Keresés

Kucsera Zsolt: "Az angolszász és a francia divat ötvözetét adom át!"

A fodrász válaszol vendége Kucsera Zsolt volt!

Kucsera Zsolt mesterfodrász a L’Oréal Professionnel nagykövete, immár 20 éve. Neve a francia hajvágási stílussal forrt egybe, alapelvének pedig a hajvágási stílusok szimbiózisát tartja. Többek között ezekről beszélgettünk vele.

1. Miért választottad a fodrász pályát?

Számomra ez egy nagyon egyszerű és kézenfekvő dolog volt. Szerintem az ember 14-15 évesen nem tudja igazán, hogy mit is szeretne csinálni. Összeült a családi kupaktanács, a szüleim pedig arra buzdítottak, hogy tanuljak valamilyen szakmát. Édesanyám fodrásza akkoriban egy távoli rokon volt, ő is megerősítette bennünk, hogy ez egy jó választás lesz, valamint abban is segített, hogy megfelelő gyakorlati helyet találhassak.

Én mindig hallgattam a szüleimre, hiszen ők tudták azt, hogy mi lesz igazán jó nekem. A fodrásziskola folyamán aztán Kórodi László lett a mesterem, aki megszerettette velem a szakmát és megmutatta a fodrászat valódi szépségét.

2. Ezek szerint fel sem merült benned a tetszik vagy nem tetszik kérdése?

Egyáltalán nem. Bíztam a szüleim döntésében, amihez kiegészítésként társult a nagymamám meglátása, miszerint fodrászra mindig szükség lesz. Később, az iskolás évek alatt aztán természetesen kialakult bennem az, hogy a szakmának pontosan melyik részéhez vonzódom inkább. Mindig is a női fodrászatban láttam a legnagyobb potenciált. Akkor még úgy épült fel az oktatási rendszer, hogy egy évig férfi, majd egy évig női fodrászatot tanultunk tanműhelyben, a harmadik évben pedig a gyakorlati helyen dolgoztunk.

Nagyon vártuk a második évet, mert azt éreztük, hogy a valódi szakmai kihívások ott kezdődnek majd el. Akkor kezdtük el tanulni a bonyolultabb technikákat, amelyek kihívás elé állítottak, ezeket pedig meg kellett oldani.

3. 1999-ben nyitottál saját szalont, milyen lépések vezettek el ehhez a mérföldkőhöz?

Az első hosszútávú munkahelyemet Csipak Péter biztosította, akihez kezdő fodrászként kerültem. Az Atrium és a Fórum hotelek között volt a szalon, ennek köszönhetően pedig rendkívül nagy volt a forgalom. Az utcáról betévedő vendégek haját kellett vágnom, belőlük kezdett el felépülni a vendégköröm. Ebben a szalonban találkoztam először a L’Oréal Professionnel márkával. Egy kolléganőm mestervizsgájára érkezett egy képviselő, aki később a szalonunkban is tartott egy kétnapos termékismertetőt. A márkát ezután be is vezettük a szalonba a már meglévők mellé.

Dolgoztam még egy másik üzletben is, amely L’Oréal szalonként működött, majd megnyitottam a saját szalonomat, ahol azóta is kizárólag a L’Oréal cégcsoport termékeit használom.

4. A francia hajvágási stílus, amelyet képviselsz, a L’Oréal márkával együtt került az életedbe?

Ebben az időszakban már jártam a márka képzéseire, sőt létrejött a művészeti csapat, amelybe meghívást kaptam. Együtt dolgozhattam Szabados Iréne-nel, Bartal Pállal, Bognár Jánossal, Binder Gézával, Gödöny Istvánnal Várkonyi Dórával és Kada-Szabó Évával. A márka rengeteg lehetőséget biztosított nekünk a fejlődésre, nemzetközi fodrászok érkeztek Magyarországra és mi is mentünk Párizsba. Ekkor ismerkedtem meg mélységeiben a francia hajvágással.

5. A szakma melyik ága inspirál még?

Londonba is többször kijutottunk, ahol viszont Vidal Sassoon vonalán képezhettük magunkat. Ide vezetem vissza azt az elvet, amelyet alapvetően képviselek. Hagyományos angolszász hajvágás, francia stílussal: ez az én tematikám.

6. Külön-külön mit jelent számodra ez a két fogalom?

A sassoon-i alapok számomra az iskolát, a tanulást és a precizitást képviselik, valamint annak fontosságát, hogy tisztában legyünk azzal, amit csinálunk. E nélkül nem tudunk hajat vágni. Ha nincs meg a fejünkben az, hogy mit szeretnénk, akkor nem fog sikerülni az eredmény. A francia stílus pedig számomra a sikk, az elegancia, a stílus, a személyre szabottság, a haj természetes esésének követése.

7. A művészeti csapatból a L’Oréal Professionnel nagykövetei lettetek. Hogy élted meg ezt?

A korábbi munkahelyemen vendégem volt a cégcsoport akkori igazgatója. Éppen csak megnyitottam a saját üzletemet, amikor a L’Oréal Professionnel-nél volt egy nagy volumenű lakossági termékbevezetés. Felkértek arra, hogy tartsak egy bemutatót a cég oktatóinak és képviselőinek arról, hogy mit is tud ez a termék. Ez volt az első színpadi munkám. A titulus tulajdonképpen csak névleges volt, az addigi művészeti csapat alakult át nagyköveti csapattá.

8. Immár 20 éve vagy tagja ennek. Hogyan jött létre az a legendás nagyköveti csapat, amelyet most ismerünk?

Elismerésként és megtiszteltetésként éltem meg, amikor Szabados Iréne mellett dolgozhattam a színpadon. Amikor csatlakozott Hajas László és Zsidró Tamás, akkor ez az érzés még inkább felerősödött. Nagy kihívás volt felnőni erre a szintre és megfelelni a helyzet elvárásainak. Az elmúlt 20 év talán megmutatja azt, hogy sikerült éretté válni a feladathoz és együtt fejlődni tovább.

9. Mit képviselsz leginkább ebben a csapatban?

Azt gondolom, hogy továbbra is az angolszász és a francia divat ötvözetét adom át, ahol csak lehet. Ez a szimbiózis ugyanúgy alkalmazható szalonban, oktatáson vagy nagyobb bemutatón is. Éppen ez adja a varázsát.

10. Milyen terveid vannak 2025-re?

Úgy látom, hogy egy nagyon nehéz időszak előtt állunk. Óriási változásban van a szakma, de minden más is. Nehéz helyzetben vannak az iskolák, kevés az utánpótlás és nagyon alacsony lett az általános szakmai színvonal. A jövő év egyik nagy kihívása lesz ezeknek a problémáknak a megoldása.

A magam részéről szeretném megtartani, sőt fejleszteni az általam megálmodott koncepciót. A mostani időkben nagyon meg kell fontolni, hogy milyen irányba indul el az ember. Nem lehet érzelmi alapon dönteni, nagyon megfontoltnak és átgondoltnak kell lenni minden tekintetben.

Képek: Karsay Katalin

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)