Keresés

Dalotti Gergő a L’Oréal Professionnel oktatófodrásza

Interjúalanyunk, Dalotti Gergő új mérföldkőhöz érkezett szakmájában.

Tudatos pályaválasztás, határozott célok és elért mérföldkövek. Dalotti Gergő már most fiatalon egy sikeres pályát tudhat maga mögött, mégis további célokat tűzött ki magának, amiket nem fél megfogalmazni. A L’Oréal Professionnel családját erősíti, lelkesedik a szakmájáért és minden tudását igyekszik átadni a fodrász partnereknek, akik képzéseit követik online vagy az akadémián. Újabb inspiráló interjú következik, Dalotti Gergővel, a L’Oréal Professionnel oktatófodrászával beszélgettünk.

Dalotti Gergő

Hogyan csöppentél bele a fodrászvilágba? Kinek hatására lettél fodrász?

Nem is tudom, hol kezdjem a történetet, mert van egy nagyon szép felfutása a szakmai fejlődésemnek, aminek az útján vagyok ebben a pillanatban is. Kezdetben a Nemzetvédelmi Egyetemre készültem, ami az érettségi évében változott meg. Átgondoltam és arra jutottam, hogy nekem mégsem ez az irány, viszont akkor mégis mi? – tettem fel magamnak sokszor a kérdést.

Nagyon szerencsés a helyzetem, tulajdonképpen nem beleszülettem, de egész gyerekkoromban bele láthattam a fodrász szakmába. Ez mind Ember Dezsőnek köszönhető, aki a nevelőapám és egyben mentorom, több mint 20 éves oktatófodrász tapasztalattal. Hatására már akkortájt érezhettem az atmoszféráját annak, amit a fodrászok teremtenek maguk körül; és ez már akkor magával ragadott. Pályaválasztásnál semmi nyomás nem érkezett, én választottam ezt az irányt, viszont a háttérből minden támogatást megkaptam. Elkezdtem az iskolát „próbáljuk meg” alapon: ha tetszik, beleadom a 110%-ot, ha pedig nem, akkor még jelentkezhetek akár egyetemre is. Az Erzsébet Királyné OKJ-s képzését csináltam meg, közben elkezdtem az akkori Wella Studioba bejárni technikusként. Ott voltam az összes budapesti és vidéki fellépésen, illetve a nagyobb rendezvényeken, ahol a háttérmunkában segítettem. Magával ragadott a szakma és elindultam a fejlődés útján. Visszagondolva nagyon jó, hogy így történt, ha újra ebbe a döntéshelyzetbe kerülnék, akkor is biztosan a fodrász szakmára esne a választásom. Az utam elején már találkozhattam azokkal az emberekkel, akiknek hatására megtanulhattam a szakmai alázatot, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy ebben a szakmában valaki sikeressé tudjon válni.

Tanulóéveim alatt a gyakorlati hely kiválasztása volt az egyik legnagyobb mérföldkő. A hair’s[ku:l] szalonba kerültem Hoglmayer Attilához és Fehér Tamáshoz. Nagyon jó volt, tőlük is rengeteget tanultam, mind szakmai gyakorlat, mind a munkához való hozzáállás és alázat szempontjából, ami hihetetlen jó alapot adott. A szakma két alappillérét a festést és a vágást a legjobbaktól tanulhattam, Dezső a festés részét, Attila és Tamás pedig a hajvágás fortélyait tették hozzá a szakmai fejlődésemhez. Mondhatom, hogy minden szempontból a legmagasabb szintű oktatást kaptam, szerintem emiatt is juthattam el odáig, ahol most tartok. Nagyon sokat köszönhetek nekik.

Szalonban is dolgoztál?

Amikor befejeztem tanulóéveimet a hair’s[ku:l]-ban, utána elkezdtem a családi vállalkozásban dolgozni. Először csak Pesten, majd Budán is. Váltva dolgoztam a két szalonban és szép lassan építettem a vendégkörömet. Nagy szerencsém volt, hiszen már tanulóéveim alatt elkezdtem a vendégkörépítést barátokkal, családtagokkal, majd, amikor elvégeztem a fodrász iskolát, könnyebb helyzetem volt ezzel a már meglévő vendégkörrel, amit szépen tudtam tovább bővíteni.

És most a L’Oréal Professionel-nél beszélgetünk. Hogyan jutottál el idáig?

Mikor véget értek a tanulóéveim, folytatódtak a backstage munkák, segítettem az oktatásokon és kaptam egy felkérést is a Wella Young Talent csapatba. A fiatal team tagjai Engert Roland, Pápai Gábor és Papp Zsolt voltak, négyünk közvetlen trénere Bauer Tamás, az oktatási vezető pedig Rigó István volt. Így tehát a legjobb szakemberektől tanulhattam tovább a fodrász szakmát és prezentációs technikákat is. Számos nemzetközi és hazai tréningen vettünk részt, ami felkészített arra, hogy majd egyszer kiállhassunk a színpadra. Már az elején tudtuk, hogy ez egy hosszabb út lesz. Miután megmérettünk, oktathattunk színpadon. Első körben szakiskolákba voltunk tanítani, majd másfél év után volt az első színpadi fellépésem egy új termék bevezetése kapcsán. Aztán jött a Wella leállása és akkor megszakadt ez a kapcsolat. Az újra indulásnál még voltak próbálkozások a közös együttműködésre, viszont nem volt meg az az érzés, hogy hosszú távon jó egységet alkothatunk, ezért úgy döntöttem, hogy el kell váljanak útjaink, ami nagy szívfájdalom volt.

Másfél hét múlva Isteni csoda történt. Kaptam a hírt, hogy: a L’Oréal Professionnel oktatófodrászt keres. Nem hittem el. Nekem nagyon ez volt a célom: oktatni szerettem volna. Majd jöttek magamban a kérdések. Hogy kerülhetnék én a L’Oréalhoz? Biztos rengetegen megpályázzák ezt a pozíciót. – Ilyeneken morfondíroztam. Persze mélyen abban bíztam, hogy az eddig megszerzett tudás elegendő lehet ehhez a pozícióhoz, de mégis elsőre nagy falatnak tűnt. Kikértem mentorom véleményét, amire ő ezen megnyugtató szavakat mondta: „Megvan a gyakorlati és elméleti tudásod a munkához, a színkör, színelmélet, prezentációs skillek, ezek birtokában a festék színérzete már könnyen megtanulható, az a márka sajátossága.”

Beadtam az önéletrajzomat és részt vettem a háromkörös interjún. Először Léna (Langer Jelena, a L’Oréal Professionnel volt oktatási vezetője – a szerk.) és Rigó István interjúztatott, majd a HR-rel beszéltem, végül egy gyakorlati teszt jött, ahol prezentálnom és festenem kellett. A felvételi sikerült és Vörös Tamással együtt lettünk trénerek, mindkettőnket akkor választottak ki. Onnantól kezdtem el a L’Oréalnál oktatni. Egy új világ nyílt meg számomra: anyagok és márka mentalitás szempontjából egyaránt. Közelről is megtapasztaltam, hogy egészen más egy német és egy francia cég. Nagyon megnyert a L’Oréal kifinomultsága, lágysága, eleganciája és megtaláltam benne saját magamat. Így lett egy új „családom”.

Dalotti Gergő Rigó Istvánnal és Vörös Tamással

Hogyan tudtál beilleszkedni a L’Oréal Professionnel családjába?

Az, hogy István itt volt, sokat segített. Tudtam kihez kapcsolódni, kérdezni tőle, megvitatni gondolatokat. Illetve Tamással egyszerre kerültünk ide, itt ismerkedtünk meg. Kettejükkel a saját kis családunkat tudtuk létrehozni. Szerencsére ez a kör azóta rengeteg emberrel bővült és most egy szép nagy családot alkotunk itt a L’Oréalon belül.

Mennyire volt könnyű megismerni, kiismerni és megtanulni a L’Oréal Professionnel márkát? És milyen gyorsan kellett aztán átadnod ezt a tudást a fodrászoknak?

2018 júliusában kerültünk ide a L’Oréalhoz és októberben tartottuk az első képzést Tamással. Két remek oktatóhölgy nyomdokaiba léptünk. Évi és Imola (Vadász Éva és Dombi Imola – a szerk.), vezettek be minket a L’Oréal Professionnel márka rejtelmeibe. Összesen három hónapunk volt arra, hogy elmélyedjünk a márkában, a hajfestékek színérzetben és erre építettük fel a saját fejlődésünket is. Évi és Imola folyamatosan foglalkozott velünk, segítették a felkészülést és tanulást.

Onnantól kezdve a szalonmunka megszűnt az életedben?

Nem egészen, de nagy mértékben redukálódott. A L’Oréal lett úgymond a főállásom, ahol hétfőtől péntekig vagyok, ami mellett jó esetben heti kétszer tudok bemenni a szalonba, hogy a barátok, családtagok és egy-két törzsvendég haját elkészítsem. A L’Oréalnak egy kérése volt, hogy a szalonmunka az az akadémiai munkám rovására nem mehet. Számomra a szalonmunka megőrzése azért volt fontos még ilyen minimális mértékben is, mert úgy vélem, hogy így tudom átadni a partnerek számára azt az elméleti és gyakorlati tudást, ami a szalonban is 100%-osan megállja a helyét.

Dalotti Gergő szendvedélye a vegyi munka

Ki a szakmai példaképed?

Ki mást mondhatnék elsősorban, mint a mentoromat Ember Dezsőt. Amikor Dezsőéket (Ember Dezsőt és Rigó Istvánt – a szerk.) láttam a színpadon, akkor megfogalmazódott, hogy ezt szeretném csinálni. Emellett az is hozzátartozik, hogy családapa szempontból is egy olyan példakép van előttem, ami mindig is motivált. Megmutatta nekem, hogy lehet ezt a szakmát úgy csinálni, hogy mellette a család sincs háttérben. Egy olyan példa van előttem, amit nagyon szívesen követek mindenben. És ez sokat hozzátett ahhoz, hogy én most itt lehetek. A mai napig, ha bármi kérdés van, amiben elakadok, hozzá fordulok. Most már van, hogy ő is kérdez tőlem. Kölcsönössé vált a folyamat: ő is tud már tőlem kérdezni. Elértem azt, hogy a mentoromtól, a példaképemtől kapok kérdést és az nagyon nagy boldogsággal tölt el. Nem is gondoltam volna, hogy ez egyszer kialakul, eljuthatok erre a szintre. Szerintem azért sikerülhetett, mert ezt a támogatást kaptam tőle már a kezdetektől. Imádom a szakmát, erre hobbimként tekintek. Örömmel tölt el és az a célom, hogy mindig jobb legyek és a lehető legtöbb tudást adjam át a partnereink számára. Ha az ember szereti, amit csinál, akkor ez innentől kezdve nem okoz nehézséget, sőt, örömmel tölti el az embert.

Gyakorlatilag a fodrászok előtt a L’Oréal Professionnel márka arca vagy Vörös Tamással együtt, mint fodrászoktató, belsős tréner. Mennyire tudod belevinni magadat az oktatásaidba?

Alapvetően én annak a híve vagyok, hogy nagyon fontos a szakmaiság, az elmélet és a gyakorlat átadása, de emellett legalább olyan fontos az, hogy milyen a személyiséged és azt hogyan tudod integrálni az oktatásaidba. Mert ha nagyon statikus vagy és csak az a cél, hogy átadd az elméleti tudást, az kevés. Ezt azért is gondolom így, mert már a vendégek is nagyon élményközpontúak. A minőségi munka mellett legalább olyan fontos az élmény: a kötődés és a szeretet is. Ha ezt nem kapja meg a vendég, talán tovább lép. Az oktatásainknál is abszolút ezt érzem és képviselem: beleviszem saját magamat, a mentalitásomat, különböző életeseményeimet. Nem félek beszélni a hibáimról, mert a hibákból tanul a legtöbbet az ember. A jól sikerült munkákat elkönyveljük, de amit elrontunk, az még akár egy egész hétig ott van a fejünkben, sőt, akár hosszabb távlatban is. Ha legközelebb hasonló szituációba kerülünk, akkor rögtön eszünkbe fog jutni, hogy azelőtt hol hibáztunk. A kulcs az, hogy felismerjük a hibánkat, megvizsgáljuk, hogy mi okozta, majd megkeressük a helyes megoldást. Én ezeket bátran felhozom egy képzés keretein belül is. Nagyon törekszem arra, hogy a tudás átadása mellett kapcsolatot is teremtsek a partnerekkel. Ezt csak úgy tudom, ha a saját egyéniségemet is beleviszem, tehát a L’Oréaltól kapott itinert feltöltöm a saját tapasztalataimmal, ami a szalonkörülmények között könnyen és gyorsan alkalmazható.

Rigó Istvánnal és Vörös Tamással

Egyazon feladatkört láttok el Vörös Tamással. Hogy látod, ki mit tud behozni az oktatásba?

Nagyon jó párosként működünk együtt, mert a munkához való hozzáállásunk és látásmódunk azonos. Mindketten perfekcionisták vagyunk. (nevet) Személyiségünk viszont egészen különböző: Tomi nagyon strukturált, pontos, összeszedett, minden megvan nála percre pontosan, hogy mikor, mit és hogyan kell csinálni. Én ezzel ellentétben egy sokkal szabadabb gondolkodású ember vagyok, a feladatokba szeretek azonnal belevágni. Eléggé pörgős vagyok. Haladjunk, csináljuk, alkossuk meg. Én az elvégzett vagy megvalósított munkálat közben is tanulok és tovább inspirálódok. Ez persze egy kis nehézség is, mert nem mindig lehet pörögni. Tomival nagyon jól kiegészítjük és ezáltal tanítjuk egymást. Nagyon sokat merítek Istvántól is, ő is strukturált, szabálykövető. Azt nem tudom, hogy ők mennyit tanulnak az én lendületemből, szabad stílusomból, de nagyon jól tudunk együtt működni. Ezt pedig érzik a partnerek is, hogy ez egy nagyon jól működő csapat.

Voltam egyszer egy nemzetközi tréningen, ahol a két tréner típusról meséltek és arról, hogy milyen jó, ha egy csapatban mindkét fél megtalálható. Az egyik a Minder, a gondolkodó, aki a szóbeli prezentációban erős, a másik a Maverick, a gyakorlatorientált, pörgést szerető. Persze mi ketten mindent csinálunk, de megvan ez a különbözőség. Talán nem is véletlenül lettünk így kiválasztva. (nevet) Persze emiatt néha vannak súrlódások, viszont azokon jól túl tudunk lendülni.

Dalotti Gergő egyik munkája 

A partnerektől milyen visszajelzések érkeznek a munkátokat tekintve? Milyen kapcsolatok jöttek létre?

Sok partnerrel közeli, mondhatni baráti viszony is kialakult. Nagyon pozitívak a visszajelzések, amik az üzletfejlesztési képviselők jeleznek vissza a havi értekezleteken. Ez kell is, mert ez táplál engem, mutatja, jó úton haladok. Jó az irány és fejleszteni kell magam, hogy még jobb legyek és többet tudjak adni.

Ez az év mindenkinek nagy változást hozott. Mennyire tudtatok ehhez adaptálódni? Nem lehetett könnyű a személyes képzéseket és a kialakult kapcsolatokat egyik pillanatról a másikra átköltöztetni az online térbe.

Érdekes és új szituáció volt tavasszal, amikor egyik pillanatról a másikra úgy döntött a L’Oréal felsővezetése, hogy az akadémiát bezárja. A zárlat után másfél hétig csak online terveztünk: mit és hogyan kell csinálnunk. Egyáltalán hogyan győzzük meg a partnereinket, hogy belépjenek a Microsoft Teams felületre, amit mi használunk. Igen, azt hiszem a legnagyobb kihívás az volt, hogy a fodrászokat meg tudjuk tanítani a Teams felület használatára.

Mi az oktatás részéről terveztünk: milyen oktatást, mikor és milyen idősávban csináljunk. Mindent teljesen át kellett alakítani: rövidíteni a prezentációkat, oktatási struktúrát váltani. A kereskedelmi csapat, Bakán András (a L’Oréal Professionnel kereskedelmi vezetője – a szerk.) és Czirják Attila (a L’Oréal Professionnel területi vezetője – a szerk.) segítségével szervezkedett és támogatta a partnerek működését abban, hogy be tudjanak lépni a felületre. Dalmi (Sándor Dalma, Brand Activation Manager DPP L’Oréal Professionnel – a szerk.) PR részről intézte, hogy ez jól be legyen reklámozva. Napi szinten meetingeltünk és össze dolgozott az egész stáb. Másfél hét után összeállt a kép, meghirdettük az első Teams képzést, amin több száz szakmabeli néző volt jelen. És akkor belegondoltunk abba, hogy az akadémián 20-30 fő szokott egy elméleti részre jönni. Megláttuk, hogy ebben mekkora lehetőség van.

Így tehát ráálltunk arra, hogy specifikus képzéseket szervezzünk, interaktív játékokat találtunk ki. Én személy szerint sem szeretem a statikus képzéseket, sokkal jobban azonosulok a játszva tanulással, ahol, mint néző, bevonnak a képzés menetébe. Most már online nyereményjátékaink vannak a partnerek felé. Az első tapasztalatot fejlesztettük tovább.

Mennyire volt szokatlan oktatóként az online térben tanítani?

Mivel a számítógépem kamerájának beszélek 1-2 órán keresztül, ezért eleinte nekem nagyon nehéz volt kapcsolódnom a partnerhez. Ezek az aktivitások kicsit közelebb hoztak. Arról nem is beszélve, hogy mivel az online közvetítésünk minden fodrász számára elérhető volt, számos olyan szakembert is elértünk, aki nem tudta, hogyan működik a márka.

És ez bevonzott új partnert is?

Persze, viszont nem tudom a pontos számokat. Azt viszont láttam, hogy sok más márkával dolgozó fodrász belépett a csoportunkba.

Az oktatások struktúrájában hozott újdonságot ez a helyzet?

Igen, abszolút. Az idei tapasztalataink alapján teljes mértékben át fog alakulni 2021-ben az oktatás. Tervezünk új oktatási tematikákat. Illetve a 2021-es évben is megmarad több online képzés, persze lesznek offline és esetleg hibrid képzések is. Az ACCESS felületére is folyamatosan gyártjuk a saját oktatási anyagainkat, hogy a nemzetközi tapasztalatok mellett ez is elérhető legyen a tanulni vágyó fodrászok számára. Mennek az ötletelések, ez a decemberünk fő témája, hogy mik legyenek az arányok.

Dalotti Gergő a L'Oréal Professionnel Magyarország nagyköveti csapatával

Ha már a jövőképnél vagyunk, mik a te terveid. Látsz magad előtt nemzetközi karriert?

Vannak rövid- és hosszútávú céljaim is. Nemzetközi és itthoni viszonylatban is. Nem rég sikerült az egyik célomat elérnem, ami az volt, hogy nemzetközi szinten is részese legyek a L’Oréal oktatásának. Sikerült bekerülnöm a kelet-európai comitee csapatba, ami nagyon megtisztelő. A feladatom egyik része, hogy évi 3-4 alkalommal részt veszek egy nemzetközi találkozón, ahol a L’Oréal új bevezetései vannak porondon, majd az újonnan beérkező termékeket tesztelem és véleményezem és az eredményeket riportálom az anyacég felé, majd együttműködve az értékesítéssel és a marketinggel kitaláljuk, hogy miképp történjen a bevezetés.

A HUB-on (Csehország, Szlovákia, Magyarország) belül pedig én vagyok ennek a felelőse, ami külön megtisztelő. István ajánlott be engem erre a pozícióra, amiért hálás vagyok. Azt gondolom, hogy ez már az út eleje a nemzetközi szintéren való újabb ismeretek és tapasztalatok megszerzésére. Nem szeretnék külföldre költözni, a jövőmet, a családalapítást és szakmai karrieremet, majd a szalonnyitást is itt, Magyarországon képzelem el. A rövid- és középtávú célom, hogy a nemzetközi pályán kicsit tovább lépjek és L’Oréal Artist-tá váljak. Tetszene az a feladat, hogy évente egy-két hónapot úgymond turnézzak, járjam az országokat, technikákat oktassak, új anyagokat mutassak be. A jelenlegi célom viszont az, hogy a magyar képzéseimet fejlesszem, minél többet tudjak adni a partnereinknek.

Izgalmasan hangzik ez a L’Oréal Artist pozíció. De vajon mi az a kiemelt tudás, ami a te kezedben van vagy lesz, amire oda eljutsz?

Ezen sokat gondolkoztam én is, hogy hogyan lehetne eljutni oda. Magyarországról közel sem egyszerű, ez is egyfajta nehézségfaktorként van a szemem előtt. Viszont ez egy nagy kihívás. Úgy érzem, hogy azzal, hogy lehetőségem nyílt a nemzetközi csapatban dolgozni, segíthet abban, hogy szélesebb körben tudjam láttatni a munkásságomat. Ezen felül pedig erre a legalkalmasabb felület nem más, mint az Instagram. A jelenlegi L’Oréal Artistok hatalmas követőtáborral rendelkeznek, munkájukat tekintve mindig megújulnak. Én is ezt a tematikát követem, amiben hatalmas segítség a L’Oréal ProShop felülete, ahol folyamatosan elérhetőek a legújabb termékekről a közösségi médián is felhasználható képek és videók. Mindig van új technika és érkeznek az új anyagok, ezért sosincs megállás. Pont ez a szép ebben a szakmában. Arra bíztatom a fodrászokat, hogy merjenek kreatívak és vadak lenni, új színeket keverni, játsszanak az anyagokkal és a hajjal! Fodrászok vagyunk, élvezzük minden egyes pillanatát annak, amit csinálunk! Én is ezt teszem! (nevet)