Szabó Renáta 20 éves pályakezdőként nekivágott egy hollandiai útnak, hogy ott próbáljon szerencsét. Kezdetben egyik nyelvet sem beszélte és egy üvegházban dolgozott, ahol rózsákat vágott méretre. Végül mégis olyan rendezvényeken vett részt, mint például az Amsterdam Fashion Week. Hat év után most mégis hazaköltözött. Mi volt ennek az oka, milyen volt odakint, és miért fontos a kommunikáció fodrászként? Fogadjátok szeretettel Szabó Renátával készített interjúnkat!

20 éves fodrászként útra keltél, hat évig Hollandiában dolgoztál és most hazatértél. De mielőtt belevágnánk a közepébe, honnan indultál?

Szombathelyen élek, ahol egy fodrászképző iskola van, ott kezdtem el a szakmát kitanulni. Még nem kellett gyakorlatra járni, amikor én úgy döntöttem, hogy szeretnék több gyakorlati tapasztalatot szerezni, így kerültem be Kovács Attila mellé az Art-Ko szépségszalonba. Négy évet dolgoztam ott fiatal fejjel, amikor már Atti szépen lassan bevezetett a sűrűjébe. Megmutatta nekem, hogy mit is jelent a szakma, a szakma szenvedélye, és hogy mennyit kell tenni azért, hogy mindezzel elérj valamit. Már akkor megtanultam, hogy soha nincs olyan, hogy jó, soha nincs olyan, hogy ez elég, mindig van jobb és tökéletesebb, de ehhez fejleszteni kell önmagadat.

A tanulmányaid alatt döntöttél úgy, hogy fogod magad és kiutazol Hollandiába szerencsét próbálni?

Igen is, meg nem is. Miután végeztem a sulival, vállalkozóként dolgoztam Szombathelyen több szépségszalonban is. Egy nap megjelent az egyik barátnőm az üzletnél, hogy csináljam meg a haját. Ő már akkor régebb óta kint élt Hollandiában, amikor is megkérdezte, hogy „Kijönnél velem? Két hét múlva indulok.” És bennem csak ennyi motoszkált végül „Miért ne?”. Aznap este bezártam az üzletet, összepakoltam, és akkor már nem is gondolkodtam, hogy megyek-e vagy sem. Tudtam, hogy ez a következő állomás.

Akkor mondhatni ez egy Carpe Diem döntés volt. Bármi megvolt szervezve előre? Szállás, munka, illetve akármi, ami az embernek ilyenkor biztonságot jelent?

Nem, szinte semmi nem volt megszervezve. Pontosabban, szállást nem kellett intézni, hiszen akkor a barátnőm már több éve kint élt, de minden másban hátránnyal indultam. Nem beszéltem egyik nyelvet sem, amit kint használnak. Nem beszéltem angolul, se hollandul, éppen ez volt benne a csavar. Persze, elmentem dolgozni, de fodrásznak nem állhattam úgy, hogy nem érteném meg, hogy mit szeretne a vendég. Emiatt kezdetben egy üvegházban pakoltam és vágtam méretre a rózsaszálakat. Meg a paprikát is, azóta azt nem is eszek. (nevet)

…de akkor ezek szerint a vágást már gyakoroltad, csak kicsit más környezetben! 🙂

Igen, a vágást gyakoroltam. (nevet) Később dolgoztam csokigyárban is, a lényeg annyi volt, hogy kommunikáljak az emberekkel. Tudjak velük beszélgetni akármiről, hogy minél előbb el tudjak helyezkedni fodrászként. Fél év után megismerkedtem kint egy magyar szépségszalonnal és végül ott béreltem egy széket. Ott végre újra a szakmába kerülhettem, és közben a nyelvet is sikerült egyre eredményesebben elsajátítanom.

Elárulod melyik szépségszalon volt ez?

Natuurljk Mooi bij, ez most biztos sokat segített. (nevet) Viszont ott csak pár hónapot voltam, mert nem sokkal később szintén felkeresett egy magyar fodrász, hogy Hágában dolgozik egy szalonban és még keresnek embert. Elhívott egy interjúra, végül fel is vettek. Akkor voltam kint kb. másfél éve vagy még annyi sem. Akkor kezdtem el igazán belerázódni a dolgokba. Tanfolyamokra jártam, megismerkedtem új termékekkel és indultam egy versenyen. Ez volt 2013-ban a Wella Trend Vision Young Talent. Részt vettem egy fotózáson is. Igaz, nem jutottam tovább, de hatalmas élmény volt.

Akkor pörgött az életed. És ezzel megelégedtél, vagy folytattad utadat?

Igen, folytattam. Amikor már úgy éreztem nincs elég kihívás előttem és már kellően biztos vagyok a nyelvtudásban, jelentkeztem egy újabb szalonba, ahol megismerkedtem egy számomra új márkával, ez volt a Goldwell. Végül ott dolgoztam három évet, barátságokat kötöttem, fejlődtem.

Amikor bekerültél a különböző szalonok világába, maguk a holland emberek hogyan viszonyultak hozzád, mint külföldi fodrászhoz? Hogyan fogadtak?

Az első szalonban szerettek hangsúlyt adni annak, hogy nem holland vagyok. Szinte minden vendég megkérdezte, hogy honnan van az akcentusom, hogy honnan jöttem és miért vagyok itt. Eleinte ez nehéz volt. Persze, azért voltak kivételek is, akik kifejezetten örültek annak, hogy érkezett valaki más is, aki valami újat tudott hozni a szalon életébe a saját kultúrájával. Ahogyan teltek az évek azt éreztem ez azért változik. Ahogyan csökkent az akcentusom és egyre inkább alkalmazkodtam az ottani élethez, annál kevésbé éreztem, hogy ez problémát okozna.

Akkor elmondhatjuk, hogy folyamatos mozgásban voltál, ha ért egy új impulzus kipróbáltad. Melyek azok a tapasztalataid, amelyek után úgy érezted, hogy valóban fejlődtél?

Leginkább a rendezvények, amelyeken részt vehettem. Amikor a második szalonban kezdtem el dolgozni, akkor kezdtünk el különböző eseményekre járni. Először a Fashion Week-en, mint néző voltam kint, ahol először láttam celebeket, vörös szőnyeget és a hasonlóan nagyszabású dolgokat. Mindez akkor tudott kiteljesedni, amikor a Sjenkels-hez kerültem, akik szakmailag nagyon fejlettek – van saját akadémiájuk, saját trénereik, akik a Vidal Sassoon Akadémián tanultak –, velük kezdődött meg az áradat. Akkor dolgozhattam először a Fashion Week-en két show erejéig, a Jenneskens és Lidl bemutatójánál voltam Latoya – az egyik legnevesebb holland fodrász –, core team-jében. Fontos azért még megemlítenem Bianca van Zwieten nevét is, akinek a korábban említett Trend Vision-ön dolgozhattam együtt, neki különösen sokat köszönhetek.

Lidl show a Fashion Week keretében?

Igen, tudom, hogy sajátos, de akkor került másik tulajdonba a Fashion Week, és akkor az volt a cél, hogy ne csak kizárólag a nagyon drága világmárkák szerepeljenek egy ilyen rendezvényen. A Lidl show keretében minden modellnek ugyanazt a frizurát készítettük el – bár ez akkor is nagy kihívás volt az én 160 cm-mel. Hogy ugye felérjem őket. (nevet) Itt kaptam egy saját modellt is, amire nagyon büszke voltam. A Jenneskens viszont nagyobb kihívás volt, ott sokkal különfélébb dolgokat kellett elkészíteni wet look stílusban. Talán ez volt a kedvencem, mert itt jegyeztek meg először engem a szakmabeliek és még a modellek is. Itt jegyezték meg először a fodrász karakteremet.

Mindezek után hol érkeztél el a fordulóponthoz, hogy visszagyere Magyarországra?

Úgy éreztem, hogy elég volt, hogy elértem azt a szintet, amivel úgy érzem, hogy biztosabban térhetek vissza. Persze nem teljesen, olyan sosincs, hogy mindent tudok, de nyilván tapasztaltabban, mint amikor 20 évesen nekivágtam a pályának. Most már bízom annyira magamban, hogy itthon is tudjam hasznosítani és megmutatni a tudásomat, amelyet kintről hozok. Magyar vagyok. Lehetnék több kint is, de én itt szeretnék az a valaki lenni.

És mik a terveid idehaza? Vannak még olyan vágyaid, amelyeket nem teljesítettél és úgy érzed elérkezett az ideje?

Igen, nyilván vannak. Szeretnék itthon is divatbemutatókon segíteni, mert szükségem van arra a pezsgésre, amit ott átéltem. Szükségem van arra, hogy egyszerre irányítsak és alkalmazkodjak, hogy egy komplett koncepciót kelljen létrehozni a frizurákon túl.

Ennek a célnak hol kezdesz neki? Most mi az első lépcsőfok?

Most egyelőre Szombathelyen fogok elkezdeni dolgozni, ott folytatom, ahol 20 évesen abbahagytam. Ugyanabban a szalonban fogok széket bérelni, ahol elsajátítottam az alaptudásomat. Azonban ez nem ennyiben merül ki, már most tervben van, hogy mennyi helyre megyünk együtt. Fotózásokra, szépségversenyekre. Így kezdünk, aztán majd meglátom, hogy mit hoz a jövő.

Teljesen újra kell kezdened a vendégköröd kiépítését?

Nem, nagy részük megmaradt azoknak, akiket „itthagytam”, amit hat év után nagy dolognak érzek. Amint megosztottam Instagramon és Facebookon, hogy indulok haza, rögtön kerestek, hogy szóljak mikor kezdek. Ez baromi jó érzés. Ehhez hozzájárul a hely is, ahová visszamegyek. A szalonon belül nem konkurenciaként tekintünk egymásra, hanem segítjük egymást. Ha tudjuk, hogy egy adott frizura sokkal inkább a másik szakterülete, akkor szívesen ajánljuk saját vendégeinknek egymást. Egymást figyeljük, egymástól tanulunk. Mindenki magának dolgozik, de mégis egymásnak.

Úgy tűnt nekem eddig, hogy számodra nagyon fontos a pörgés. Ki fogsz tudni teljesedni a szalonmunkában?

Mindig fodrász szerettem volna lenni, már egészen óvodás koromban eldöntöttem. Akkor már felfogtam, hogyha egy baba haját levágom, akkor az nemfog visszanőni, így körülbelül az egyedüli gyerek voltam a környéken, aki nem nyírta meg a babái haját. Ahogyan említettem a backstage munka nagy szerelmem lett, mert szükségem van a folyamatos pezsgésre, de ezt is próbálom kiépíteni. Nem szeretem, ha valami lapos. Viszont a szalonmunkában is ki tudok teljesedni, főleg akkor, amikor egy megfelelő frizurával megtalálom egy személyiség karakterét.

Tehát szereted megszépíteni az embereket.

Pontosan. Ugyanis nagyon sokan fodrászként csupán a vendég kérését követik. A vendég kér három lépcsőt a hajába, vagy megmondja, hogy 3 cm-t szeretne vágatni, de ez édes kevés. Ezt nem így kell csinálni. Nekem fodrászként meg kell látnom azt, hogy valójában mit szeretne az a személyiség, tanácsot kell adnom, meg kell kérdeznem, hogy milyen egy napja. Meg kell ismernem a karaktert, majd ezután el tudom azt dönteni, hogy valóban három centis vágásra van-e szüksége. Ha eltalálom, hogy mit szeretne és látom, hogy boldog, számomra annál nagyobb öröm nincsen.

Kimondtad – burkoltan ugyan –, hogy szinte a frizura elkészítésében legalább annyira számít a kommunikáció, mint a tényleges szaktudásod.

Valóban így gondolom. Kommunikáció nélkül nem érsz el semmit. Minden esetben megvárom az első impulzust, az első személyes találkozást. Megfigyelem, hogy milyen hosszú a nyaka, milyen struktúrájú a haja, milyen a testalkata. A hajon kívül a következő szempont általában a ruha és a smink. Számomra annál elszomorítóbb nincsen, amikor azt látom, hogy egy vendég megérkezett egy szalonba és a fodrász részéről egy kérdésen kívül nem hangzott el több. Levágta a hajat és kész. Ez nem elég. Ezt szeretném elültetni az itthoni szakemberek fejében, hogy azzal, hogy te egy szolgáltatást adsz, azért fizetnek. Érezniük kell, hogy amiért fizetnek, azért tényleg mindent megkapnak. A vendég sok esetben nem tudja, hogy mit és hogyan kéne. Erre mindig azt mondom, hogy a ruháidat sem mosod öblítő nélkül, éppen ezért egy hajmosásnál is szükség van a megfelelő kondícionálóra és balzsamra az elvárt hatás érdekében. Például sokan azt hiszik, hogy azzal fognak kitűnni, hogy befestik vörösre a hajukat. Ilyenkor van szükség a szakember tanácsára és annak elfogadására, hogy lehet, hogy egy natúrabb színnel előbb fog ragyogni. Persze, ehhez szükség van mindkét félnek a nyitottságára.

Ezzel teljesen egyetértek. Már csak egy kérdésem maradt hátra. Ha visszamennél az időben, újra belevágnál ebbe az egészbe, amit most elmeséltél? Mit üzennél azoknak a fiataloknak, akik hasonló terveket dédelgetnek, de nem mernek lépni?

Simán. Simán végigcsinálnám újra. Éppen ezért az üzenetem is ennyi. Menjetek, csináljátok minden áron! Ez csak egy periódus mindenki életében, és lehet nehéz lesz – sőt – biztos, hogy az eleje nehéz lesz, hiányoznak a szerettek, minden idődet felöleli a munka, magánélet nincs sok az elején benne, de visszahozza az árát. Ha a szakmád a szenvedélyed egy kis önfeláldozással ugyan, de minden jön magától.

Szabó Renáta 2024. március 18-án elhunyt. Gyászol a hazai fodrász- és divatszakma. 

Képek: Szabó Renáta