Buzássy István életút: 62 év szakmaiság, 76 év alázat
Buzassy_Istvan_szuletesnap_cover

A fodrász szakma, és mondhatni az élet legszebb pillanatai nem kizárólag a sikerekben rejlenek. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az odavezető út mennyivel meghatározóbbá teszi a személyiséget, csiszolja és formálja a karaktert, aminek köszönhetően kialakul egy felejthetetlen jellem. Buzássy István neve hazai és nemzetközi viszonylatban is egybeforrt a fodrász szakmával, legyen szó nagyszabású versenyekről – és ami talán még fontosabb -, a fiatal szakemberek kineveléséről, az oktatásról. A fodrászmester idén augusztus 31-én ünnepelte 76. születésnapját, amelyet fia, Buzássy Steven egy rendhagyó – és egyben megható -, apa-fia hajvágással koronázott meg.

Buzássy István életút: akkor és most 

Egy több, mint 100 éves fodrászdinasztiába születni nem jelent mást, mint kisgyermekként elkerülni a “Na és, mi leszel ha nagy leszel?” kérdéseket. Buzássy István maga sem tudta, hogy milyen mesterséget fog választani magának, azonban már 1906-ban megpecsételődött a sorsa, amikor nagyapja megkapta a fodrászigazolványát. Ezt követően keresztanyja, édesapja, édesanyja, és bátyja is a fodrász mesterséget választotta, ami akarva-akaratlanul is kihatással volt életére.

Az aranykoszorús, életműdíjas fodrászmester a múlt héten ünnepelte 76. születésnapját, amelyre fia, Buzássy Steven egy különleges ajándékkal készült – egy live videó keretében megkérdezte édesapját  a mögötte lévő út mérföldköveiről, majd egy közös hajvágást is szervezett. A frizurák technikai elkészítésén túl szó esett a versenyzés világáról, a Sassoon Akadémiáról, a Buzássy Hajstúdió életéről, és az oktatás fontosságáról is. A végeredmény két teljesen különböző alkotás, ami valahol mégis összeforr: közös gondolatokban, alázatban, lélekben.

62 év szakmaiság, 76 év alázat: akkor…

Buzassy_Istvan_szuletesnap_1

Buzassy_Istvan_szuletesnap_2

Buzassy_Istvan_szuletesnap_4

Buzassy_Istvan_szuletesnap_3

…és most

Buzassy_Istvan_szuletesnap_9

Buzassy_Istvan_szuletesnap_10

Buzassy_Istvan_szuletesnap_12

Születésnapi Buzássy apa-fia hajvágás: id. Buzássy István alkotása

Buzassy_Istvan_szuletesnap_11

Születésnapi Buzássy apa-fia hajvágás: Buzássy Steven alkotása

Nagyon boldog születésnapot kíván a Fodrászinfó csapata! 🙂

 

Szöveg: Gódor Virág

Képek: Buzássy Steven

Kívánj boldog születésnapot Buzássy Istvánnak egy lájkkal, vagy egy megosztással – köszönjük! 🙂

Közzétéve: 2019-09-02 18:32

Buzassy_Istvan_szuletesnap_10
Buzassy_Istvan_szuletesnap_7
Buzassy_Istvan_szuletesnap_9