Németh Ildikó mögött negyven éves pályafutás áll. Járt Szentpéterváron és Törökországban is képzéseken, törökül meg is tanult. Nemrég pedig megkapta az Aranykoszorús Mesterfodrász címet is. A csakis saját maga által elért sikereknek nagyon örül, de azt vallja, hogy „embernek kell maradni minden körülményben”. Karrierjéről, az Alfaparfról, külföldi projektjeiről kérdeztük Némethné Ildikót.

Hogyan kezdődött a mögötted álló negyven éves pályafutás?

Általános iskola negyedik osztályától tudtam, hogy fodrász szeretnék lenni. Senki nem vett komolyan. A gyermekorvosi pálya is vonzott, az osztályfőnököm is azt szerette volna, ha gimnáziumba megyek. Édesapám azonban azt mondta, hogy neki nem a szakmám fontos, hanem hogy én boldog ember legyek, így aztán 1984-ben elvégeztem a szakmunkásképzőt.

Szerencsésnek tartom magam, mert egy olyan mester mellett tanulhattam, akiben egyáltalán nem volt szakmai féltékenység. Korbély Györgyné Ágiról van szó, tőle tanultam minden alapot, én voltam az első tanulója. Szinte anya-lánya kapcsolat alakult ki közöttünk. Már tanuló koromban is versenyeztem, a Szakma Kiváló Tanulója voltam, Ági pedig mindig vitt engem az akkori nagy fodrászrendezvényekre: Átrium, Intercontinental, Kongresszusi Központ.

Mindig azt mondta: „Addig nem nyugszom, amíg pástfodrászt nem csinálok belőled!” Ez a mai bemutatófodrásznak felelt meg, aki kiáll a pástra és megmutatja, hogy mit tud. Sajnos ezt már nem érhette meg, mert a következő év tavaszán elment.

Mit éreztél akkor, amikor mégis megvalósult az ő célkitűzése?

Most is beleborzongok, de amikor 2009-ben, az első nagyszabású bemutatómon színpadra léptem, akkor azt éreztem – de ténylegesen, fizikailag –, hogy valaki hátulról megfogja a vállamat. Azt hittem valaki bejött a színpadra valami miatt szólni. Még hátra is néztem, de nem állt ott senki. A mai napig megesküdnék rá, hogy az valamilyen módon a mesterem volt.

Számomra ez a szakma szerelem. Minden egyes nap örömmel megyek dolgozni, sőt olyan érzés van bennem, mint amikor karácsonykor várjuk, hogy jöjjön a Jézuska és kibontsuk az ajándékot. Minden nap ad valami újat és szépet ez a szakma.

A fodrászvilágban most erőteljesen jelen van az ellenpólus is: rossz mentális állapot, kiégés. Te hogyan viszonyulsz ezekhez?

Nem vitatom, hogy mindig vannak nehezebben kezelhető vendégek, akikhez nagyobb türelem kell. Azonban kizártnak tartom azt, hogy mázlista lennék és csak nekem nincsenek vészes eseteim. Természetesen van, aki sosem jegyzi meg, mikorra kell jönni, vagy elfelejti az időpontját. Tudni kell kezelni és megtanulni együttműködni ezekkel az emberekkel. Belőlük van a bevételünk. Megfelelő kommunikációval és egy kis odafigyeléssel minden megoldható. Egy jó fodrász pszichológus is!

A vendégeknek jólesik, ha csak annyira odafigyelsz rájuk, hogy megjegyzed, amit mondott és következő alkalommal visszakérdezel. Ez mindenkinek fontos, és nem nagy energiabefektetés.

Jelenleg az Alfaparf Milano márkával dolgozol. Hogyan indult ez az együttműködés?

A pályám elején, 12 évig a Wella Professionals-szel dolgoztam. Tanulókoromban is ezt a márkát használtam, így természetesen ezt próbáltam tovább vinni. Próbáltam bekerülni a magasabb körökbe, de kis ember voltam egy kis városban, az pedig nem stílusom, hogy bárkit eltapossak a saját sikeremért.

Minden frissen megjelenő terméket szerettem azonnal kipróbálni. A váltás végül akkor történt meg, amikor megjelent a Wella Koleston 2000 termékcsaládja. Ezzel én már nem szerettem dolgozni. Ekkor érkezett meg Magyarországra az Alfaparf, a festékek színei pedig azonnal magukkal ragadtak. Nem sokkal később akkora felhasználója lettem a márkának, hogy Hansági Gyula elindította az Alfaparf képzéseket, megpróbáltunk egy szalontréning hálózatot kialakítani. Később aztán kiderült számomra, hogy az én anyagfelhasználásom a legjobb az országban és egy többkörös válogatás után bekerültem az oktatói csapatba. Így kezdődtek a stúdió-oktatásaim, amik szerencsére a mai napig sikeresek.

A sikerek nyomán pedig most megkaptad az Aranykoszorús Mesterfodrász címet, amelyhez ezúton is gratulálunk. Emögött azonban egy folyamatos tanulás is áll, jól sejtem?

Igen, 12 évig voltam szakmunkás vizsgabizottsági tag is, amit nagyon élveztem. Végül a vizsgabizottságtól elköszöntem, de a tanulóoktatást nem hagytam abba. Több mint 70 tanuló ment ki a kezeim közül. Egyenrangú partnerként kezeltem őket és megvolt a kölcsönös szakmai alázat, ami szerintem az egyik legfontosabb dolog. Én inspiráltam a tanulókat, ők pedig engem.

Ha már inspiráció: több külföldi projekted is volt, amelyek inspiráció útján indultak el, igaz?

Amióta okostelefonom van, lefekvés előtt 10-15 percet mindig a szakmai világban töltök inspirációt keresve. Így jött szembe velem Farrukh Shamuratov egyik videója. Tátva maradt a szám a munkái láttán, a 10-15 perc helyett éjfélkor még mindig azt néztem. Egyszer csak megtudtam, hogy Szentpéterváron lesz oktatása, természetesen muszáj volt elmennem. Annyira összebarátkoztunk, hogy én lettem a magyarországi képviselete. Általában én szervezek neki mindent, ha ide jön.

Hasan Keskin munkáival is ilyen módon találkoztam. Nagyon hasonló stílust képviselt, mint Farrukh, ezért úgy döntöttem, hogy azt is megtanulom. Ki is mentem Törökországba az első adandó képzésre. Felfigyelt rám, elkérte a képeket a munkáimról, aztán szólt, hogy következő évben indít egy 10 fős csapatot, amelynek szeretné, ha tagja lennék. Tavasszal aztán meg is tartottuk a nagyszínpadi show-t. Később pedig egyenrangú szervezője és alkotója lettem a bemutatóknak.

Az idei show-ra sztárvendégként Shamuratovot hívtuk meg. Úgy gondoltam, ideje, hogy együtt is tartsanak egy bemutatót.

Milyen tanáccsal tudsz szolgálni azoknak a fodrászoknak, akik most úgy érzik, hogy nem tudják megvalósítani a céljukat vagy nem tudnak elindulni felfelé?

Én pontosan ugyanezt gondoltam mindig. Minden képzésre elmentem, ez nagyon fontos. Még akkor is, ha tele van az üzlet és mindenki azt mondja, hogy tökéletes a munkád. Mindig lehet még többet tanulni és még többet tudni.

Mindig is szerettem volna a nagyokra hasonlítani és szívni akartam magamba a lehető legtöbb tudást. Ha csak egyetlen új fogás megmarad a képzésből, már megérte elmenni. Másokat eltaposni azonban sosem szabad. Nem attól leszel valaki, hogy nagyképű vagy és magas lóról beszélsz. Embernek kell maradni minden körülményben.

Sokszor előfordul, hogy ha valaki megkap valamilyen díjat vagy rangot, akkor megváltozik. Természetesen negatív irányba. Ha engem csak azért szeretnének az emberek, mert most Aranykoszorús Mesterfodrász lettem, akkor ezért ne szeressenek. Természetesen nagyon jó érzés, hogy ez megadatott, de folyamatosan fejlődni kell ezután is.

Hogyan tovább a közeljövőben ezzel a fejlődéssel?

Októberben lesz a nagy bemutató, amire már készülünk. Erre az alkalomra összeállítok magam mellé egy csapatot is, akik közül az egyik a volt tanulóm, akinek fantasztikus munkái vannak. Emellett szeretném erősíteni az angolomat is, az ugyanis még nem elég jó. Természetesen a családi kötelék is nagyon fontos számomra, a munkám mellett erre is maximálisan odafigyelek. Azonban szakmailag is mindig naprakésznek kell lenni, másképp nem lehet tartani a színvonalat.

A volt tanulóimban látom a jövőt. Azonban ahogy Kormány Eta is tette, kellő alázattal eljön az a pont, amikor abba kell hagynom. Nem szeretnék sok évesen bohóc lenni a színpadon. Addig azonban legjobb tudásommal és kellő alázattal szeretném végezni a munkámat, és minél több fodrásznak szeretném átadni az eddig megszerzett tudást.

Képek: Németh Ildikó

További cikkekért és interjúkért böngéssz az oldalon! :)