Keresés

Radván Simon: "Nem engedem, hogy leragadjak bárminél!"

A fodrász válaszol vendége ezúttal Radván Simon!

Radván Simon nevét leginkább a styling, a címlapfotózások vagy éppen reklámfilmforgatások miatt ismerhetjük. Most megkérdeztük pályája indulásáról, munkáinak egyediségéről és egy különleges kollaborációról is.

1. Hogyan és miért döntöttél a fodrász pálya mellett?

Nem tartom magamat fodrásznak a szó valódi értelmében. Egész pályám során összesen fél évig dolgoztam szalonban. Valójában hair stylist vagyok a szó teljes értelmében: fotózásokon és reklámfilmforgatásokon dolgozom, ahol kizárólag a stylinggal foglalkozom.

2. Mikor dőlt el számodra, hogy ebbe az irányba indulsz el?

Amikor az iskola után bekerültem az első munkahelyemre, az egyik kollégám átpasszolt nekem egy munkát. Mint kiderült, ez nagyobb feladat volt, mint gondoltuk. A Magyar Válogatottal forgattunk reklámfilmet több napon keresztül száz fős statiszta csapattal. A stáb elégedett volt a munkámmal, nagyon jól összebarátkoztunk és egyik munka követte a másikat. Olyan sikereket tudtam ezáltal elérni, hogy merész döntést hoztam: kizárólag ezzel fogok foglalkozni. Azzal, hogy nem dolgozom szalonban, fenntartom a rugalmasságomat az ilyen jellegű munkákkal járó körülményekhez.

3. Ezek szerint ez egy tudatos döntés volt részedről?

Teljes mértékben. Láttam, hogy van kereslet a munkámra. Nem hiszek abban, hogy mindenki ugyanolyan jól tud festeni, vágni és stylingolni is (tisztelet a kivételnek). Az orvosok és az ügyvédek is szakosodnak, számomra ez egy szimpatikus irány. Aki a szalonmunka során többet fest, az természetesen a festésben lesz a legjobb. Az én munkám a fodrászat egy teljesen másik szegmense, más tényezőkkel kell tisztában lenni, másképp kell figyelni a trendeket és más technikákat és trükköket kell elsajátítani, mint a szalonmunka során.

4. Honnan meríted az inspirációt? Milyen trendeket követsz?

Ez nagyon összetett dolog. A munkám inspiratív részével szabadidőmben foglalkozom, állandóan figyelem az utcai frizurákat és a nemzetközi celebvilágot. Rendszeresen előfordul, hogy valamelyik sztár felbukkan valamilyen hajjal, másnap pedig én azt már el is készítem egy projekt során. Igyekszem naprakész lenni, nem engedem, hogy leragadjak bárminél. Ez egyrészt számomra is izgalmas, másrészt a velem dolgozók is mindig kapnak valami újat.

Természetesen csak azért mert valami trendi, nem készíthetem el bárkinek. Mindent igazítani kell az aktuális modellhez és projekthez. Egy fotózás és egy forgatás csapatmunka: lehet igénye a ruhatervezőnek, a sminkesnek, a fotósnak, vagy akár a modellnek is.

5. Mit kell szem előtt tartanod fodrászként egy címlapfotózás során?

A címlapfotózás a szakma egyik legnehezebb műfaja, hiszen adott esetben sokkal nagyobb a tétje, mint bármilyen belső munkának. Ráadásul a legtöbb esetben ismert emberek kerülnek címlapra, akiknek az alapvető kinézetét és személyiségét már ismerik az emberek. Ilyenkor a koncepció csak kivételes esetekben térhet el az adott ember személyiségétől. Egyrészt muszáj, hogy az olvasók felismerjék az illetőt, másrészt a címlapsztár számára is egy olyan külsőt kell létrehoznunk, amelyben önmaga lehet és tündökölhet a címlapon. Ennek természetesen harmóniában kell állnia a magazin és a fotós által megálmodott képi világgal is. Az olvasók sok esetben nem gondolnak bele abba, hogy hány ember vesz részt egy-egy ilyen fotó elkészítésében.

6. Miért ajánlanád a fodrászoknak, hogy esetleg kipróbálják magukat ezen a területen?

Akit érdekel a styling világa, annak a saját módszeremet tudom ajánlani. Ha látsz egy látványos hajat, akkor próbáld meg önként jelentkezőkön, családtagokon, barátokon elkészíteni azt, akár többféle módon is. Ma már az interneten rengeteg minden hozzáférhető, könnyen megtalálható minden, azonban a sok információ között a legjobbat megtalálni nagyon nehéz.

A stylistok számára a szakmai önmegvalósítása háttérbe szorul. Szinte minden esetben alkalmazkodnunk kell a produkcióhoz és a csapat által megálmodottakhoz. Az is rengetegszer előfordul, hogy egy-egy természetes hajat csupán át kell szárítani vagy olyan finoman kell csak hozzányúlni a hajhoz, hogy ne is látszódjon. Valójában a címlapon szereplő ismert embernek segítünk az önmegvalósításban.

7. A te munkád szoros összefüggésben áll a divat világával. Ez is foglalkoztat?

Nagyon komplex módon figyelem a trendeket hajban, sminkben, ruhában és a fotózás területén is. Ezek a tényezők egymásra épülnek a stylist munkájában. Tudnunk kell azt, hogy vakus képeknél előnyös, ha a haj fényes vagy vizes hatású. Napfényes vagy természetese jellegű képeknél viszont az a legjobb, ha alig van termék a hajon.

A trendek is teljes mértékben oda-vissza mozognak. Néhány évvel ezelőtt a ruhák és a kiegészítők visszafogottak és letisztultak voltak. Ezekhez lehetett nagy volumenű frizurákat és látványos sminkeket készíteni. Ma ez éppen fordítva van: a haj és a smink legyen a lehető legtermészetesebb, a ruhák és a kiegészítők látványosabbak. Hozzáteszem, hogy egy természetes hatású hajat jól elkészíteni ugyanolyan kihívás, mint egy látványos, pótrészes frizurát. Úgy kell hozzányúlni a hajhoz, hogy az ne látszódjon, de mégis érezhető legyen a változás.

8. Reményi Éva ötvössel készült egy kollaborációtok. Hogyan jött ehhez az ötlet?

Korábban grafikusnak készültem, a tervezés és a rajzolás mindig erősségem volt. Éva ékszereivel szinte minden magazinfotózáson találkozom, a formaviláguk pedig nagyon inspirál. Többször előfordult, hogy egy-egy fülbevalót vagy karkötőt nem rendeltetése szerint használtunk, hanem például hajdíszként. Így indult el az együttműködésünk.

Olyan hajdíszt szerettem volna, ami praktikusan használható és eltakarja a hajgumit. Cél volt az is, hogy egy mutatós ékszer legyen, amit ha megvesz valaki, akkor egy életen át használhatja. Olyan copfdíszt hoztunk létre, ami egyaránt használható a hétköznapokban és elegáns szettekhez is.

9. Nemrég részt vettél a Dyson karácsonyi styling bemutatóján. Hogyan élted meg az eseményt és a szalonkörnyezetben való munkát?

Immár fél éve vagyok a Dyson nagykövete, az együttműködés pedig a következő időszakban is folytatódik. Az esemény nosztalgikus érzést keltett bennem, hiszen hajmosónál is régen dolgoztam már. Szofrán Zsolttal nagyon jó szakmai viszonyt ápolunk, a Color Frame Salonban nagyon otthonosan éreztem magam, mintha csak egy barátom nappalijában szakmáztunk volna. Egyáltalán nem szalonkörnyezetként éltem meg.

A modellem, Mádai Vivien is régóta barátom és múzsám. Az ő haját elkészíteni is nagyon otthonos, szokványos érzés volt, hiszen barátok is vagyunk, illetve sokat dolgozom az Elle magazinnal is.

10. Milyen szakmai tervek foglalkoztatnak jelenleg?

Szeretem hagyni, hogy sodródjak az árral. Hagyom, hogy érjenek új benyomások és inspirációk, ezáltal rengeteg lehetőség is érkezik hozzám. Igyekszem rugalmas és gördülékeny ember lenni, talán ezért is nehéz megmondani, hogy mit tartogat számomra a jövő. A Reményi Évával való együttműködés is nagyon hirtelen jött létre, ennek szellemében csak azt tudom mondani, hogy a végtelenbe és tovább.

Képek: Radván Simon

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)