Keresés

Hogyan lesz valaki balayage specialista fodrász?

Interjú következik. Témánk, hogy balayage specialista hogyan válhat belőled!

Néhány hete megosztottunk veletek egy balayage step by step anyagot, amit Dr. Oroszné Csala Emőke készített. A fodrászhölgy immáron tíz éve van a szakmában és ez idő alatt – bátran kijelenthetjük, – hogy a balayage specialista fodrásszá vált. A szőkítés sok tanulást, odafigyelést és valódi tudást kíván, amit Emőke mind odatett, hogy vágyát elérje: oktasson és a későbbiekben bemutatófodrász legyen. Most egy lépéssel közelebb került céljához, hiszen idén nyártól a GOLD Professional művészeti vezetője. Vele beszélgettünk.

Úgy tudom pályádat Krizsán Győző mellett kezdted. Hogyan kerültél hozzá?

A nagymamám manikűrösként dolgozott egy szalonban, ahová gyerekként sokszor bejártam. A fodrászat hangulata már akkor nagyon megfogott. Divat- és stílustervező iparművészeti szakközépiskolába jártam, majd hasonló témakörben főiskolára. A főiskolai éveim alatt egy napilapnál dolgoztam újságíróként, ahol tanulmányaim miatt a divat szekciót mindig rám osztották. Egy anyag összeállítása során kerültem kapcsolatba Krizsán Győzővel, akinek a személye, az őrültsége és a kreativitása már elsőre lenyűgözött. A közös munka alatt döntöttem el, hogy ő lesz a mesterem, ahogy elkezdetem a szakmát. A nyári szünetek során már dolgoztam egy másik szalonban: hajat mostam, takarítottam, ezért nem volt szokatlan a terep. Mikor odamentem Győzőhöz, azonnal felvett, mindenre megtanított.

A szakmai alapok átadása mellett Krizsán Győző miben segítette még a karrieredet?

Győző nagyon sokat segített abban, hogy másképp lássam a fodrászatot, mint ami, és ezért örökké hálás leszek neki. Megmutatta, hogy ez a világ nemcsak a szalonmunkából áll, láttatta, miről is szól tulajdonképpen: állandó fejlődés, tanulás, nincs megállás. Nagyon sokat jártunk bemutatókra, amik mindig színesebbé tették a hétköznapokat. Akkoriban, junior stylist-ként már beleláttam ebbe a világba és ez nagyon megtetszett. A mai napig tartó vágyam is ide kötődik, ez pedig nem más, minthogy bemutatófodrász lehessek.

Dr. Oroszné Csala Emőke, balayage specialista fodrász

A GOLD Professional felkérése kapcsán jött egy lehetőség, ami közelebb visz ehhez a célodhoz. Mesélsz kérlek erről egy kicsit?

A márkát forgalmazó HairSpa Kft. vezetőivel már régóta megvan a barátságunk, ami majdnem tíz évre nyúlik vissza. Ők mindig többet láttak bennem, az utunk most találkozott. Egyelőre képzéseket fogok tartani, de talán a későbbiekben a bemutatófodrász álom is teljesül. Korábban egy másik márkának tartottam képzéseket, most a GOLD Professional-nél lettem művészeti vezető, ami nagyon nagy megtiszteltetés számomra.

Mi tetszett meg ebben a márkában?

A márkát azért választottam, mert más, mint a többi. Nem csak a külsőségek tetszettek meg, hanem az egész felépítése és kigondolása is, ami teljesen eltér a megszokottól. A skandináv divatház a kreatív hajfestésre fókuszál, ami abszolút az én érdeklődési köröm. Természetes világot képvisel, ami nagyon szimpatikus. Fontosnak tartom, hogy figyeljünk arra, hogy mit engedünk be a saját életünkbe, milyen folyamatokat támogatunk az életvitelünkkel. A GOLD 100%-ig vegán anyag, ez a jövő. Elengedhetetlen manapság az egészségügyi és környezetvédelmi szempontok figyelembevétele, nem mindegy, hogy legalább még 25 éven keresztül mivel dolgozunk. Ha van lehetőségünk, akkor olyan anyagokkal kell szerintem végeznünk a munkánkat, amik nem ártalmasak az egészségünkre.

Coloristként milyennek találod a GOLD Professional színeit?

Ahh, fantasztikusak! Ezek a színek úgy lettek megalkotva, hogy gyakorlatilag alig kell hozzányúlnunk. Én mondjuk pont nagyon szeretek színt keverni, amiben sokszor az érzéseimre hagyatkozom – természetesen a vendéghez igazítva.

Dr. Oroszné Csala Emőke balayage specialista fodrász munkája

Mit szeretsz igazán a szakmádban?

Diákként az ecset és a ceruza ki sem esett a kezemből. Nekem akkoriban is ez egy önmegismerés és önkifejezés volt. Ma minden egyes haj, amit festek, lehetőséget ad újra és újra alkotni, egy picit adni magamból. Az elsőszámú kedvencem a hajszín megalkotása. Nagyon szeretek elmerülni a színek dimenziójában, akkor én teljesen kizárom a külvilágot. Nem is hallom, hogy a kollégáim mit beszélnek. Coloristként a legfőbb célom, hogy mindenkinek más színű hajat fessek, ami egyedi és nem másolat, csak az egyénnek szól. Ráadásul egy speciális, magam által kifejlesztett balayage technikát alkalmazok, ami még precízebbé teszi a folyamatot.

Saját fejlesztésű balayage technika? Erről mesélj kérlek egy kicsit.

Három év alatt rengeteg balayage-t festettem, az alatt kristályosodott ki a módszerem. Nálam a vendégek egy ún. ombre-balayage technikával készített hajat kapnak. A művelet a fejmosóban történik és a hajat kiterített állapotban festem meg, így látom a dimenziókat, az összhatást. Számomra nagyon könnyű módszer, és ami a legfontosabb: a vendégeim ezt szeretik a legjobban, hiszen a végeredmény nekik ezzel a technikával 100%-os. Ezzel készítve a balayage-t, tökéletes clear átmenet készíthető, ami Magyarországon a vendégek álma. (Amerikában például a kontúros balayage a divat.)

Dr. Oroszné Csala Emőke balayage specialista fodrász munkája

Továbbképzéseiden ezt a saját fejlesztésű technikát adod át?

Igen, és nagyon szeretik a fodrászok. Sorra teltházas képzéseket tartok. Az oktatás egy olyan helyszín számomra, ahol a résztvevőkkel összehangoljuk az igényeinket és még magasabb színvonalon, egyedibb megoldásban gondolkozunk, és ezáltal fejlődünk.

Szerinted lesz a balayage-nak egy lefutása? Vagy örök divatot teremtett ez a technika?

Érdekes kérdés. Elég sok éve bent van már a köztudatban, de az évente elsütött újításoknak köszönhetően (melyek egy része talán csak marketingfogás) és annak, hogy mindig természetes hatást kelt, szerintem nem fog kimenni a divatból. Kicsit mindig változni fog, de ez a napszítta hatású haj iránti vágy mindig megmarad. A vendégeim 95%-a balayage-t kér tőlem.

Mit látsz, mi lesz a következő nagy divatirányzat?

Túl nagynak nem mondható, de ami újdonság, hogy elindul a „színesítés.” Most a vöröses árnyalatok jönnek be, ami idáig az elképzelhetetlen kategória volt. Senki nem akart vöröset, most viszont a meleg fényű barnák, a rezes pinkek és a vörös szolidabb árnyalatai is megjelentek. Egyre többen kérik ezeket. Nagyon jó látni, hogy nyitnak a vendégek egy kicsit a színskálán lévő színek felé, hiszen ezelőtt öt évvel csak a hamvas volt. Mindenki hamvas szőkét szeretett volna.

Dr. Oroszné Csala Emőke balayage specialista fodrász munkája

Oktatóként ebben a formálásban neked is nagy szereped van. Van, hogy elkalandozol egy másik hajszín felé?

Volt már rá példa, hogy sötétebbet festettem, de a meglátásom az, hogy a tanfolyamon résztvevő szakemberek még mindig szőkét szeretnének látni. Pedig a technika szempontjából teljesen mindegy, hogy milyen hajat festek meg. A koncepció, amit mutatok, az színtől független. Érdekes tapasztalat, hogy a képzések elején felteszem a kérdést, hogy a résztvevők szerint milyen szín a balayage, akkor nagyrészt az a válasz jön, hogy szőke. Csakhogy ez nem így van: nem a szín, hanem a technika határozza meg a balayage-t. Ha így nézzük, millió árnyalata lehet a balayage-nak.

Te milyen képzéseket tartasz?

Egyelőre az általam kifejlesztett speciális „kiterített” balayage technikát oktatom, de a jövőben szeretnék olyan képzéseket tartani a többi balayage-ból, amiket én is használok, csak egy kicsit másképp. Érdemes az embernek minél több technikai megoldást elraktározni és elmenni képzésekre. Minden egyes megtanult technikával a szakember azt látja, hogy milyen sokrétűen tud alkotni – ezt pedig a vendégek is honorálják.

Szőke ombre balayage

Továbbképzéseid kinek ajánlod?

Azoknak, akik más oldalról közelítenék meg a balayage-festést. Újragondolva, elegáns kivitelben. Az én hajaim ezt testesítik meg, finomak, elegánsak, nőiesek.

KÖVESD A BALAYAGE SPECIALISTA FODRÁSZT

FACEBOOK-ON ÉS INSTÁN!

Képek: Dr. Oroszné Csala Emőke és GOLD Professional Hungary oldala