Keresés

Dobozos hajfesték pro és kontra

Dobozos hajfesték pro és kontra. Mutatjuk az érveket mindegyik irányból.

Dobozos hajfesték pro és kontra. A téma sokakat érdekel és foglalkoztat. A fodrászok irtóznak tőle, a vendégek egy része pedig kipróbálja… Majd mégis a fodrászhoz jelentkezik időpontért és az eleinte kedvező ár hirtelen megugrik, az álomból rémálom lesz, horror áron. Dobozos hajfesték: lássuk megéri-e.

A dobozos hajfesték egy igazi zseniális találmány, de egyszerre borzalmas is. Hogy miért? Mert tök jó, hogy azok, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy eljárjanak fodrászhoz, így is tudnak törődni a szépségükkel, de valljuk be itt szoktak a legnagyobb ballépések sikeredni. Vagy épp katasztrófák. Nem csak a hajunknak teszünk gyakran rosszat, de még a kinézetünk is borzalmasra sikeredik. Lássuk mik a buktatók.

Dobozos hajfestékkel az eredmény nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk

Lehet, hogy mi kinéztünk magunknak egy csodaszép árnyalatot a boltban, és a barátnőnk is esküszik, hogy ő is ezt használja, milyen jó termék, de a színkört nem ismerve könnyen előfordulhat, hogy a végeredmény mégsem az lesz, mint amit elképzeltük. És miért? Mert más az alapszín, mert a haj szerkezete nem megfelelő és/vagy egy “ráfestéssel” egész egyszerűen nem érhető el a kívánt hajszín.

Gondolj bele, ha ez ilyen könnyen menne, akkor egész egyszerűen nem létezne a fodrászatban a colorist, mint szakma. De milyen jó, hogy létezik! Jöhet a telefon és a bejelentkezés kedvenc fodrászunkhoz! 🙂

Gondoljuk át

Lehetséges, hogy mi teljes újítást szeretnénk, de mi történik, ha bizony felkenjük a festéket és semmi sem történik? Előfordulhat. Lesznek olyan színek és árnyalatok, amik semmit nem fognak változtatni az eredeti hajszínünkön. Ilyenkor tulajdonképpen feleslegesen költöttük a pénzt. Plusz a hajunknak se tettünk jót vele, és még eredmény se lett.

Ebben az esetben is a fodrász lesz a mentsvár, jöhet a javítás és a professzionális megoldás.

A használati utasítás nem viccből van

Úgy gondoljuk, okosabbak vagyunk, mint a gyártó és annak használati utasítása. Attól nem csak lehet, de el is kell térni… És akkor jön a baj. Nem elég, hogy amúgy is gyengébb minőségű hajfestéket használunk ilyenkor, ezzel a húzással plusz károkat tehetünk a hajban. 100%, a katasztrófa csomagolva.

Mi fog ezután történni? Naná, hogy megy a telefon a fodrásznak, akinek lassan égnek áll a haja a sok javítgatástól, de persze megcsinálja, szépen rendbe teszi a hajat és eléri a kívánt eredményt – professzionálisan.

Hidd el, látszik rajta, hogy dobozos

Lehet, hogy egyszer-kétszer elsül az a kéz és a dobozosból jó eredmény születik, de egyrészt ez az esetek kis százalékában valósul meg, másrészt a tartósságban lesznek bőven eltérések.

Persze mindenkinek szíve joga, mit használ, de bőven mérlegelni kell, mielőtt nekiállnánk…

Túl nagy a rizikó

Talán nem lepünk meg senkit azzal, ha azt mondjuk, hogy nem csak ezek a banánhéjak vannak vannak a sztoriban, ez csupán a jéghagy csúcsa. Bizony rengeteg hibaforrás lehet még, amin megbukhat a dolog. Csak ismételni tudjuk magunkat: a colorist egy szakma, ami mögött több évnyi tanulás, tapasztalat és továbbképzések tömkelege van, hogy a végeredmény éppen az legyen, mint amire a kedves vendég vágyik. Érdemes tehát “befektetni” hajunkba és szakemberhez fordulni a hajszínváltoztatással is.

Ha hezitálsz, azt mindig tartsd szem előtt, hogy valamit helyrehozni mindig sokkal-sokkal drágább, mint kapásból a jó eredményre menni és ezért akár már az elején egy kicsit többet fizetni.

Szöveg: Kristóf Anikó

Képek: Pinterest

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)