Keresés

Ferenci László: Szeretem a kihívásokat minden területen

Ferenci Lászlót kérdeztük karrierjéről és új szalonjáról!

Minél több fodrásszal készítek interjút, annál többször hallom, hogy eredetileg nem ezt a pályát képzelte el magának. Ezek közül aztán sokan neves és kiváló szakemberek lesznek. Így van ezzel Ferenci László is, aki bár szintén nem fodrászpályára készült, gyermekként a családja haját rendszeresen fésülte és eljátszotta, mintha fodrász lenne. Pályája a könyvelés felé indult, de hamar kiderült, hogy az nem az ő útja. Végül testvére győzte meg, hogy próbálkozzon meg a fodrászattal. Belevágott, idén nyáron pedig saját szalonját is megnyitotta. Ferenci Lászlóval beszélgettem:

Nyáron megnyílt a saját szalonod. Előtte hol és hogyan dolgoztál?

Vajdasági születésű vagyok, ott végeztem a tanulmányaimat és ott is kezdtem el dolgozni. Budapestre költözésem után a Heiszler Szalonban kezdtem el dolgozni, de mindig megvolt a vágyam, hogy saját szalont nyissak. A frizurák készítése mellett a háttérmunka és a menedzselés is érdekelt és szerettem volna ebben is kipróbálni magam.

Milyen nehézségeid akadtak a nyitás során?

Volt néhány szempont, amit mindenképpen figyelembe szerettem volna venni. Az egyik nagyon fontos tényező a helyszín volt. Azt szerettem volna, ha a szalon autóval és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető. Ezt számításba véve a megfelelő helyszín megtalálása volt az egyik legnehezebb feladat.

Egy fodrászszalon nyitása természetesen anyagilag sem könnyű, ha az ember tartani szeretné azt a színvonalat, amit a korábbi vendégei előzőleg megszoktak. A Heiszler Szalon pedig nagyon jó termékekkel nyújt nagyon jó szolgáltatást, így nekem ezt kellett folytatnom az új szalonban is. A termékeket és anyagokat továbbra is használom: Schwarzkopf Professional és Authentic Beauty Concept van a szalonomban.

A nyitáskor felmerülő költségeket talán annyiban tudtam csökkenteni, hogy a szalon átalakítását a párommal, Kocsis Tiborral együtt végeztük el szinte teljes mértékben. Pontos adataink nincsenek, de időben és anyagilag is biztosan spóroltunk: nem kellett egyeztetni és várni a szakemberekre.

A nyitáskor aztán sikerült megvalósítani, hogy a menedzseléssel is boldogulj?

Természetesen Tibó személyében van némi segítségem és egyelőre csak tanuljuk a folyamatot, de nagyon élvezzük. Tibó is megpróbál minél többet segíteni: telefonokat intézni, e-mailekre válaszolni. A Salonic rendszert is használjuk, amit sokan szeretnek és számunkra is nagyban megkönnyíti a hétköznapokat. Már a Heiszler Szalonban is használtuk, ezt is továbbvittem a saját üzletembe.

Egyedül dolgozol az új szalonban?

Egyelőre igen, de a szalon kialakítása lehetővé teszi több fodrász jelenlétét és munkáját. Szerettem volna azonban, ha egy kicsit beleszokunk a dolog back-office részébe. Ha azonban készen állunk rá, akkor mindenképp szeretnék egy olyan csapatot magam köré, akik felé maximális bizalommal lehetek és hozzájárulnak a sikeres szalonműködéshez. Ez azonban azt gondolom, hogy nem feltétlenül könnyű feladat.

Ha már beszéltünk Tibóról, beszéljünk egy kicsit a kapcsolatotokról, mert Magyarországon sajnos nincs túl nagy elfogadás ezügyben. Neked milyen tapasztalataid vannak ennek kapcsán?

Azt gondolom, hogy szerencsém van. Soha nem volt ezzel rossz tapasztalatom, sem a magánéletben, sem szakmai körökben. De lehet, hogy mázlista vagyok, vagy ügyesen alakítottam ki a vendégkörömet. Egyébként bízom abban, hogy az emberek nem a szexuális irányultság alapján választanak fodrászt, hanem a szakmai teljesítmény alapján.

Egy másik aktuálitás az életedben a Konyhafőnök című műsor, amely most már véget ért számodra. Hogy viszonyulsz a főzéshez? Milyen kihívásokat jelentett ez a műsor?

Az egyetlen tényező, ami korlátoz a főzésben az az idő. Általában Tibó van a konyhában, ha viszont én főzök, akkor próbálok valami nagyon kreatívat alkotni. Régóta néztük a műsort, aztán kaptam egy felkérést, amit el is fogadtam. Imádtam a Konyhafőnök minden percét, de természetesen stresszes is volt ez az időszak, szoros volt a tempó és nagy küzdelmek zajlottak. Sokat tanultam a műsorból és jó tapasztalat volt.

Ha már a konyhában kreatív vagy, a szakmában is ezt keresed?

Abszolút. Szeretek kísérletezni, újdonságokat kipróbálni és szeretem a kihívásokat minden területen, legyen szó új termékről, technikáról. Nem félek az újdonságoktól és szerencsére a vendégek is nyitottak ezekre. Természetesen ehhez kell egy bizalom, új vendégnél még nem vagyok merész, de ha valaki visszajáró vendég, akkor megbízik bennem és hagyja, hogy kiéljem a kreativitásomat.

Milyen jövőbeli terveid vannak?

Szakmailag a legfontosabb, hogy a szalon működése beálljon a normál kerékvágásba, majd pedig bővüljünk. Egyébként igyekszem élvezni az életet, az elmúlt időszak sűrű volt, de természetesen a szalon vezetése felelősséget és odafigyelést igényel.

Képek: Ferenci László Facebook, Instagram

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)