A hajak szépségéről „vitatkozni” kicsit olyan, mint a művészeti alkotásokról. Azt gondolom, vitatkozni nem, ám beszélgetni róla igen is kell. Mert előremutató és mert létezik egy szalonon túli világ, ami az újdonságot, a másságot és a mindennapoktól való elrugaszkodást rejti magában. Ezeket a hajas alkotásokat lehet szépnek, merésznek, nem tetszőnek, kirívónak, kiakasztónak, de ugyanannyira inspirálónak, felszabadítónak és gondolatokat elindítónak is tekinteni. A szépségük ebben áll, hogy az ember nem megy el mellettük szó nélkül. Akkor sem, ha vendég, s akkor sem, ha fodrász.

Szalonmunka és művészi önkifejezés: jól látom, hogy a fodrászat e két szegmense erősen él benned is?

Abszolút. Én nagyon fontosnak tartom, hogy kilépjek egy kicsit a hétköznapiságból. Ezért vannak olyan munkáim is, amiben a művészetet mutatom meg. Jó lenne, ha a fodrászok elkülönítenék e kettőt, hiszen nem keverendő a szalonmunka a művészettel.

Szerinted a művészetet hogyan érdemes kezelni fodrászként? Mennyire meghatározó a munkádban?

Iszonyú fontos a művészeti világ, abból inspirálódunk. Arról nem is beszélve, hogy a szemünk ezzel „finomodik”. A művészeti alkotások a térlátásunkat finomítják, tanítanak minket. Mikor valami alkotást készít az ember, azonnal előjön a harmónia és az élmény is, hogy valahol ezt láttuk, éreztük, és most beépítjük a hajakba is.

Mikor elmész egy kiállításra, akkor te ilyen szemmel is nézed a tárlatot?

Erre nehéz válaszolni. Úgy gondolom, hogy egy kiállításon egy kicsit magamba szívom azt, amit a művész készített, mely impresszió végeredményben önkéntelenül játszik tovább bennem. Itt nem kell feltétlenül az egészre gondolni, van, hogy a színek, vagy éppen a festmény története ragad meg bennem. Persze sok olyan dolog is van, ami egyszerűen nem fog meg és később kiderül, hogy mégis „beragad a mélyén” és valamikor előjön. Ezek pillanatnyi érzések, amik meghatározhatnak egy-egy munkát.

Szerinted miért van szükség arra, hogy a szalonmunka mellett készüljenek olyan hajak, alkotások, amiket a mindennapokban nem készítesz el?

Úgy gondolom, hogy aki kicsit is kíváncsi a szakma csínja-bínjára, ami lehet akár egy haj textúrájának elkészítése is, az igazán érdeklődővé válik az iránt, hogy hogyan is készítse el. Ha úgy tetszik, nekem késztetésem van arra, hogy ilyeneket csináljak. Van otthon egy babafejem és például én az esti TV-zés helyett azzal bíbelődöm. Szeretek rájönni arra, hogy az adott forma például hogyan is készülhet el. Engem ez teljesen feltölt, hogy egy adott formát látva kitaláljam, mik a megalkotás lépései.

Tehát akkor te a szalonból hazatérve is a hajjal dolgozol?

Igen, nagyon sűrűn. Mivel én sosem az egyszerű oldalát próbálom megfogni egy-egy frizurának, hanem belemegyek olyan eszközökbe, ami segítség lehet akár egy forma elkészítésében, nekem ez egy állandó kísérletezés. Ennél a hajnál például (ami itt a szöveg alatti fotón van – a szerk.) egy subaháló kellett ahhoz, hogy a textúrát megalkossam. Azon keresztül egy horgolótűvel húztam ki a hajszálakat, amiket finoman lakkoztam, rászárítottam, végül lehúztam a gumit. A végeredmény egy nagyon finom kis textúra lett. Nyilvánvaló, hogy az ember ezeket akkor látja és tapasztalja meg, amikor ebbe belemerül vagy elmegy egy hajshow-ra, ahol csodákat lát. Ott aztán lefotózza magának és ha igazán izgalmasnak találja, akkor otthon megcsinálja, leteszteli, lepróbálja. Legalábbis én így működöm.

Szerinted miért van az, hogy ha olyannal találkozunk, ami más, mint amin a szemünk edződött, akkor az van, hogy kapásból elutasításra kerül?

Talán azért, mert kicsit prűd itthon a közgondolkozás. És ha már a fodrászoknál vagyunk, azt látom, sok esetben nem nyitottak a szakemberek. Úgy értem, hogy nem járnak nyitott szemmel. Ez nem jó vagy rossz, ez egyszerűen így van. Van, aki fogékonyabb erre, más egyáltalán nem. Ismerek olyan fodrászokat is, akiknek a fodrászat egyszerűen csak egy „meló”. Napi szinten bejárnak a szalonba, szeretik a szakmájukat, de a munkaidő végeztével ezt le is teszik. Hazamennek és folytatják tovább a privát életüket, amiben nincs benne a haj, a frizura.

Én ezzel ellentétben elmegyek például egy londoni Noise műsorra, amit imádok. (A Noise egy underground fodrászrendezvény, ami teljes egészében a művészetről szól és minden hordhatóságot kizár. A megalkotott frizurák arra az egy estére készülnek. – a szerk.) Én egy Noise-on teljes kielégülést érzek a látottak hatására. Olyan élményt kapok, ami engem újabb egy évig „életben tart”. Felszívom magam és azt érzem, hogy otthon vagyok, megérkeztem. Nem tudom, hogy másnál ez miért nincs meg. Nem vagyunk egyformák.

Mit gondolsz, mi az, ami elhozhatná a változást? Egyáltalán kell ebben változnunk?

Szerintem ez egy belülről fakadó érzés. Nézzünk meg egy versenyt, hogy hányan indulnak el. Manapság már nem annyira izgalmas a versenyen való elindulás, pedig fontos lenne a fejlődésben. Merthogy ahhoz, hogy megversenyeztessem önmagamat, ahhoz baromi nagy nyitottság kell.

Téged mire tanítottak és tanítanak a mai napig a versenyek?

Segítenek kilépni a komfortzónámból. A verseny előtt inspirálódom, nyomozok, hogyan tudnám ezt legszebben, a legjobban kivitelezni. Utána vannak az utómunkák, hogy egyben legyen: styling, smink, fotó. És a legnehezebb a színpadi előadás, amikor élő verseny van a páston és ott nincs retus, totál élőben megy minden. Nagyon oda kell figyelni az összes mozdulatra.

Ameddig csak fotókat készítettem, a másik oldalt nem is ismertem. Azért az sokkal nehezebb, mikor élőben kell megversenyeztetnem önmagamat. Összpontosítás, figyelem, megalkotás. Mindennek együtt kell lennie. Hajas Lacinak nagyon jó üzenet volt anno a Hajas Kupával. Minden évben lázasan készültünk a versenyre: sokunknak ott jött a felismerés is: „jé, én még erre is képes vagyok”! Ebben pedig benne van az állandó megújulás.

Szerinted miért van szükség a megújulásra?

Nagyon egyszerű: ha mindig ugyanazt csinálod, az idővel unalmas lesz. Először neked, aztán a vendégednek is, aki bizony el fog menni tőled.

Az az érzés viszont felbecsülhetetlen, mikor elindulsz egy versenyen, amiről vendégeid tudomást szereznek. Azt az örömöt, lelkesedést látni rajtuk, ahogyan imádják a munkáid, tényleg fantasztikus. És itt még csak nem is a helyezésekről beszélek, csak arról, hogy a munkádat láthatóvá tetted. Nem mellesleg vannak állandó vendégek, akik ennek hatására érkeztek.

Szöveg: Hansági Dorka

Képek: Veszelovszky Viki