a fáradtságot és az összecsapott munkát. Én sem ismerem.

Íme Károly Irma néhány munkája

További fodrásztartalmakért böngéssz az oldalon, ha pedig tetszett a cikk, lájkold és oszd meg másokkal is! 🙂

Károly Irma Facebook oldala: Katt!

Képek: Károly Irma