Keresés

Sikeres OKJ-s fodrászképzés: Haute Couture Academy

Sikeres OKJ-s fodrászképzés a Haute Couture Academy jóvoltából!

A fodrászat egy nagyon vonzó szakma, ám nagyon meg kell választanunk, hogy melyik képzőhelyen tanuljuk ki e mesterséget, hogy igazán jó alapokkal induljunk. A Haute Couture Academy éppen ezt a szakmai alapot biztosítja a fodrász növendékek számára immáron hat éve. Az Akadémia egyik alapítója, Blazsovszky László fodrászmester mesélt nekünk képzési helyükről.

Haute Couture Academy: a kezdet

2011-ben alapítottuk a Haute Couture Academy-t, hárman testvérek. Az alap elképzelés a fodrászok oktatása volt, de ez hamar megváltozott és így jött az OKJ-s fodrászképzés. 2011 második felében már el is indítottuk első csoportunkat, ami számunkra is nagy kihívást jelentett, hiszen az oktatásban jelen voltunk, de nem saját akadémiaként. Az első tanfolyam után éreztük, hogy csodálatos dolog embereknek tudást adni, és a nulláról felépíteni, látni, ahogy hétről hétre fejlődnek és kiváló szakemberek lesznek.

Tapasztalatból fejlesztés

Később látva, hogy szükség van az innovatív változtatásra, a rendszert átformáltuk, változtattunk a tematikán és egyre erősebb, jobb lett a képzés. Ma már egy kifinomult, minőségi professzionális, komplex képzéssel rendelkezünk, amiben a hallgatók az alapok mellett kifejezhetik önmagukat, kreativitásukat és igazán egyedivé válhatnak.

A szakmai rutin megszerzéséhez, egy nálunk egyedülálló modell adatbázis áll az akadémia rendelkezésére, amely 11.000 főt foglal magába, így egy intenzív, gyakorlat orientált, személyre szabott képzést teszünk lehetővé tanulóinknak, ahol minden lehetőség adott, a hajvágás, hajfestés technikáinak elsajátítására.

Haute Couture Academy a számok tükrében

Az akadémia fennállása óta nagyjából 700 hallgatót segítettünk a szakmai bizonyítvány megszerzéséhez. A nálunk végzett fodrászok nagy százalékban elhelyezkedett a szakmában, illetve saját üzletet nyitott. Színvonalas képzésünk által gyakran keresnek meg minket cégek, fodrászatok, szakemberek, hogy az általunk képzett fodrászokat szeretnék alkalmazni, ami nagy elismerés számunkra.

Haute Couture Academy lokáció

Az akadémia Budapest belváros, a Deák téren található. Az iskola alapterülete 800 négyzetméter, melyből 350 négyzetméter a gyakorlati képzés helyszíne, amiben külön megtalálható egy úgynevezett colour room, ahol a tanulók a hajfestéseket végzik.

A további területen tantermek, és egy színpaddal ellátott előadóterem helyezkedik el, amihez tartozik egy backstage rész is, így nem csak a tanulóink prezentációs képességeit tudjuk fejleszteni, hanem a vendégfodrászok, cégek oktatásait, divatbemutatók előadásait is kényelmesen tudjuk bemutatni. Egyszerre akár 60 főt tudunk fogadni.

A Haute Couture Academy fodrász oktatói

Oktatóink magasan képzett, szakirányú és gyakorlati képesítéssel rendelkeznek, melyet a szakma is elismer személyükben, így bátran állíthatjuk, hogy a hozzánk jelentkezők egy minőségi, színvonalas képzéshez jutnak.

Te is kipróbálnád magad fodrászként? Keresd fel a Haute Couture Academy-t és tedd fel nekik felmerült kérdéseid!

Képek: Haute Couture Academy

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)