Keresés

Eszteri Zsófia: "Már nem vagyok karriercentrikus"

A fodrász válaszol vendége Eszteri Zsófia volt!

1. Egy interjúban úgy nyilatkoztál, hogy profik között szerettél volna dolgozni a pályán. Mikor fogalmazódott ez meg benned?

Amikor elkezdtem a fodrászattal foglalkozni, tehát valójában elég hamar. Azt gondoltam, ha hosszú távon szeretnék a szakmában dolgozni, akkor azt a lehető legmagasabb szinten szeretném. A fodrászat egyébként nem volt gyermekkori vágyam soha, nem nevezném tudatos választásnak. Mindig is szerettem a kreativitást, édesapám festőművész, így az érzékenység megvolt ebben az irányban. Fiatalként nagyon nehéz eldönteni azt, hogy mit szeretnél csinálni egy életen át. Én személy szerint még most sem tudom.

Szerettem volna grafikát tanulni, de végül a logisztika mellett kötöttem ki, ami hamar kiderült, hogy nem nekem való. A divat és a kreativitás viszont mindig is érdekelt, később pedig szembejött velem egy fodrászati felnőttképzés. Az ismerőseim haját sokszor én készítettem el és jól éreztem magam a fodrászszalonokban. Először csak azt gondoltam, hogy „majd jó lesz valamire”, aztán megszerettem és eldöntöttem, hogy profi szinten szeretném művelni.

2. Valóban profi közegbe kerültél: a pécsi Dudás-Hajas Szalonban kezdtél dolgozni. Milyen élményeid származnak onnan?

Egy teljesen másik szalonban voltam tanuló, de érdekelt a divatfotózás világa. Leültünk beszélgetni Dudás Attilával, aminek az a kérdés lett a vége, hogy mikortól szeretnék náluk dolgozni. Kezdő fodrászként még nagyon sokat kellett tanulnom, de azt gondolom, hogy a lehető legjobb helyre kerültem ehhez. Sokat jártam a L’Oréal Akadémiára és elég sokat foglalkozott velem Czinki Herbert is. Előfordult, hogy éjfélig hajat vágtunk.

Amikor már tapasztaltabb voltam és megjött az önbizalmam, akkor egyre több lehetőség adódott különböző versenyeken is részt venni.

3. Vagy például részt venni nézőként az Alternative Hair Show-n, ami számodra egyfajta kaput jelentett, ugye?

Három éve dolgoztam a szalonban, amikor megnyertem a Hajas Kupa egyik kategóriáját, a fődíj pedig az volt, hogy megnézhettem az Alternative Hair Show-t. A Royal Albert Hall miliője elvarázsolt és megfogalmazódott bennem, hogy egyszer szeretnék azon a színpadon állni. A szakma csúcsát, egy egész más nézőpontot tapasztalhattunk ott meg.

4. Egy másik mérföldkő számodra a Visionary Awards volt. Mesélj erről kérlek.

Az Alternative Hair Show után kb. két évvel vettem részt az esemény fotópályázatán. Minden évben a megadott témához illeszkedve kell elkészíteni a kollekciót. Az Alternative kategóriában indultam egy szürrealizmusból táplálkozó anyaggal. A beküldés után nem sokkal jött az e-mail, hogy bekerültem a finalisták közé. Erre azóta is nagyon büszke vagyok, mert a Visionary Awards az egyik legjelentősebb esemény a fodrász szakmában.

5. A szürrealizmus mennyire jelent azóta inspirációt számodra?

Azok a frizurák, amiket abból merítettem, inkább versenyekre és fotózásokra készültek. Úgy nőttem fel, hogy láttam édesapámat festeni, a lakás tele volt albumokkal és kiállításokra jártunk. Amikor készültem bármilyen anyagra, akkor nem divatmagazinokat, hanem albumokat és festményeket nézegettem. Ebből aztán nem csak szürrealista anyagok készültek, hanem pop-art, rokokó vagy éppen Jean-Michel Basquait ihletésű kollekciók is.

6. Mennyire van jelen a szalonmunkádban ez az inspiráció?

Az utóbbi időben kevesebb ilyen jellegű munkám volt, így nem feltétlenül tudom belevinni ezeket az inspirációkat a hétköznapi munkámba. Az egy másik világ, nem ez a vonal. Csupán a divatfotózásból nagyon nehéz itthon megélni. A saját kreativitásomat abba fektettem bele, de a szalonmunka és az esküvői frizurák egy letisztultabb és rutinszerűbb feladat.

7. A Davines márka művészeti vezetője is vagy. Mit ad neked ez a munkakör?

Nagyon szeretem a márkát, jó a márka szemlélete és céljai, a fenntarthatóság elve. Jó érzés egy ilyen márkával dolgozni. Az Artistic Team color részét irányítom, a cut részleget pedig Buzássy Steven vezeti. Szeretem a közös fotózásokat és fellépéseket, de önállóan is készítettem már kreatív anyagokat a cég számára. Természetesen ez nem napi szintű feladat, de a márka képviseletét a legjobb tudásomnak megfelelően próbálom nyújtani.

8. A beszélgetés elején említetted, hogy még most sem tudod, mi az, amivel egy életre tervezhetsz. A fodrászat nem adja meg ezt a bizonyosságot?

Az az igazság, hogy sokan kérdezgetnek a céljaimról. Például, hogy akarok-e saját szalont nyitni. Jelenleg a Close szalonban dolgozom, amit imádok, és nagyon magaménak érzem a csapatot és a hangulatot.

Valószínűleg sok ember átesik a kiégésen. Az előző 15 évem nagyon intenzív volt, rögtön az elejétől fogva rengeteget dolgoztam: filmek, fotózások, oktatások, szalonmunka és a Davines együttműködés. Lehet a szakmát lazán vagy lassan űzni, de én sosem voltam ez a típus. Most viszont az életem egy nyugalmi fázisba érkezett. Korábban jellemző volt rám, de most már nem vagyok karrier centrikus. Természetesen örülök a kreatív feladatoknak, de a szakmának van egy erős fizikai és pszichés oldala is, ami megterhelő tud lenni. Szeretném elkerülni a kiégést, amikor egy hosszú munkanap után nincs kedvem beszélgetni a családommal.

9. Csak ez tántorít el?

Olyan ember vagyok, akinek igénye van arra, hogy folyamatosan újdonságok érjék. Természetesen rengeteg lehetőség van a szakmán belül is, de az utóbbi időben egyre több dolog érdekel a fodrászaton kívül is. Egy kicsit kiábrándultam a divatszakmából is, az értékrendem már nem annyira azonos ezzel a világgal. Sok időt töltök vidéken, az urbánus lét is egyre távolabb kerül tőlem.

Ettől függetlenül persze nagyon sok minden köt a fővároshoz – például a barátok és a munka – de bízom abban, hogy akár kétlaki életet is élhetek. Egyre többet foglalkozom a családalapítással, ez került most leginkább az életem fókuszába.

10. Akkor mondhatjuk, hogy ezek a közeljövő céljai?

Igen. A szakmában nagyon sok mindent elértem, aminek örülök és büszkeséggel tölt el. A mai napig jönnek a megkeresések és az érdekes projektek. Nem tudom elképzelni, hogy életem végéig ezt csinálom, de boldog vagyok, hogy kiváló szalonokban és márkával dolgozhatok.

Képek: Eszteri Zsófia

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)