Alázat, kitartás és kedvesség, mindenképpen így jellemezhetnénk elsőre Bódi Ákost, a TIGI európai kreatív igazgatóját, aki a szakmai alapokat Szabó Imre fodrászmestertől tanulta, majd az álmait valóra váltotta. Könnyen és lazán hangzik mindez, de el sem tudjuk képzelni, mennyi munka és milyen akaraterő van e mögött, amit saját erejéből elért és felépített. Ákos 1995 májusában hagyta el az országot és így lassan 20 év távlatából egy kis visszatekintést készítettünk vele. Fogadjátok szeretettel interjúnkat.

Szabó Imre volt a mestered, ő a szakmai alapokon túl mire tanított meg?

Egy véletlen folytán kerültem az Imréhez, illetve a középiskolai kudarcom után édesapám ötlete volt, hogy fodrász legyek. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy nála kezdtem a karrierem, mivel nemcsak a szakmai alapokra tanított meg, hanem a fodrászathoz szükséges alázatra, emberségre és viselkedésre is.

Tanulóként volt előtted egy cél arról, hogy milyen karriert szeretnél magadnak fodrászként?

Az első naptól kezdve bejött a fodrászat, de konkrét célom nem volt addig, amíg a Toni&Guy és Anthony Mascolo munkáiba és felfogásába belepillanthattam. Attól a ponttól kezdve viszont megszállott lettem és ez még most is él bennem.

Mi volt az első löket ahhoz, hogy elindulj Amerikába? Az ismeretlenbe mentél, vagy fix helyre?

Miután kikristályosodott bennem, hogy hogyan is szeretném a jövőmet, az első lépés az angol nyelv elsajátítása volt. 1995 májusában édesapámmal és Puskás Öcsi bácsival együtt utaztam New Yorkba egy helyi foci rendezvényre, ahol végül is minden kezdetét vette. Három hónapig intenzíven tanultam az angolt es 1996 júniusában megkezdtem a Toni&Guy és TIGI pályafutásomat Dallasban.

Ott azonnal el tudtál helyezkedni fodrászként? Milyen “újjal” találkoztál kint?

Két évig tanultam a Toni&Guy Akadémián – egy év alap tanfolyam, egy év tanárképző –, és csak ezután kaptam “fizetett” munkát. Ez egy nehéz időszak volt, mivel az iskola mellett csak hébe-hóba tudtam dolgozgatni, házhoz járni a vendégekhez, amiből eltarthattam magam. Minden új és izgalmas volt. Pár évbe telt mire az angol tudásom olyan szintre került, hogy nem okozott akadályt. Ezt ki kell bekkelni, mert könnyen elbátortalaníthatja az embert és kudarcba fojthat mindent.

Hogyan kerültél a TIGI-hez Londonba?

2003 telén felhívott az emigrációs ügyvédem azzal a hírrel, hogy sajnos el kell hagynom az USA-t vízumproblémák miatt. Amikor ezt Anthony (Anthony Mascolo – a szerk.) megtudta, azonnal felhívott és felajánlotta a londoni pozíciót. A Dallasban eltöltött nyolc év után, ahol már beépültem a csapatba, a londoni transzfer nem okozott fennakadást. Ez egy átmeneti idõszak volt, mert a TIGI és Toni&Guy cég ekkor vált ketté és nagy változásokat hozott mindkét cég életében. A TIGI csapata majdhogy lenullázódott, ami végül is nekem jól jött, mivel ott voltam a kezdetektől fogva és részt vettem a csapat újraépítésében.

Milyen ranglétrát kellett végigjárnod ahhoz, hogy az legyél mára a cégben, aki vagy?

Juniorként öt évet dolgoztam a dallasi Akadémián, ahol kezdő, középhaladó és haladó kurzusokat tanítottam. Szalonban is dolgoztam, illetve a hétvégéken turnéztam a csapattal. A legjobb élményeim erre az időszakra nyúlnak vissza. A cég ekkor élte fénykorát, megállíthatatlan volt. A felejthetetlen élményhez persze hozzájárult az is, hogy közben bejártam a világot.

Milyen tudatosság vezetett végig téged abban, hogy mindezt elérd?

Cirka 1992-ben láttam az első Anthony Mascolo oktatási videót és azonnal eldöntöttem, hogy egy nap vele fogok együtt dolgozni, ha törik, ha szakad. A másik pedig az utazási vágy, ami gyerekkoromtól bennem volt és még mindig hajt.

Hogyan képzeljük el a TIGI oktatási igazgatójának egy munkanapját (mondjuk olyat, amikor nem bemutatóztok)?

A reggeli szokásos e-mail csere után körbejárom a stúdiót és irodákat, majd az Akadémiát, ahol egy körképet kapok arról, hogy ki éppen min dolgozik. Szerencsére egy épületben vagyok a grafikusokkal, fotósokkal, video-vágókkal, marketing- és az eladási csoport szervező tagjaival, így a kommunikáció könnyebb a részlegek között. Egy produkció előkészületei ugyanolyan fontosak, mint maga a kivitelezés és utómunka, tehát a nap nagy része erről a három dologról szól.

Mi a te tényleges feladatod a cégnél, mi az, ami hozzád tartozik és a te áldásod kell hozzá, hogy megvalósuljon?

A munkám sokoldalú, emellett szezonálisan változik. Oktatási anyagok, kollekciók, reklám kampányok és szemináriumok szervezése és megvalósítása, az új TIGI termékek tesztelése, ami a legtöbb időmet elveszi, de emellett stratégiai megbeszéléseken is egyre többször részt veszek, ami fontos a precíz kivitelezéshez.

London mit adott neked?

London nehéz volt első nekifutásra. Az életforma Amerikához képest ég és föld és ezt rosszul éltem meg, viszont mivel ezt kihívásnak tekintettem, úgy érzem, hogy ezzel is gyarapodtam mind emberileg, mind szakmailag. Hirtelen nagyon picinek éreztem magam Amerika után, ahol elég sikeres voltam. Minden nagy kozmopolita világvárosnak megvannak a farkastörvényei, de mivel én a “művészbejárón” érkeztem, viszonylag hamar beilleszkedtem a kezdeti akadályokat követően. Szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy szakmailag ennél feljebb nincsen és újra neki kellett futnom, sok mindent új szemmel kellett látnom. Egy magasabb szintű, kifinomultabb ízlésvilág és egy újfajta látásmód, amire London megtanított.

Mit gondolsz, mindezt itthon is el tudtad volna érni pl. egy nagy cégnél? Vágytál volna erre? Vagy külföld jobban vonzott?

Bárcsak el tudtam volna mindezt érni. Magyarország mindig hiányozni fog és nem lehet pótolni semmivel. Szakmailag minden országnak megvan az identitása és ez egy hosszú folyamat eredménye, amiben a tradíciók, kultúra, gazdaság és még a politika is közrejátszik. Engem nem a külföld vonzott elsősorban, hanem Anthony Mascolo és a Toni&Guy birodalom. Ebben láttam a jövőt, a csapatmunkában, az állandó és megállíthatatlan kreativitásban és fejlődésben.

Szerinted igaz az, hogy külföldön nem a “kinek a kije vagy” számít, hanem az elvégzett munka?

Ez egy kényes téma, mert néha azt látom, hogy egyesek erre hivatkozva állítják be magukat sikertelennek, nem pedig azért, mert nem akarják a kellő időt és energiát befektetni. Kemény munkával és kitartással bármit el lehet érni. Az ismeretség sehol sem hátrány, de ez mindenhol másként számít, másként segítség az előre haladásban. Az, hogy Amerikában kezdtem külhoni karrieremet, nagyon segített ebből a szempontból, mert ott tényleg csak a tehetség és kemény munka jelentett mindent. Jól helyezkedtem, de ezen felül mindenhol ott voltam, ha hívtak, ha nem. Erre egy idő után akarva akaratlanul odafigyelnek és az illető kitűnik a tömegből.

El tudod képzelni, hogy haza költözz, vagy már London az otthonod?

Elképzelni nem tudom, de nem vetem el. Azt nem mondom magabiztosan, hogy London az otthonom, de most perpillanat ideköt minden.

Van-e a te posztodból feljebb lépés? Vágysz-e feljebb?

Rosszul fogalmaznék ha azt mondanám, hogy feljebb szeretnék jutni; ez sosem volt számomra cél. Inkább úgy mondanám, hogy beljebb és mélyebbre, a divatvilág bugyraiba. A fodrászat egy része annak, ami engem igazán foglalkoztat. Amióta a Social Media (közösségi média – a szerk.) és a globalizáció elválaszthatatlan része ennek a digitális világnak amiben élünk, maga a haj antropológiája, illetve a valóságban megélt (haj)sztorik azok, amikre igazán kíváncsi vagyok. Minél több tapasztalatot és élményt szerez az ember, annál jobban látja, mennyi mindent nem tud még és jobb esetben ez mélyíti az alázatot és tiszteletet a szakma és kollégái iránt. Sok tanulni valóm van még.

Az ember külsősként azt látja, hogy te egy álommunkát végzel. Mennyiben igaz ez?

Én egy olyan munkát, illetve munkakört végzek, amit én teremtettem meg magamnak. Egy “álommunka” általában csak kívülről álom és amint annak részévé válunk, valósággá lesz. Ezt, amit csinálok, nem is nevezném munkának, inkább fizetett hobbinak, ami legfőképp boldoggá tesz.

A “hobbid” mellett mi jelenti számodra a kikapcsolódást?

A családom, feleségem és 3 éves kislányom, akik a szabadidőmet felvillanyozzák. Mivel sokat utazom és sok időt vagyok kénytelen nélkülük tölteni, ezért megpróbálok 100%-ban rájuk koncentrálni a TIGI mellett.

Mégis mit tanácsolnál annak, aki hasonló karriert szeretne befutni?

A nyilvánvaló dolgok mellett azt szoktam tanácsolni, hogy bármi is legyen az az irány vagy mentalitás, amit követünk, csak egyet kövessünk, ne pedig kettőt-hármat vagy négyet, mert ez az esztétikai rálátásunkat összezavarja és a munkát könnyen öszvérré teheti. Az elhatározottság és kitartó munka eljuttat bárhová.

És végezetül: mi az a minimum egy dolog, ami nélkül te ma biztosan nem lehetnél az, aki?

Minden azzal kezdődött, hogy kibuktam a gimnáziumból, de a családom végig mellettem állt. Ők azok, akik támogattak, akinek mindent köszönhetek.

Képek: itt, itt