Keresés

Bódis Richárd: A saját utamon folytatom az oktatást! - interjú

Bódis Richárd visszatér karrierje kezdeteihez, de nagyszabású projekteket is tervez!

Bódis Richárd sok-sok éven át dolgozott a Wella Professionals, majd a Schwarzkopf Professional csapatában, rengetegen szerették az oktatásait, nemrég azonban egy posztban bejelentette, hogy az őszi oktatások között már nem lesz jelen, a szakmát másképp űzi tovább. Többek között erről is kérdeztük Bódis Richárdot!

A pálya indulása

Ricsi már gyermekkorában fodrászattal szeretett volna foglalkozni, amelyet édesanyja már a kezdetekről fogva támogatott is. Először a divat világával ismerkedett meg, a fodrásziskolát 1995-ben végezte el. Hajas László kezei alatt tanult, aki egyértelműen mindig is sokat tudott a divatról, fotózásokról és reklámfilmekről. Ennek köszönhető, hogy Ricsi azon a kreatív vonalon kezdhetett el tevékenykedni, ami már a kezdetektől közel állt hozzá és ami megszerettette vele a szakmát.

Ezek után több nagy céggel dolgozott együtt, éveken át oktatott nagyszínpadokon és kisebb workshopokon. Ennek az időszaknak most vége, pontosabban másképp folytatódik:

„A saját utamon folytatom az oktatást. Imádok oktatni, nagyon szeretek adni az embereknek, ezt sosem fogom abbahagyni. Amit abbahagyok, az a cégekkel való kapcsolat a színpadon. Alapvetően ez egy fantasztikus dolog, ami az életem nagy részét kitöltötte: a Wella Professionals és a Schwarzkopf Professional berkeiben is sok időt töltöttem. Ők támogattak engem, én pedig használtam a termékeket. Ugyanakkor egy márkával való munka során akadnak korlátok, sokszor háttérbe kell helyezni a saját kreativitásodat, azért hogy a cég érdekei vagy látásmódja érvényesüljön. A Wella-val 15 évig dolgoztam, az Schwarzkopf-fal pedig 11 évet zártam, amely életem egyik legtanulságosabb időszaka volt. Abban biztos vagyok, hogy nem szeretnék másik márkához szegődni csak azért mert több pénzt adnak.”

Ricsi kiemelte azt is, hogy nála az oktatás sosem a pénzről szólt, inkább a színpadon való szereplés, a tudás átadása és az ezekkel járó szakmai kihívások motiválták. Most azonban úgy döntött, hogy ezeket a saját elképzelései mentén szeretné megvalósítani, ami még szerinte sem volt könnyű döntés.

„Ez egy komoly dilemma volt. Már egy éve megfogalmazódott bennem, hogy valami nem jó irányba halad, illetve nem arra, amerre én szeretnék haladni. Az oktatásokat szerettem és nehéz volt feldolgozni ennek az elengedését. De aztán rájöttem, hogy a tudásom megvan és továbbra is szeretném átadni azt, tehát valamilyen formában ez folytatódni tud.”

Vissza a kezdetekhez

Mi most az új irány?

"Egyfajta visszatérés a divathoz. Sok új gondolat és ötlet van a fejemben. Ha pedig minden rendben megy, akkor egy itthon és külföldön is elismert kreatív csapattal fogok dolgozni. Ez még ugyan tárgyalás alatt van, de egy nagyon kedves és kreatív csapatról van szó. Nem szeretnék önállóan dolgozni, nagy szalont vagy szalonhálózatot nyitni, számomra inkább a kreativitás és a művészet fontos. Ehhez pedig kell egy felfelé húzó közeg, amit ebben a csapatban megtaláltam.

Emellett pedig vannak olyan terveim is, hogy oktatóvideókat és divatbemutató fotósorozatokat és videókat készítsek, akár saját szórakozásra. A divatkampányok és reklámfilmek világa továbbra is érdekel."

Mik a feladatok egy reklámfilm készítésekor?

"Attól függ, milyen reklámról van szó. Teljesen más mentalitást és fantáziát kíván meg egy autó, telefonszolgáltató vagy italreklám elkészítése. Ezek mindegyike leginkább életérzéseket közvetít, ahogy például egy nevesebb autómárka is. Reklámfilmek készítésénél karaktereket kell alkotni, pontosan meghatározzuk, hogy kit szeretnénk látni a reklámban. Ebben is tud szerepe lenni a fodrásznak: jelen vagyok a tárgyalásokon, sőt bele is tudok szólni divattal vagy frizurával kapcsolatos kérdésekbe. Készítettünk reklámfilmeket számos neves divatmárkának. Ilyenkor általában van egy elképzelés, hogy kit szeretnének látni a filmben, de nem biztos, hogy az a modell jól mutat a neki szánt ruhában vagy frizurával. Ebbe van beleszólásom."

Ehhez nem csak fodrásztudás kell, de sminkes, sőt divattal kapcsolatos ismeretek is. Jól gondolom?

"Igen, ezt jól látod. És tudni kell csapatban gondolkodni is, hiszen egy ilyen kisfilmben is sok kreatív szakember vesz részt, mind média mind divat oldalról, valamint ott van a megrendelő elképzelése és javításai is. Ez a nagy mozifilmekben sem mindegy: milyen korról, milyen kultúráról, szubkultúráról van szó."

Vezető fodrászként a mozifilmek világában

Bódis Richárd viszonylag hosszú ideje van a szakmában, így a korábban említett nagy tudásnak egy részét már összegyűjtötte. Azonban természetesen mindig újabb és újabb kutatásokra, utánajárásokra és felkészülésekre van szüksége egy-egy komolyabb projekthez. Az előkészületek is sokáig tarthatnak: modellek, dublőrök, költségvetés, a modell vagy színész saját elképzelései. A kérdés egy mozifilm esetében talán még összetettebb.

Milyen nagy mozifilmeken dolgoztál?

"2002-től vezető fodrászként dolgoztam több mint negyven magyar és nemzetközi filmekben. Olyan világsztárokhoz volt szerencsém, mint Madonna, Antony Hopkins, Brad Pitt vagy Eddie Murphy. Ezek a nemzetközi produkciók legtöbbször Magyarországon forognak, de természetesen vannak külföldi jelenetek vagy itthon valósítunk meg külföldi helyszíneket. Magyarországon rengeteg jó forgatási helyszín van mindenféle kort megidézve, illetve fantasztikus filmes szakemberek dolgoznak, hiszen itthon egyedülálló képzés áll rendelkezésre. Jó világosítóink, maszkosaink vannak, tehát minden adott egy jó nemzetközi filmhez.

Hajas Lászlónak köszönhetően már a pályám elején jelen voltam fotózásokon, bemutatókon és reklámfilmeknél, később pedig meghívtak, hogy a Music Television-nek készítsek egy image-filmet. Ez volt az első nagyszabású projektem. Ezután hat évig dolgoztam együtt a céggel, nemzetközi reklámfilmeken dolgoztunk: Coca-Cola, Fanta stb. Ekkor ragadott magával leginkább ez a dolog. Kozma Éva maszkmesterrel dolgoztam együtt, akitől rengeteget tanultam, szinte második mamámnak tekintettem, ő vezetett be leginkább a filmes világba."

Ahol aztán vezető fodrász vált belőled?

"Sok filmben nem vezető fodrászként dolgoztam, de nagyon jó érzés volt bepillantást nyerni a sztárokkal való forgatásba. Egy múltban játszódó film is érdekes kihívás, hiszen korhű eszközökkel dolgozunk és fel kell készülni az akkori frizurák elkészítésére. Az sem mindegy, hogy angol vagy amerikai filmet forgatsz: más az igény, a divattörténet és a kultúra."

A filmek forgatásakor nem biztos, hogy a jeleneteket sorban forgatják. Ilyenkor a fodrásznak nem szabad újnak látszó hajat vágnia. Erre hogyan lehet felkészülni?

"Pontosan tudni kell, hogy mennyi időt dolgozik a színész a filmben, pontosan mikor folytatódik az adott jelenet. Először is el kell olvasni a forgatókönyvet, én általában ehhez egy vázlatot is készítek a karakterekről és színészekről. Amikor pedig ugrálunk a forgatási rendben, akkor egy adott nap végén lefotózom a színész frizuráját és két hét múlva, amikor folytatódik a jelenet, pontosan olyat vágok. Ha hiba történik, akkor az a jelenetek közbeni vágáskor sajnos látszik. Természetesen így is előfordulnak hibák, akár a fodrász miatt, akár a rendező miatt, akár a színész egy mozdulata miatt."

Vannak olyan színészek, akikkel könnyű vagy éppen nehéz dolgozni?

"Előfordul olyan, hogy valaki túlzottan magával foglalkozik és kevésbé a környezettel: mindenbe beleszól és szinte senkivel sem kedves. Vannak olyanok, akik túl szépek szeretnének lenni még akkor is, ha a film szerint két hete egy pincében sorvadoznak. Akadnak olyan színészek is, akik profik, például Selena Gomez vagy Anthony Hopkins. Profi alatt azt értem, hogy tudja, mit képvisel a filmben, de azt is tudja, hogy a többiekre is szükség van. Így teljesen rábízza magát a sminkesekre, fodrászokra és mindenkire. Hagyja a többieket dolgozni. Ilyen színészekkel nagyon jól és gyorsan tudunk dolgozni.

Természetesen sokan tartják a megfelelő távolságot, például Bruce Willis, ugyanakkor a színészekhez így is a fodrászok és a sminkesek állnak a legközelebb. Mi mindig tudjuk, hogy miért van egy színésznek rossz kedve, ilyenkor pedig szólunk mindenkinek. Ez egy nagyon jó dolog, hiszen tulajdonképpen a szalonban is ezt kell tennünk, pszichológusok is vagyunk."

Tervek a váltás után

Egy ekkora volumenű váltás után egy szakembernek hosszabb távra is terveznie kell. Ricsi az őszt teljes mértékben a divatnak, saját kreativitásának és családjának szenteli. Számára ez nagyon fontos és feltöltő erővel is bír, felesége, aki szintén fodrász (colorist) helyzetét megértve mindenben támogatja és megérti. Januártól azonban Ricsinek nagy tervei vannak:

„Januárban várható egy nemzetközi projekt, amelyben ismét vezető fodrászként lehetek jelen. A színészsztrájk miatt most meggyengült a filmipar, rengeteg sorozat és film készítése késik ezek miatt. De ez már talán nem fog sokáig tartani.

Képek: Bódis Richárd

Ricsi terveihez sok sikert kíván a Fodrászinfó egész csapata!