Keresés

Perge Zsolt: "Örülök, hogy részese lehetek a zenei közegnek!"

A fodrász válaszol sorozatban Perge Zsolt!

Perge Zsolt, bár nagyon fiatal, versenysikerei miatt hamar megismerte a szakma. Mondhatjuk, hogy már most a szakma csúcsán van, hiszen az ország egyik legismertebb szalonjában dolgozik, Azahriah fodrásza és külföldi karrierben is gondolkozik. Interjúsorozatunkban Perge Zsoltot kérdeztük!

1. Hogyan indult a pályád, mi vonzott a szakmában?

Édesapám is fodrász, így az indíttatás innen jön. Gyerekkoromban sokat jártam be hozzá a szalonba, később pedig a versenyzés világát is ő mutatta meg nekem.

2. Ezek szerint nagyon korán megszeretted a versenyeket is?

Jött egy jó lehetőség a World Skills, majd a EuroSkills versenyekre. Ezekre pedig nem lehetett nemet mondani. Úgy gondolom, hogy az ezeken a versenyeken szerzett szakmai tudásra és tapasztalatra tudok támaszkodni most is. Gondolok itt arra, hogy nem riadok vissza egy nehezen kezelhető hajtól sem, hiszen a versenyek során a modellek esetében is előfordult, hogy ilyen hajakkal dolgoztam.

3. A versenyekre olyan szakmai nagyságok készítettek fel, mint Veress-Győri Sándor és Hajas László. Hogy élted/éled meg a velük való kapcsolatot?

Óriási megtiszteltetésnek érzem a mai napig. Tulajdonképpen nem volt nehéz dolgom, velük nőttem fel. Sanyinál voltam tanuló és Laci is kísért minden versenyre. Egy pár szót minden alkalommal megbeszéltünk a versennyel kapcsolatban, igyekeztünk a teljesítményem jó oldalát kiemelni.

Csonka Tamás, Hajas László, Perge Zsolt és Veress-Győri Sándor

4. Fodrászként elhelyezkedtél a sztárvilágban, vannak celeb vendégeid. Milyen velük dolgozni?

Minden vendéget ugyanúgy kezelek, de örülök annak, hogy olyan emberekkel foglalkozhatok, akik a maguk szakmájában a csúcsszínvonalat képviselik.

5. Azahriah fodrásza is te vagy. Vele hogyan indult az együttműködés?

Egy kedves barátom már dolgozott vele néhányszor, általa ismertem meg a zenekart. Egy koncerthez aztán elkészítettem a haját, azóta pedig folyamatosan dolgozom a csapattal.

6. Túl vagytok a tripla Puskás-koncerten. Milyen volt ezt fodrászként megélni?

Nagyon sok embernek készítettük a frizuráját, a táncosokon át a stábtagokig. Azahriah általában sapkában koncertezik, így az ő haja azt a célt szolgálja, hogy jól érezze magát és magabiztos legyen a színpadon. A táncosoké azonban annál nagyobb kihívást jelentett, hiszen az elkészített frizuráknak a koncert végéig úgy kell maradniuk. Ezt általában fonatokkal szoktuk megoldani. Szerencsére koncert közbeni vészhelyzetek általában nincsenek, de a Puskás koncertek esetében minden nap igazítottunk és frissítettünk a tökéletesség érdekében.

7. Milyen szakmai célok foglalkoztatnak még?

Jelenleg az Erzsébet téri Hajas Szalonban dolgozom, a jövőt illetően két lehetőségben gondolkozom: néhány év múlva szeretnék saját szalont nyitni vagy külföldön is kipróbálni magam. Veress-Győri Sándor révén már többször szóba került London, számomra ez óriási lehetőség lenne. Egy saját szalon nyitása pedig azt gondolom, hogy az idők folyamán formálódik majd. Ezen nagyon sok gondolkodnivaló akad, hiszen az ügyintézés menetét sajnos kevés helyen tanítják meg egy pályakezdőnek.

8. Versenyzésben gondolkozol még?

A WorldSkills és EuroSkills versenyekből a korhatár miatt már kiöregedtem, ráadásul már mindkettőn részt vettem, így nem is mehetnék többször. Úgy gondolom, hogy a versenyzés terén már kiéltem magam. Nagyon jó élmény volt és rengeteget tanultam, de úgy érzem, hogy most a szalonmunka és a jövőm alapjainak megépítése jobban foglalkoztat.

9. Ebben mi a legnagyobb kihívás most?

A versenyzés sok időt elvett az első évekből, így nehezen tudtam vendégkört kialakítani. Ez most az első számú feladat. Szerencsére úgy látom, hogy hónapról hónapra több vendégem van, úgyhogy a következő cél, hogy meg is maradjanak és elégedettek legyenek a munkámmal.

10. A szakmán kívüli életedről keveset tudunk. Mik foglalkoztatnak a fodrászat mellett?

Az a helyzet, hogy rengeteget dolgozom, így kevés idő jut a szakmán kívüli dolgokra. A zene közel áll hozzám, nagyon szeretek zenét hallgatni. Emiatt is örülök, hogy részese lehetek a zenei közegnek is.

Képek: Perge Zsolt Facebook, Veress-Győri Sándor Facebook

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)