Keresés

Perge Zsolt interjú a WorldSkills verseny kapcsán: "ez a legkomplexebb megmérettetés"

Az idén újból megrendezésre kerül a WorldSkills verseny

A koronavírus járvány után, idén ismét megrendezésre kerül a WorldSkills verseny. A Sanghaj helyett Helsinkiben tartott négynapos megmérettetésen számos szakma legjobbjai mutathatják meg tudásukat. Minden ország szakmánként egy versenyzőt küldhet, egy szakértő kíséretében. A fodrász szakmát idén Perge Zsolt képviseli, aki Sopronban, a Studio 77 nevű szalonban dolgozik, felkészítője pedig Veress-Győri Sándor mesterfodrász. Perge Zsoltot kérdeztük a versenyről.

Te képviseled hazánkat a WorldSkills versenyen október 20-án Helsinkiben. Mielőtt erre rátérnénk, kérlek, mesélj egy kicsit magadról. Hogyan kerültél a fodrászszakma közelébe? Mik a céljaid vele?

Apukám is fodrász, így viszonylag korán megismerkedtem a szakmával, nagyon sokat jártam szalonokba. Később, a gimnáziumban már versenyekre is jártam, igaz még csak nézőként – mivel apukám zsűrizett. Már ekkor megtetszett a szakma, és kézenfekvő volt, hogy ezt a hivatást válasszam. Az érettségi után elvégeztem egy kétéves fodrásziskolát, majd el is helyezkedtem a szakmában. Ráadásul rögtön Veress-Győri Sándor mellett, aki a versenyre is felkészít.

Vannak előzmények a WorldSkills-szel kapcsolatban? Mikor döntötted el, hogy indulni szeretnél?

Igen, az előző versenyekre a kolléganőm, Nagy Nikolett ment. Mindkettőnk trénere Sanyi volt. A mostani versenyre aztán én kaptam a lehetőséget, igaz még tavaly került volna megrendezésre Sanghajban, de a járvány miatt elmaradt. Most pedig Kína nem vállalta a szervezést, így a helyszín Helsinki.

Perge Zsolt munka közben

Hogy néz ki egy ilyen verseny? Miben más a WorldSkills, mint más fodrászversenyek?

Szerintem ez a legkomplexebb megmérettetés, amin részt lehet venni. Négy napon keresztül minden nap két versenyszámban kell teljesíteni, ezért mindenre fel kell készülni. Ráadásul nem mondják meg előre a versenyszámokat. A helyszínen kapunk egy képet, amit a lehető legpontosabban kell lemásolni és elkészíteni egy babafejre vagy egy adott modellre.

Hogyan tudtál erre készülni? A szalonmunka során jelentett változást a felkészülés?

A szalonmunka mindig gyakorlás, ezen felül rengeteget gyakorlunk babafejeken is. Én minden nap keresek magamnak képeket, amiket megpróbálok minél pontosabban, egy az egyben lemásolni. Minél többet csináljuk ezt, és minél több dologgal kísérletezünk, annál több technikát ismerünk meg. Ez a felkészültség remélem, hogy a versenyen is megmutatkozik majd.

Említetted, hogy Veress-Győri Sándor készít fel. Miben tud segíteni téged?

Ellenőrzi a munkáimat, rengeteget beszélgetünk. Minden nap küldöm neki és Hajas Lászlónak (a WordSkills verseny hazai Expertje – a szerk.) is az aznap elkészített fazonok képeit. A hosszú haj kategóriára pedig Tombácz Zsuzsa készített fel. Mindig átbeszéljük, mi a problémás, de azt is, ami kifejezetten jó. Így tudunk lépésről-lépésre haladni.

Veress-Győri Sándor

Van olyan versenyszám, amitől esetleg tartasz?

Nagyon szeretek női és férfi frizurát is vágni. Ezt akár erősségemnek is mondhatnám. Festeni is szoktam, de nem olyan sokat. A felkészülés során erre több energiát szánunk. Illetve a versenyen dauerolni is kell, ami pedig nehéz téma.

Pedig most a göndör trenddel egyre nagyobb jelentősége lesz a dauer-tudásnak. Hogyan haladsz ezzel a művelettel?

Nagyon jól haladok a dauerral annak ellenére, hogy nem a kedvencem. A rutin érdekében rengeteget csinálom most, minden formára és méretre, hogy ne érjen meglepetés!

Mennyire ismered a verseny mezőnyét?

Akik versenyeznek, mind fiatalok. Ez leginkább abból fakad, hogy a versenyjelentkezésre 22 év a felső korhatár. Van egy srác, aki Grazban, a EuroSkills-szen már versenyzett, de idén a WorldSkillsre is jön. Őt már láttam dolgozni. Igazából nem ismerem őket, de ők sem ismernek engem. Felkészülésünk során a legfontosabb az, hogy önmagunkra és a saját munkánk precizitására fókuszáljunk.

Hogy látod az esélyeidet?

Úgy gondolom, hogy ha el szeretnék érni valamit, akkor úgy kell odamennem, hogy az első hely is lehetséges. Igyekszünk a legjobbat kihozni a dologból, és én is mindent megteszek ennek érdekében!

Képek forrása: itt, itt

Felhasznált forrás: itt