Müller Mónika élete a szakmája. Meg nyár óta a férje, így ezentúl férjezett nevén, Lévai Mónikának szólíthatjuk. Személyiségéből végtelen pozitivitás árad, amit vendégei is átvesznek. Mónika szerint székében ülve a hatás nem marad el: a frizura kifogástalan és „éppen ezt szerettem volna”, a smink makulátlan, a lélek pedig felpezsdül. Bemutatkozik a budai Bambusz Szalon látványfodrásza, Lévai Mónika.

Látványfodrász. Honnan e titulus?

Édesapám vendéglős mester volt és ő mondta, hogy minden szakmabelinek kell egy kis extra csomagolás, amire az emberek felkapják a fejüket. A látványfodrász megnevezést ő találta ki, én meg nagyon találónak gondoltam, így elkezdtem használni. Két szakmámmal: a fodrászattal és a sminkes tevékenységgel pedig igazán látványos átváltoztatásokat tudok eszközölni – ez a tartalom a titulus mögött, immáron 25 éve.

És töretlenül szereted a szakmádat?

Hogyne! Az elmúlt szakmai éveimben mindig arra törekedtem, hogy olyan kapcsolatot alakítsak ki a vendégeimmel, amiben akár egy álláspontot-nézőpontot is meg tudok változtatni. Kicsit pszichológus funkcióm is van. Az, hogy a vendégek ennyire megnyílnak nekem, az plusz élvezetet visz az életembe a szakmámon túl. Olyan bizalmi helyen vagyok sok vendégnél, hogy van olyan is, hogy valaki csak beköszönöm hozzám, vagy volt már olyan is, hogy valaki itt hagyja a gyerekét egy kis időre, amíg elintéz valamit.

Ez érdekes. Hiszen látni olyat is, aki ez elől sikítva menekül(ne).

Igen, de tudod többféle fodrász van. Van, akit abszolút a legújabb trendek és a versenyzés része érdekel és van a másik véglet, mint én, aki tudatosan inkább azt a részét választottam a szakmának, ami baráti, a klasszikus, az ősi. A kép a fejemben ehhez: régen egy kocsmába bementek az emberek és a kocsmárosnak megnyíltak… na én ezt a kocsmáros szerepet szeretem. Természetesen a képzések látogatása és az önfejlesztés ugyanúgy részei az életemnek, de nem mindig az a legfontosabb.

Képzeld el azt a szituációt, amikor a vendégeknek a 40. születésnapi bulimról mesélek (ahol egyébként a meglepetés bulira érkezőket jól megvicceltük és tartottunk egy házassági ceremóniát), majd szinte kérdőre vonnak, hogy ők miért nem voltak ennek részesei és ezt kell tompítanom.

Vajon hogyan alakult ki ez, hogy ennyi ember talál meg a legmélyebb dolgaival?

Társaságban viccesen azt szoktam mondani, hogy én egy ökomenikus szeretetszolgálat vagyok. Mindenkit meghallgatok, figyelek, nyitott vagyok. A szakmánknak ez ad igazi mélységet azon kívül, hogy jó szakember vagy. Én például egy évig voltam vegetáriánus, mert az egyik vendégemmel erről beszélgettünk és meggyőzött, hogy próbáljam ki. Majd elkezdett hiányozni a hús és visszatértem. De érdekes és jó tapasztalás volt az az év. Azt, hogy te egy elfogadó ember vagy, azt manapság divatos mondani. Majd belekérdezel konkrét dolgokba és kiderül, hogy azért az nem egészen úgy van. Persze nálam is vannak határok, de az évek alatt folyamatosan próbálom tágítani ezeket a határokat. Például ezzel a vega kitérővel is.

A komfortzóna elhagyása, határok tágítása mennyire szerves része az életednek?

Szeretem a biztos dolgokat. Nem vagyok az a kilengő ember, de azért próbálom tágítani kicsit a határaimat. Szeretem a stabilitásomat és nagyon nehezen adnám föl, ami most van. Most nekem nagyon jó!

De jó ezt hallani. Mitől olyan jó?

Természetesen a családi része a legfontosabb. Nagyon szeretem a férjemet, akihez haza tudok menni, megnyugodni, ellazulni – ő a legfontosabb és az ajándékai. A páromól kaptam három kész gyereket. Most kerek minden. A szakmai rész is rendben van: van egy stabil, kialakult vendégköröm, ami nagyon nagy felelősség és öröm. Most a jelenlegi életemben a legnagyobb dilemma éppen ezért a gyerekvállalás. Lehet-e és ha igen, hogyan érdemes gyereket vállalnom a stabil és kellemes vendégkör mellett. Bár itt van a párom és segít mindenben, de ez mégis rengeteg kérdést vet fel. Ha már kialakult egy ilyen üzleti színvonal, azt semmiféleképpen nem szeretném feladni.

Mióta készültél erre a pályára?

Haha… Nekem ez a szakma hatéves koromtól megvan. Ezen én soha nem gondolkoztam, hogy mi leszek, egyszerűen születési rendellenességként kaptam ezt a szakmát. Három éves koromtól kezdve mindenkinek birizgáltam a haját. Anyukám még pszichológushoz is elvitt, hogy mi bajom lehet. Kiderült, hogy semmi, csak erős a szakma iránti vonzalom. Fodrász lettem, de nagyobb harcok árán. Érdekes módon, ezt nem a szüleimmel, hanem a szüleim a tanáraimmal vívták. Nagyon jó tanulmányi eredményem volt, gimnáziumban lett volna a helyem az alapján. De én szakmunkásképzőbe mentem. Tudod, nem volt ciki a szakmunkásképző, csak a gimi és az érettségi volt a menő. Aztán bekerültem az első IPOSZ osztályba három és fél éves képzésre.

Az iskola után merre mentél tovább?

Szabó Imréhez kerültem a Belgrád rakparti üzletbe. Amiket mondott az Imre, az 25 év távlatából nem hogy igaz, hanem egyre igazabb. Amit ott kaptam azon kívül, hogy megtanította a teljes szakmát: az emberi és üzleti részét is megkaptam. Bevallom, én sokszor haragudtam rá. Azt éreztem akkor 14-15 évesen, hogy ő egy nagyon kemény, érzéketlen ember. Pedig ez egyáltalán nem igaz, csak az üzlet számára annyira szent volt és annyi mindent szeretett volna nekünk tanítani, hogy ez akkor így esett le. Maradjunk annyiban: a nála töltött tanulóéveim felkészítettek az életre, de egy percét sem bánom. Ha újra kezdeném, csakis ezt járnám végig.

Neked is voltak tanulóid. Hasonlóan kemény tudtál velük lenni?

Á, dehogy! De gyakran elgondolkozom, hogy 25 év alatt milyen mértékű generációváltás történt. A mai tanulók nagy része meg sem állná a helyét egy-egy olyan szituációban, ami anno nekünk a mindennapok része volt.

Aztán a tanulóéveid leteltével saját lábra álltál.

Azaz elindultam, de még egy ideig édesapám segített anyagilag, amíg ki nem alakítottam a biztos vendégköröm. Egyik legjobb döntésemnek tartom, hogy nagyjából 20 éve egy kozmetikus kolléganőmmel „összekapcsoltuk” a vendégkörünket, ami mindkettőnket nagyon megerősített. És így van ez a mai napig is. Hiszen az élet úgy hozta, hogy vele és egy másik kozmetikus kolléganővel hármasban nyitottuk meg a Bambusz Szalont, ahol immáron nyolcan dolgozunk: két körmös, két fodrász, két kozmetikus és két masszőr. A vezetés olyan, mint egy piramis: az elején megfogadtuk, hogy ez hármunk közös felelőssége, az üzlet pedig olyan, mint egy csónak. Ez nagyképűen hangozhat, de inkább tudatos döntés: én mutatom az irányt és mindannyian egy irányba evezünk. Én tudom, hogy merre megyünk, viszont ha nincsenek mellettem az evezőlapátok, akkor nem fogok én sem előre haladni.

Érdekes, a vendégekben is megvan ez a csónak dolog: ha valaki váltana szakembert, akkor előbb átül egy másik székbe. Így bent marad a csónakban, ám a váltás is megtörtént, a vágya kielégített.

Úgy tudom, most a te vágyad is kielégített. Megadatott már a lehetőség, hogy szeretett szakmád a fodrászoknak oktasd és az égiek is fogják a kezed, mikor egy sajnálatos és hirtelen márkaváltás történik körülötted.

Igen, ez érdekesen alakult, de mégis a lehető legjobban. A Cece of Sweden-nek voltam a szalontrénere, amit imádtam. A márkát és az oktatást is. Sajnos a forgalmazó elment az élők sorából és aki tovább vitte a céget, nem látott potenciált a márkában, így erről le kellett mondanom. Valahogy az égiek meghallották a kérdéseimet és másnap cirka nyolc képviselő toppant be egy-egy megoldással. Kisebb cégektől elkezdve egészen a legnagyobbakig. És akkor bejött a Lakmé képviselője, aki meghallgatott és valóban segített a döntésben. Nálam hagyott egy kisebb raktárkészlet Lakmé terméket, hogy próbáljam ki. Így volt lehetőségem a termékeket tesztelni, amik teljesen meggyőztek és belefértek az első szempontomba: az ár-érték arányba. Én pontosan tudom magamról, hogy nekem egy kicsit alacsonyabbak az áraim, mert számomra fontos, hogy a jól kereső felső tízezerből is ki tudjam szolgálni a vendégeket és az iskolai takarító nénit, aki minimálbérből él, azt is ki tudjam szolgálni. Ezért középáron dolgozom és ehhez a megfelelő termékcsaládot és minőséget kellett megtalálnom. Sikerült. Plusz kaptam segítséget a szalonberendezésben is, ami pedig a non plus ultra.

Képek: Lévai Mónika

Cover: minafoto.hu