STELLA: több, mint 65 éve a szépség szolgálatában
Stella Trend 2018 meghivo cover

A STELLA Zrt. az egyik legnagyobb múlttal rendelkező hazai cég a szépségszakma területén. Piaci igényekhez igazodó magas minőségű termékpalettájával 1952 óta sikeresen szolgálja a hazai és nemzetközi szépségszakmát és a szépülni vágyó fogyasztók igényeit. Itt az idő, hogy bemutassuk nektek az ország egyik legnagyobb tradíciójával és erős piaci pozícióval rendelkező professzionális céget, a Stellát!

A STELLA Zrt. filozófiája

A STELLA Zrt. meghatározó piaci szerepe a több, mint 65 éves szakmai tapasztalatnak és a kiegyensúlyozott, folyamatos fejlődésnek köszönhető, amivel a szépségszakma szolgálatában áll. A cég a legmagasabb piaci igényeknek megfelelő márkákat gyárt és forgalmaz, melynek összeállítását a komplexitás, az aktuális szakmai irányzatok, a minőség, az innováció és a technológia vezérli, figyelembe véve a tudatos vásárlók szempontjait és a környezettudatosságot is.

Stella Zrt.
Az ikonikus STELLA ház

A STELLA Zrt. hazai és export tevékenysége

A STELLA Zrt. nemcsak a hazai piac igényeit elégíti ki, hanem 2012 óta egyre kiterjedtebb export tevékenységet végez, mely mára Európa határain is túlmutat. A STELLA Partner lánc keretein belül kiterjedt kereskedői disztribúciós hálózatot lát el sikeresen Magyarországon, ahol nemcsak közkedvelt márkái és termékei vannak jelen, hanem a sikeres értékesítéshez szükséges tudást, know-howt, illetve a szakmát támogató Törzsvásárlói program keretein belül egyedülálló kedvezmény-rendszert is átadja partnereinek és a szakma képviselőinek. Az egyik legmodernebb, nagy látogatottságot élvező szakmai webáruházán keresztül leegyszerűsíti és kényelmessé teszi a vásárlás folyamatát. Mind szakáruháza, mind szaküzletei minden eddiginél gazdagabb kínálattal, folyamatosan megújuló termékszortimenttel, kedvező árakkal és akciókkal várják vásárlóikat. Hazai és külföldi partnereinek a private label gyártás szolgáltatását is kínálja, akár felkarolva a terméket a fejlesztéstől a sikeres értékesítésig.

A STELLA Zrt. tradicionális értékei

A STELLA Zrt. mára átfordult egy dinamikus, a környezethez, szakmai igényekhez, trendekhez gyorsan alkalmazkodó, a multinacionális vállalatokhoz hasonló céggé, de a cég tradicionális értékei megmaradtak. Ide tartozik az erős kommunikáció a partnerekkel, ügyfelekkel, portfoliójában tartott minőség orientált márkák erős marketing támogatás, egész országra kiterjedő disztribúció, nívós szakmai képzések, bemutatók, turnék és vásárlóorientált vevőszolgálat.

Stella Zrt.
Bagóné Horváth Katalin diplomás kozmetikai szakoktató, a STELLA Trend 2018 bemutató kozmetikusa

A STELLA Zrt. szakáruháza és annak kínálata

A STELLA Zrt. központi szakáruháza 3 szinten szolgálja ki a szakmai vásárlók és a kereskedők igényeit, több mint 8.000 termékkel, eszközzel, szalonbútorral és berendezéssel, gépekkel, elektrokozmetikai készülékekkel. 2013-ban nyílt, több, mint 2000 m2 -es telephelye, szervízellátó, összeszerelő üzeme és új logisztikai központja lehetővé teszi, hogy szinte minden azonnal, készletről elérhetővé váljon vásárlói számára.

Stella Trend 2018 Varsadi Attila
Varsádi Attila fodrászmester a STELLA-Subrina sztár csapat mesterfodrásza, a STELLA Trend 2018 fellépő fodrásza

A STELLA Zrt. továbbképzései fodrászok és kozmetikusok számára

A szakáruház Oktató Stúdiójában rendszeresen tart képzéseket, tanfolyamokat, nyílt napokat, workshopokat és bemutatókat fodrász és kozmetikus szakemberek számára, hiszen nemcsak a terméket, hanem a hozzá kapcsolódó komplex kezelési rendszerek know-how-jának átadását is fontosnak tartja a szakemberek és a szakma tanulói részére.

Stella Trend 2018 Kaszonyi Gergely
Kászonyi Gergely fodrászmester, hétszeres Magyar Bajnok mesterfodrász, a STELLATrend 2018 fellépő fodrásza

Látogass el Te is a nagyszabású STELLA Trend 2018 Nemzetközi fodrász és kozmetikus bemutató & workshop-ra!

A részleteket itt találod: kattints a képre!

Stella Trend 2018 meghivo

A STELLA Zrt. Magyar termék Nagydíjas és Magyar Brands díjas termékei

A STELLA cég és márkái által elnyert szakmai elismerések méltán fémjelzik a minőséget és megbízhatóságot. Egyik legismertebb márkája a Lady Stella márka, mely a hazai és külföldi kozmetikusok és fodrászok körében ismert és közkedvelt, a folyamatos kutató-fejlesztő munkának, innovációnak, trendkövető, természetes hatóanyagokban gazdag összetételének és kedvező ár-érték arányának köszönhetően. A STELLA a fogyasztók számára GOLDEN GREEN márkanév alatt lábtól a fejbúbig alkalmazható korszerű kozmetikumokat fejlesztett ki. 5 Magyar termék Nagydíjat®, Magyar Brands® díjakat és számos szakmai elismerést tudhat magáénak a cégünk. Megbízhatóságát már évek óta a Bisnode aaa® tanúsítvány is fémjelzi.

Stella Trend 2018 Magyar Brands
A STELLA 2011-ben megkapta a Magyar Brand minősítést.

A Stella VitaColor lUX és Lady Stella Vitaline saját márkája a leginnovatívabb, egyik legkímélőbb új generációs, mikropigmentes hajfestést és SleS-free (szulfátmentes) hajápolást teszi lehetővé a fodrászok körében. A válság ellenére is dinamikusan növekedett a cég, folyamatosan szélesedő disztribúciós hálózattal, növekedő árbevétellel, miközben megtartotta meglévő partnereit és a fogyasztóinak a lojalitását.

Ha Te is szeretnéd közelebbről megismerni a STELLA Zrt. filozófiáját és a mindenki számára elérhető termékcsaládjait, látogass el a Trend 2018 rendezvényre! Részletekért kattints ide:

Fodraszinfo jelentkezem gomb

Szöveg és képek: STELLA Zrt.

Ha tetszett a cikk, köszönjük a Like-ot és megosztást! 🙂

Közzétéve: 2018-01-17 09:35

Stella Trend 2018 meghivo