Ők bizonyultak a Gáspár Pomádé Országos Fodrászverseny legjobbjainak

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-cover

A Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum a L’Oréal Professionnel Hungary Kft. támogatásával és segítségével 2020-ban is megrendezte a Gáspár Pomádé Országos Fodrászversenyt, melyet az iskola tavaly indított útnak hagyományteremtő szándékkal. Rendhagyó módon és a járványhelyzetre való tekintettel, a szervezők digitális formában próbálták biztosítani a lehetőséget a versenyezni vágyó fiatalok számára.

Gáspár Pomádé Országos Fodrászverseny 2020

A tavalyi évhez hasonlóan idén is az ország minden részéről, 14 városból voltak jelentkezők, Szombathelytől Nyíregyházáig. A verseny tisztasága érdekében a szervezők mindent megtettek. Az indulóknak a versenykiírásban meghatározott beállítású és számú fotók mellett egy videófelvételt is be kellett küldeniük, amit az előzsűri nézett meg és hasonlított össze az elkészült fotókkal.

A jelentkezők négy kategóriában indulhattak:

1) Női versenyszám: 20-as évek frizurája

2) Női versenyszám: divat hajvágás az ősz színeivel

3) Női versenyszám: extrém konty a Halloween jegyében

4) Férfi versenyszám: modern klasszikus frizura vágása, szárítása férfi babafejen vagy élő modellen

Végül a szakmai zsűri Hajas László mesterfodrász elnökletével elemezte, bírálta és pontozta a fotókat. A pontok összesítése után alakult ki a hivatalos végeredmény: az eredményhirdetés online, videóértekezlet keretében zajlott.

A szakmai zsűri tagjai:

  • Hajas László (elnök)
  • Szécsényi István
  • Tonomárné Dancsó Erika
  • Dalotti Gergő
  • Kovács R. Ádám
  • Rigó István
  • Vörös Tamás

A fodrászverseny győztesei:

#1 Női versenyszám: 20-as évek frizurája

ELSŐ HELYEZETT: Dabis Melinda

ISKOLA: Hódmezővársárhelyi HSZC Ötvös József Technikum

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-9

MÁSODIK HELYEZETT: Walcz Boglárka

ISKOLA: Győri SZC Kossuth Lajos Technikum és Kollégium

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-10

HARMADIK HELYEZETT: Ondó Diána

ISKOLA: KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-3

#2 Női versenyszám: divathajvágás az ősz színeivel

ELSŐ HELYEZETT: Csehi Máté

ISKOLA: VIK Vendéglátó, Turisztikai Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-7

MÁSODIK HELYEZETT: Nagy Tiara

ISKOLA: VIK Vendéglátó, Turisztikai Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-8

#3 Női versenyszám: extrém konty a Halloween jegyében

ELSŐ HELYEZETT: Szabó Vanessza

ISKOLA: Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-11

MÁSODIK HELYEZETT: Jójárt Natasa

ISKOLA: Pécsi SZC Garai Miklós Szakgimnázium és Szakiskolája

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-6

HARMADIK HELYEZETT: Makán Doroti

ISKOLA: Szegedi SZC Móravárosi Szakképző Iskola

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-5

#4 Férfi versenyszám: modern klasszikus frizura vágása, szárítása férfi babafejen vagy élő modellen

ELSŐ HELYEZETT: Horváth Márk

ISKOLA: Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-1

MÁSODIK HELYEZETT: Halaj Liza

ISKOLA: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Szondi György Technikum és Szakképző Iskola

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-2

HARMADIK HELYEZETT: Csehi Máté

ISKOLA: VIK Vendéglátó, Turisztikai Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium

Gaspar-Pomade-fodraszverseny-gyoztesei-4

A Fodrászinfó nevében ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek és győztes versenyzőnek! 🙂 

 

Készítette: Fodrászinfó

Szöveg és képek: Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum

Lájkold és oszd meg a cikket, ezzel is gratulálva a győztes fiataloknak! Köszönjük! 🙂

 

Közzétéve: 2021-01-19 15:46

markak_napja_fodraszinfo_loreal_26