Keresés

Veress-Győri Sándor: "Soha nem terveztem meg az oktatásaimat!"

A fodrász válaszol vendége Veress-Győri Sándor!

Veress-Győri Sándor Sassoon-múltjával és a VGS oktatásokkal beírta magát a magyar fodrászipar történetébe. Most pályájáról, a Sassoon-évekről, a hazatérésről és az oktatásról is beszélgettünk vele.

1. Hogyan kezdődött a pályád?

Kimondottan sosem akartam fodrász lenni, nem terveztem ezt a pályát. Jó tanuló voltam, így jelentkeztem egyetemre, testnevelés-irodalom szakra. Röplabdáztam a debreceni NB1 és NB2-es csapattal. 21 évesen volt egy időszak, amikor nem tudtam, hogy mit is szeretnék csinálni, ráadásul lehetőségem adódott volna külföldre is menni. Ekkor otthagytam az egyetemet, és szinte viccből beiratkoztam a fodrásziskolába, mert a kiutazáshoz szükségem lett volna egy iskolai papírra.

2. Hogy fogadták ezt a fodrásziskolában?

Máté Piroskánál voltam tanuló, aki kötelezővé tette, hogy két hét gyakorlatra bejárjak. A gyakorlat után azt mondta, hogy ha nem sikerül az utazás, várnak vissza, mert jó fodrász lenne belőle. Nem sikerült az utazás.

3. Mikor kezdődött a szakma valódi szeretete?

A szakma szeretete lehet, hogy már gyerekként megvolt bennem, mert mindig fésülgettem édesanyám és a két lánytestvérem haját. Itt még nem derült ki, hogy fodrász leszek, ebben az időszakban még református lelkésznek vagy gyógyszerésznek szántak. Végül megmaradt a fodrászat.

Amikor a sikertelen kiutazás után visszatértem a fodrásziskolába, eldöntöttem, hogy ezt nem fogom elbaltázni, beleadok mindent. A mai napig tudok verset elemezni, de megtanultam a fodrászszakma alapjait és hamar dolgozni kezdtem, mert szükségem volt a pénzre.

4. Később kimentél Londonba a Sassoon Akadémiára. Miért hoztad meg ezt az egyébként óriási lépést?

Kitűnően végeztem el a fodrásziskolát, ekkoriban még csak álmodoztam a versenyekről. Később azonban elkezdtem versenyezni, ahol megismertem Hajas Lászlót. Ő buzdított arra 30 éves koromban, hogy menjek ki Londonba a Sassoon Akadémiára. A kint töltött 10 évem alatt Laci minden évben kijött meglátogatni.

Frankfurtban 2006-ban ezüstérmes lettem az OMC bajnokságon, Steven Smart angol versenyző pedig aranyérmes. Ő egy évre rá Amerikába ment, celeb lett, én pedig Londonban tanultam. Egyszer aztán összefutottunk az akadémián és felismertük egymást, nagyon szép pillanat volt.

5. Mit tapasztaltál a kinti szakmából a Sassoon-évek alatt?

Az a helyzet, hogy elszakadtam a magyar fodrászipartól, csak Lacival tartottam a kapcsolatot. A Sassoon egy profi fodrászat volt már akkor is, de leginkább vágással foglalkozott, Wash & Go működéssel.

Amikor tagja lettem a társaságnak, folyamatosan a Sassoon-házon belüli elfoglaltságokkal voltam lekötve. Így kevés időm maradt arra, hogy másokat kövessek a szakmánkban. Nagyon szigorúan képviseltük a Sassoon brandet a legapróbb részletekig. Emiatt aztán a Sassoon világán kívül nem tudok nyilatkozni a szakmai életről.

6. Tíz év után hazajöttél Magyarországra. Ez hogyan történt?

Öt év után igazgató lettem a Sassoon-ban, közben pedig született két gyermekünk. Amikor 2014-ben megcsináltam a Poetica kollekciót, a csúcsra kerültem, ám a gyerekek miatt, a jobb családi együttlét érdekében haza kellett költöznünk.

7. Hazahoztad a tudást, egy egész oktatási rendszert építettél fel belőle. Miért döntöttél így?

Amikor hazajöttem valójában úgy döntöttem, hogy abbahagyom a fodrászatot. Azt gondoltuk, hogy egy tanyán fogunk élni és önfenntartók leszünk. Hajas László azonban azonnal megkeresett, hogy folytassam a szakmát és oktassak.

8. Mit gondolsz az oktatási rendszeredről?

Arra vagyok büszke, hogy egészen idáig soha nem terveztem meg az oktatásaimat. Minden természetesen jött. Az utóbbi időben kezdtem el mélyebben foglalkozni például a marketinggel, az online világgal. Az a célom, hogy valami fejlesztést hozzak a piacra. Egyelőre nem tudom, hogy ez miben fog megtestesülni, de tervezek folyamatosan.

9. Ha már oktatás, a teljesítményedért az idei Magyar Bajnokságon díjat kaptál. Mit érzel ennek kapcsán?

Nagyon örülök, hiszen szívügyem az oktatás és a tanulók. A diákokban korábbi önmagamra ismerek. Boldog vagyok, hogy már a harmadik versenyzőm jut el Európa- és Világbajnokságra is az én oktatási rendszerem segítségével. Perge Zsoltra vagyok talán a legbüszkébb, aki immár hivatalosan is Azahriah fodrásza. De rajta kívül is rengeteg vendége van a zeneiparból és a politikai életből is.

10. Milyen szakmai tervek foglalkoztatnak jelenleg?

Készülök egy meglepetésre ősszel, amelynek a pályám korábbi szakaszához van köze. Ezen kívül jövőre is szeretném megvalósítani egy nagy álmomat, de ezek egyelőre még az én titkaim. Ezek azonban elég nagy falatok, szinte teljesen kitöltik az időmet.

Képek: Veress-Győri Sándor

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)