Nagy Bertalanné egy erdélyi fodrászcsalád által szeretett bele a szakmába 14 évesen. A gimnázium után beiratkozott fodrásztanulónak. Vácon és Zebegényben dolgozott, fél évet dolgozott Süle Géza kezei alatt. Icuka számos szép emléket őriz ebből az időből: „Sződligetről naponta utaztam a csodálatos Zebegénybe, versenyekre jártam és kedves emberekkel találkoztam.”

Később az Állami Fodrászathoz szegődött, a Gellért Szálló Állami Fodrászrészlegén töltött 10 évet, 1969-ben pedig megnyitotta saját szalonját. Ma már több mint 80 éves, így nem dolgozik, csupán szívességből vállal néhány vendéget. Élettapasztalatai azonban sok szakember számára példaértékűek lehetnek:

• 1971-ben mestervizsgát tett,
• 1994-ben Aranykoszrús mester lett,
• 1995-től pedig a Pest Megyei Mestervizsga Bizottság elnöke volt
• 2013-ban MOSZI Életmű-díjat kapott

Interjúnkban a mögötte álló pályáról, a szakma változásairól és a kiégésről is kérdeztük!

Korábban nagyon más volt a szakma, mint ma. Milyen alapvető különbségeket lát?

A borbélyszakma teljesen megváltozott. Ma hat hónap alatt elvégezhető egy tanfolyam, amit legtöbben el is végeznek jó eredménnyel. Ezután már el is kezdenek például hajtetoválást készíteni. Régen ez nem ment ilyen gyorsan. Nem tartom magam konzervatívnak. Az igaz, hogy nem szeretem a hajtetoválásokat, de az biztos, hogy divat. Ezt el kell, hogy fogadjuk.

Az Ön mögött álló pályafutás során az oktatásba is mélyen belelátott.

Összesen 240 tanulóm volt, ebből pedig többen elmentek külföldre: Svédországba, Tenerifére, Ausztráliába és azt kell, hogy mondjam, hogy tudásukkal kint is megállják a helyüket. Különböző versenyeken 10 éven keresztül mindig nyert tanulóm.

Nagyon szerettem oktatni. Bár négy éve nincs iparom, 13 babafej még mindig van nálam. Mindig vannak szülők, akik a mai napig elhozzák a gyermekeiket, hogy felkészítsem őket egy-egy pótvizsgára. Sokat tanítottam hajfűzést. Talán ez hozta meg a szerencsét ahhoz, hogy a mestervizsga elnök lehessek: a 13 megkövetelt műveletből mindent tudtam. Igaz, nem jelentkeztem a posztra, kiválasztottak.

A szakma legfontosabb alappilléreinek a kapcsolatokat tartom. Szerencsém volt, hogy Debrecenbe elhívott Takács Jolika, Pasztercsák Márta és Ceglédre is jártam tanítani. Tárnoki Laci bácsival és HOrváth Tündével pedig a gödöllői iskolában mutattunk be kontyfésüléseket. Egy fűzőfám pedig még ma is megvan, amit szeretnék felajánlani egy éppen erre vágyó szakembernek.

Az oktatás és a versenyfelkészítés terén milyen változásokat tapasztalt az évek során?

Amikor Papasz Vasziliosz Hullámlovaglás című kazettái megjelentek, azokat minden tanuló megvette és gyakorolta a technikát. Ez volt mindennek az alapja, ügyesedett a kézmozgásuk. Úgy tudom, ez ma már nem vizsgakövetelmény. Szladek Mária kérésemre vett részt a vizsgabizottságban, személyét és szakmai tudásának átadását pedig pedagógiai módszere fémjelzi.

Nem jó, hogy ennyi minden megváltozott. Amikor én vizsgáztattam, már akkor is láttam, hogy nem megfelelő az oktatás és a felkészítés módja. Másképp oktatták a falusi és a fővárosi tanulókat: a falusiak sokszor hátrányba kerültek, mert nem tanítottak meg nekik bizonyos technikákat, a fővárosiak pedig nem tudtak dauerolni. A tartós hullám azonban nagyon fontos, ha valahol meg kell jelenni, tökéletes választás. Szerencsére lassanként visszatér a divatba.

Alkotásként vagy munkaként élte meg a szakmát?

Hobbiként. A mai napig készítek frizurákat szívességből, én ebben nyugszom meg. Bár már nem lakom Sződligeten, de ott tanultam meg, hogy a kapcsolatok nagyon fontosak ebben a szakmában, mind szakmai, mind vendégrészről. Egy fodrász pedig olyan vendégeket vonz, mint amilyen ő maga is.

Sokat hallani a szakmai kiégésről is. Erről mit gondol?

A szakmai kiégésnek nincs létjogosultsága. Most olyan időszakot élünk, amikor a legtöbben eldönthetik, hogy mikor és mennyit dolgoznak vagy kit vállalnak el és kit nem. Régen reggel hattól este hétig bent voltunk a szalonban és nem is mondhattam azt egy vendégnek, hogy nem vállalom el. Ma a kezelések időtartama, a technikák maguk és az anyagárak is megváltoztak.

Mikor lehet/kell/érdemes abbahagyni a szakmát?

Soha. Egyszer Koós Jánost kérdezték: „Mikor hagyja abba az éneklést?” Azt monda, hogy halála előtt öt perccel. Én is így gondolom. Ezt nem lehet abbahagyni. Szeretetből és szívességből a mai napig elvállalok néhány embert vagy éppen elmegyek egy-egy elsőáldozásra vagy lakodalomba.

Ha van esetleg bölcsesség vagy tanulság a sok-sok évből, mit tudna tanácsolni a fiatal szakembereknek?

Úgy gondolom, az alapokat nagyon meg kell tanulni. Ezen kívül alázatosnak kell lenni, mert amivel dolgozunk, azt ápolni kell. A vendéget, az embert nagyon kell szeretni. Ez pedig nem illem vagy udvariassági kérdés, ezt szívből kell csinálni.

Képek: Nagy Bertalanné

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)