Keresés

Akció a szalonban - pro és kontra

Hasznos-e az akció a szalonban?

Közeleg az ősz, ami újabb alkalmat ad az akciózásra, még több vendég becsábítására a fodrászszalonban. A mia energiaárak mellett azonban sok szakember az eddigi árait is inkább megemeli, csökkentésről pedig szó sem lehet. Az akciózás tehát nagyon vékony jég, amin érdemes elgondolkoznunk:

  • szeretnénk megjutalmazni törzsvendégeinket,
  • szeretnénk új vendégeket a szalonba csábítani,
  • nem szeretnénk olcsónak tűnni,
  • nem szeretnénk alulértékelni a szolgáltatást

Akció a szalonban – mit tehetünk?

Szolgáltatóként tehát érdemes végiggondolnunk, mi az, amit megengedhetünk magunknak. Van azonban néhány szempont, amit szintén érdemes átgondolnunk. Elsőként például, hogy szolgáltatásaink egyediek és értékesek. Ennek érdemes megmutatkoznia az árakban is, ugyanakkor gondolnunk kell arra, hogy milyen kedvezményekkel tudjuk motiválni vendégeinket a visszatérésre.

Ha már az akciózáson gondolkozunk, szintén érdemes végigvennünk ennek előnyeit és hátrányait.

Pro és kontra

Előnyök

  • A kedvezmények új vendégeket vonzhatnak.
  • A rendszeres ügyfelek nagyobb eséllyel térnek vissza hozzánk.
  • Az akciók segíthetik a hűséges vendégkör létrehozását és a szalon hírének elterjedését

Hátrányok

  • A kedvezmények leértékelhetik a szolgáltatásunkat.
  • A teljes árat fizető vendégek megsértődhetnek.
  • A kedvezmények csökkenthetik a szalon profitját.

Egyéb lehetőségek

Vannak olyan ösztönző lehetőségek is, amelyek kevésbé értékelik le a szolgáltatásainkat mégis megvan a húzóerejük:

  • kedvezmény az első alkalommal érkezőknek,
  • kedvezmény azoknak, akik ajánlják a szalont másoknak,
  • happy hour kedvezményidőszakok,
  • hűségpontok a gyakori látogatások után

Olyan lehetőségeken is el kell gondolkoznunk, amelyek hűségre ösztönzik vendégeinket, mégsem kell kedvezményekhez folyamodnunk:

  • a lehető legbarátságosabb és legkellemesebb környezet kialakítása,
  • magas színvonalú szolgáltatás,
  • apró figyelmességek: frissítők kínálása, köszönőlevelek küldése,
  • egyedi szolgáltatások

Mindezek a praktikák jó okot adnak a vendégeknek a visszatérésre, mégsem kell aluláraznunk szolgáltatásainkat.

Felhasznált forrás: Estetica magazine

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)