Keresés

#livingroomhair életérzés egy lakásfodrászatban

Ismerd meg velünk az életérzést: #livingroomhairbudapest lakásfodrászat.

Pályafutásunk során viszonylag kevés olyan interjút készítettünk, ahol az interjúalany kifejezetten kérte, hogy a szalon elérhetősége sehol se szerepeljen, mert egyszerűen nincs kapacitásuk az új vendégekre, a várólista meg rettenetesen hosszú. Mégis a „rejtőzködő” #livingroomhairbudapest-trió kapható volt egy izgalmas beszélgetésre, amit most nagy örömmel osztunk meg veletek.

Ismerős környezet, egy korábbi lakásétterem falai közt járunk, ám a terítéket a tükrök, a séfeket pedig a fodrászok váltják fel. A #livingroomhairbudapest lakásfodrászat olyan, mintha Baráth László, Marosi Béci és Frohner Ferenc az otthonukban fogadnának. Ennek a feeling-nek az átadása pedig nem is annyira eltitkolt cél.

Magyarországon ez a vonal még nem elterjedt. Mi vagy ki inspirálta ezt a környezetet, döntéseteket?

Baráth László: A legfőbb inspirátor David Mallett ausztrál származású fodrász Párizsban található szalonja volt. Ami nagyon megfogott engem, mikor megláttam, hogy ez az úriember egy klasszikus párizsi palota első emeletén nyitotta meg fodrászbirodalmát. Kicsit más lépték, de gyönyörű. Óriási, egymásba nyíló termek, stukkók, exkluzív környezet. Őt követtem Instán egy ideje. Mikor megláttam ezt a lakást a hirdetésben, akkor abszolút az a feeling jutott eszembe, hogy ezt a hangulatot itt „kicsiben” milyen jól lehetne hozni.

Marosi Béci: Lacussal volt egy álmunk, hogy jó lenne egy lakásszalont nyitni. Lacus nagyon otthon van az ingatlankínálatban, mindig naprakész információi vannak és ezt a hirdetés feladásának napján megtalálta. „Nézd, van fény, meg parketta és első emelet. Ez egy jó szűrő.” – és szerintem itt ezzel már meg is voltunk. Szerencsére nekünk már nem kell új vendégkört kialakítanunk, viszont a meglévő vendégeinket mindenképpen egy egészen új környezetbe szerettük volna fogadni. Tudod olyanba, ahol mi is jó érezzük magunkat, hiszen ott töltjük az időnk nagy részét. Szerencsésnek tartom magunkat, bár nem adták ingyen… Ez nem megszokott, nem utcai, egy kicsit exkluzív.

Frohner Ferenc: Tudod mi az érdekes? Hogy a környezetemben lévő szépségszakemberek (a tetoválóm és a kozmetikusom is) most nyit lakásszalont. Többen észrevették a szolgáltatóiparban, hogy erre igenis van igény és ez egy pluszt ad a vendégnek. Azért pedig, hogy a vendég nem a kirakatban foglal helyet, hanem nyugodtan elvonulhat kicsit, nagyon hálás. És aki a marketing visszaeséstől retteg? Annak csak annyit, hogy az Instagramnak köszönhetően mindent tudunk közvetíteni a vendégeknek, kollégáknak. Gyakorlatilag bárkivel bármit meg tudunk osztani és természetesen azonnal.

Hogyan fogadták a vendégek a váltást?

Lacus: A vendégek szeretik a nyugalmat, azt, hogy nem bámulnak be az utcáról, nincsenek a kirakatban. A fodrászat egy intim dolog, ezért a környezetért vendégeink is nagyon hálásak. Ez korábban egy lakásétterem volt, így nagyon jó adottságai voltak a helynek. Alig kellett változtatni valamin. A fejmosók kialakítása, vízvezetékezése volt a legnagyobb feladat, de őszintén szólva az sem volt nagyon melós. Több mint két éve vagyunk itt, folyamatosan szépítgetjük és formálgatjuk a szalont a magunk ízlése szerint.

Mi a kedvencetek ebben a fantasztikus környezetben?

Fecó: Természetesen én. (nevet)

Béci: Igen, persze hogy Fecó. (nevet) Ez a sok fa, a lámpák, az enteriőr.

Lacus: Az, hogy hét óriási, utcafronti ablakunk van. Előttünk platánsor, most kezdenek levélbe borulni a fák. Ha kinézel az ablakon, gyönyörű zöld környezetet látsz. Mindig az a visszajelzés a vendégeinktől, hogy bár itt vagyunk a város közepén, olyan, mintha mégsem itt lennénk. A fejmosó úgy van kialakítva, hogy a hajmosás és relaxáció közben a vendégeink rálássanak a fákra.

Fecó, jól tudom, hogy te mostanában érkeztél a csapatba?

Fecó: Igen, több mint fél éve. Nyáron jöttem. Szerencsére már az előző szalonból ismertük egymást, ahol ugyanez volt a felállás az ülésrenddel kapcsolatban is. Már akkor is jó kis szimbiózist alkottunk. Úgy alakult, hogy Béci és Lacus elmentek a szalonból, majd én is tovább léptem. Úgy éreztem, hogy kinőttem azt a környezetet, amiben éppen voltam. Biztos voltam benne, hogy ha én el szeretnék jönni az akkori helyemről, akkor a fiúkhoz csatlakozom be és itt teremtem meg ezt az idilli munkakörnyezetet, amire vágytam.

Akkor a kapcsolat nem újkeletű. Ki milyen stílusban dolgozik? Hogyan dolgoztok egymás mellett? Milyen pluszt tud nyújtani például a lakásszalon intimitása?

Béci: Az adott vendégtől is függ. Ki milyen hangulatban van. De a legtöbbször mindenki a kis asztalrészénél dolgozik és így nem zavarjuk egymást. Persze ha úgy van, akkor segítjük egymást.

Fecó: Mindenkinek a legfontosabb a saját vendége. De ez a környezet mégis attól lesz baráti, hogy egymás vendégeihez is hozzá tudunk szólni. Az szokott nagyon vicces lenni, mikor úgy alakul, hogy mindhárman éppen egyszerre vagyunk a fejmosónál és valamelyikünk feldob egy labdát, majd a beszélgetésbe a vendégek is mind bekapcsolódnak. Szerencsére már mindhármunknak olyan kialakult vendégköre van, akikkel nagyon jó a kapcsolat, így sok esetben olyan, mintha barátokhoz, ismerősökhöz szólnánk.

Gondolom ezt a környezet is hozza. Ez cél volt a hely kiválasztásánál?

Lacus: Igen, maga az intimebb környezet mindenképpen. A mi vendégeink is sokat dolgoznak, állandóan rohanásban vannak és számukra ez egy kis oázis, ahol egy-két órára megpihennek. Az a visszajelzés, hogy nagyon nyugodt, nyugalmat árasztó a hely. Nincs feszültség, dübörgő zene, őrület, hanem mindenki csinálja a maga dolgát és segítjük a másikat, ha arról van szó. A Mokka-simogatás pedig különösen terápiás. (Mokka Lacus kutyája, aki mindig a szalonban van a fiúkkal – a szerk.)

Az autentikus természetesség árad a szalon berendezéséből és hangulatából egyaránt. Valószínűleg nem véletlen az sem, hogy Magyarország új professzionális fodrászati márkája, az Authentic Beauty Concept titeket választott a márka hazai nagyköveteinek.

Lacus: Igen, ez a márka abszolút azt a filozófiát közvetíti, amit mi is a magunkénak érzünk.

Béci: Mindig más termékekkel, de ehhez a gondolathoz nagyon hasonlóan működtünk eddig is. A hajmosás idejére levesszük a fényerőt és hagyjuk, hogy kikapcsoljon, relaxáljon pár percre a vendég.

Ti azért inkább elvonultan vagytok, ám mégis az Authentic Beauty Concept influenszerei lettetek. Hogy oldható fel ez a kettősség?

Lacus: Fecóval mi használtuk korábban is nyilvánosan az Instát, majd most csináltunk a szalonnak is egy profilt, mikor elkezdtünk az Authentic Beauty Concepttel dolgozni. Ha megnézed, kicsit másképp épül fel az Instánk is. Inkább életképek, hangulatok jelennek meg, elvétve vicces szituációk. A célunk, hogy egy életérzést közvetítsünk, amit a márka is képvisel.

(Lacus profilja: @lazlobarath, Fecó profilja: @ferencfrohner, Béci profilja: @becimarosi– a szerk.)

Béci: Nálam mondjuk ez elég keményen tudott megvalósulni, mert nekem nem volt nyílt Instagram oldalam, csak a közeli barátoknak fenntartott profil. A felkérés hatására indítottam egy nyílt, szakmai jellegű profilt Instán. Nagyon igyekszem szűrni a bejövő impulzusokat és csak arra koncentrálni, amivel jobb leszek szakmailag, többet tudok adni a vendégnek. Ezzel a nyitással az én munkámat és gondolataimat is megismerhetik a fodrászok a termékekkel kapcsolatban. Ez a része pedig majdnem ugyanaz, mintha a vendégeinknek számolnánk be.

Béci: Mivel nagyon jó a koncepciója a termékcsaládnak, ezért azt gondoltuk, hogy emögé szívesen beállunk. Még soha nem volt olyan termékcsalád és nem keresett meg minket olyan cég, amire azt mondtuk volna, hogy ezt szeretnénk.

Fecó: Az Authentic Beauty Concept nagy hangsúlyt fektet az egyénre. Ha itt körbe nézel a szalonban, akkor azt látod, hogy ez is az egyénre, a vendégre fókuszál. Annyira különböző személyiségek vagyunk mi hárman, mégis külön-külön egyéniségek. Ez gyakorta megmosolyogtat engem, hogy ez a felállás mégis működik.

Szerintetek mitől működik?

Béci: Mert mindenki a helyén tudja kezelni az egóját, tudja, hogy mi a dolga és hogy miért van itt. Azért jött ide, hogy a vendéget, majd a munkáján keresztül önmagát is boldoggá tegye. Illetve még azért működik, mert szeretjük egymást. (nevet)

Lacus: Valószínűleg abból is adódik ez az egész szimbiózis, hogy mi a Bécivel tizenéve’ ismerjük egymást és kisebb-nagyobb szünetekkel együtt dolgoztunk, jó barátok lettünk. Azért is csináltuk ezt a szalont, mert egy olyan dologba szerettünk volna belevágni, amiben mindketten jól érezzük magunkat. Látod, négy hely van itt, mégis sosem volt az, hogy mindenáron fel kell vennünk valakit magunk mellé.

Fecó: Persze, mert a jóra várni kellett. (nevet)

Lacus: Ez így van, de aztán nem vártunk tovább és megérkezett Fecó. (nevet) De tényleg: nagyon szeretünk együtt dolgozni. Nem zárkózunk el attól, hogy legyen egy negyedik ember, de nem cél, hogy mindenáron ide jöjjön valaki. Fontos, hogy illeszkedjen a csapatba. Attól, hogy egy zárt szalon vagyunk, az Instagramon gyakorlatilag nyomon követhetők a mindennapjaink. Ott tudunk reprezentálni, véleményvezérek lenni és a termékeket ajánlani, bemutatni és az emberekkel megismertetni. – visszatérve a korábbi kérdésedre.

Én is részt vettem a márka berlini bevezetésén, ahol részletesen bemutatták a termékek mögött rejlő filozófiát. Ti mit szerettetek meg az Authentic Beauty Concept-ben?

Béci: Én azt, hogy teljesen tudok vele azonosulni. A filozófiával, a termékekkel és nem utolsó sorban mindent el tudok vele készíteni, amit szeretnék. Nagyon jó érzés, hogy ezt kenhetem a kezemre, aztán a vendég hajára is. Tehát nem zavar, hogy ezzel kell dolgoznom, vagy hogy a kezemre kerül.

Feri: Pontosan, itt nem csak egy márkáról van szó, hanem van mögötte egy mozgalom, egy életfilozófia, ami egy pozitív dolgot ad az ember életébe. Ez tényleg egy olyan történet, amihez érdemes közelíteni.

Lacus: Számomra az Authentic Beauty Concept értéket képvisel. A filozófiája, koncepciója nagyon meggyőző volt. Kipróbáltuk, hosszasan teszteltük, mielőtt komolyabban elkezdtünk volna vele foglalkozni. Enélkül nem álltunk volna be egy márka mögé sem. Látod, eddig sem volt szükség arra, hogy megalkudjunk és ezután sem. Hosszútávra tervezünk és tudunk ezzel a koncepcióval azonosulni.

Érdekes. Vajon egy márka: különösképp ez a márka az egész életfilozófiád tudja megváltoztatni?

Lacus: Ha eddig másképp gondolkodtál, akkor abszolút. Ez sokkal tudatosabb, természetközelibb választás, mint gondolnád. Fontos számunkra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után: mindhárman ezt a filozófiát éljük mikrokörnyezetünkben.

Ti készítettétek az Authentic Beauty Concept hazai kampányát is. Milyen hajakat láthatunk majd?

Béci: Nyilván hasonulnunk kellett a külföldi nagy kampányanyagokhoz. Nálam például az Odettnél ez könnyű volt, mert a hétköznapokban ő sem szereti a nagyon megcsinált frizurákat. Mintha magának csinálta volna: egyszerű, letisztult, de mégis “messy” hajak készültek. Egyszerűen nem lehet megerőszakolni ezekkel a termékekkel a hajat. Nem tudod megváltoztatni olyanra a hajat, amilyen nem akar lenni.

Lacus: A cél az volt, hogy a modellek saját hajának textúráját nem próbáltuk megváltoztatni mindenáron. Inkább a hajnak a saját természetes adottságaira erősítettünk rá a termékekkel. Naturális, de szép frizurákat készítettünk. A szalonban is ez a cél nálunk, hogy megmutassuk a vendégeinknek, hogyan tudják ők is elkészíteni a frizurájukat, hajuk mely tulajdonságára erősítsenek rá.

Fecó: Pont ebben rejlik a dolgunk nehézsége is. Mert tisztában vagy a képességeiddel, azzal, hogy tudod, te el tudsz készteni gyakorlatilag bármilyen frizurát, de itt nagyon vissza kell magad fognod ahhoz, hogy a végeredmény ne legyen fodrászos.

Képek: Gódor Virág

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)