Rendőrnek készült, fodrász lett. Az életének legnagyobb döntéseit általában a pillanat hevében hozta meg, mégis megtalálta a hivatását. Mások noszogatására jelentkezett a L’Oréal Professionnel Style & Colour Trophy versenyére, végül ő lett a hazai döntő legjobbja. Még csak egy éve, hogy Misányi Johanna megszerezte a fodrász szakképesítését, de már most elképesztő az a lendület és profizmus, amit a fiatal szakember képvisel – vele beszélgettünk.

Mielőtt belevágnánk a közepébe, szeretném, hogy kicsit bemutasd magad azoknak, akik még esetleg nem ismernek. Ki is pontosan Misányi Johanna? Honnan indult, miért választotta ezt a szakmát?

Az egész történet onnan indul, hogy nekem édesanyám fodrász. Tudni kell viszont, hogy mégsem az ő hatására választottam ezt a szakmát, mert én rendőr szerettem volna lenni. Így is lett: rendőrnek tanultam, be is fejeztem a sulit, csak végül nem vált be. Ezért időközben otthon elkezdtem fodrászkodni. Nem teljesen tudtam, hogy mi legyen, de a tesóm pont akkor indult szépészeti ágon szakközépiskolába. Úgy döntöttem, hogyha már itt a lehetőség, akkor megyek vele. Persze, az utolsó pillanatban adtam be a jelentkezésemet. (nevet)

Ha ennyire hirtelen döntés volt a fodrászat, mi fogott meg benne?

A szalon. A szalon világa adta meg számomra azt a plusz érzést, amiért végül fodrász maradtam. Már tanulóként is annyira szerettem bejárni, hogy haza sem akartam menni. Gyakornokként rengeteget dolgoztam ugyan, de látták, hogy ügyes vagyok, fejlődök, visszajelezték, és ez hajtott előre.

Jelenleg a Szabó Imre Hair & Beauty-ban dolgozol. Tanulóként is itt voltál gyakorlaton?

Igen. Azóta mondjuk a csapat lecserélődött, de most is jó a légkör. Persze, mindig vannak hullámvölgyek, de még így is azt mondom, hogy a szalon világa adta a legtöbbet ahhoz, hogy ebben a szakmában maradtam.

Hogyan kerültél ebbe a szalonba?

Hú, ez egy nagyon jó sztori. (nevet) Ahogyan említettem, a szakmát is úgy kezdtem el, hogy ‘lesz, ami lesz’. Épp ezért eleinte csak olyan gyakorlati helyet kerestem, ami annyira elég, hogy leigazolja azt, hogy ott voltam, de semmi több. Majd besétáltam egy fodrászatba, mondták, hogy elintézik, de fél percet sem voltam bent, amikor rájöttem, hogy mégiscsak normálisan kéne csinálni, ha már belevágtam.

Ekkor még vagyonőrként dolgoztam és emlékszem, hogy munka közben nézegettem, hova tudnék menni. Így találtam rá a Szabó Imre Hair & Beauty-ra. Zárás előtt 5 perccel hívtam fel a recepcióst, hogy jelentkezhetek-e tanulónak, és másnap már indultam is interjúzni. Azóta is itt dolgozom.

Hány éve ennek?

Tanuló éveimmel együtt már 3.

Hagytad, hogy vigyen a flow, mint idén a Style & Colour Trophy jelentkezésnél is. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, hogy ideje versenyezni?

A tavalyi versenynél már gondoltam rá. Még tanuló voltam (akkoriban végeztem), és csak arra emlékszem, hogy néztem a munkákat és úgy éreztem, én is képes lennék hasonlót készíteni. Végül elengedtem, mert annyira mégsem éreztem biztosnak a tudásom. Most is a többiek noszogattak, hogy menjek, hiszen “mit is veszíthetnék”?!

Tehát a környezetemben lévők unszolására vágtam bele a SCTrophy-ba, nem azért, mert én előre kitaláltam, hogy megyek. A modellkeresés mondjuk nagyon nehéz volt, hamar el is ment a kedvem az egésztől. Ezt látva egy kolléganőm és két vendégem is kisegített. A legviccesebb, hogy a három pályamunkám közül azzal jutottam be a 6 legjobb közé, amelyiket nagyon gyorsan, 3,5 óra alatt készítettem.

Nekem kifejezetten tetszik, hogy ennyire Carpe Diem módon élsz, dolgozol és még a versenyzéshez is így állsz.

Pont ez a gondolkodás vezetett oda, hogy igazuk van a többieknek – miért is ne próbálnám meg? Ráadásul nem ismertem még, hogy milyen a versenyvilág – nekem a Style & Colour Trophy volt az első megmérettetésem -, úgyhogy ez is befolyásolta a döntésemet.

Mondhatjuk, hogy akkor ez tökéletes kezdés volt.

Igen, abszolút.

A döntőre hogyan készültél?

A verseny előtt behívtam a modellemet és elkezdtem kísérletezni a hajával, több stylingot is kipróbáltam. Besütöttem hullámosra, megnéztem, hogy állnak neki a különböző formázások, stb. De őszintén, nem tudom elmondani ezt a folyamatot, mert mindent érzésből csináltam. Nyilván én is nézem az arcformát, a bőrszínt, a tónusokat, de tényleg nem tudom másképp mondani: érzésből jött, hogy hogyan fogjak neki.

Jól sejtem, hogy a nemzetközi döntőre sem készülnél másképp?

Jól. Nem szeretek előre tervezni, mert nap mint nap olyan meglepetések érnek a szalonban, hogyha lépésről lépésre megtervezném, ami a fejemben él, akkor is borulna minden. Kitalálhatom ugyan, de az még nem garantálja azt, hogy működni is fog azon a bizonyos hajon.

Nem egyszer történt velem, hogy a haj látszólag egészségesnek tűnt, majd rátettem egy 6%-os szőkítőt, és azonnal kiderült, hogy mégsem az. Ilyenkor mindig a nulláról kell újragondolni, hogy mi a következő lépés.

Ezek után egyre jobban érdekel, hogy miből merítettél ihletet a pályamunkádhoz. Ugyanis egy extrém versenykategória frizuráiból szinte szavak nélkül kiolvashatók azok a szimbólumok, gondolatok, amikből a szakemberek inspirációt gyűjtöttek. De egy szalonfrizuránál már tényleg csak tippelgetni tudok.

A zene például nálam egy nagyon erős dolog. Ha pörgős R’n’B számokat hallgatok munka közben, sokkal jobban tudok fókuszálni, kreatívabb is vagyok. Nekem elsősorban a közeg és a környezet segít abban, hogy szabadjára tudjam engedni a fantáziámat, nem a klasszikus dolgokból nyerek inspirációt. A jókedv, a hülyéskedések, a lazaság az, ami motivál.

Kifejezetten szeretem, hogyha ott van mellettem Balázs. Ő a tanulóm, de egyben nagy segítségem is. Amikor valamiben nagyon el vagyok veszve és nem tudom, hogy mi lenne a jó, biztos, hogy őt kérdezem meg először. Utána azonnal folytatom is a munkát – a közös gondolatok visznek előre.

Mit gondolsz, miért te nyerted meg a hazai döntőt?

Szerintem a haj fénye nagyon nagy szerepet játszott benne; többen is említették, hogy kiemelkedő. Aminek egyébként csak annyi volt a titka, hogy a termékeket nem össze-vissza tettem fel.

Bármilyen anyagot használok, azt a felvitel után mindig bele is fésülöm a hajba, és csak ezután jön a következő. Ha például egy spray-t kevertem volna egy gél állagú készítménnyel, biztos, hogy a végeredmény mattá válik. Erre viszont én nagyon figyelek, míg mások nem biztos.

Emellett én azt gondolom, hogy a stylingom – amire egyébként szárítással együtt csak fél órám volt -, illetve a hajszínem is jól sikerült. Csak én készítettem hamvas szőkét, a többiek meleg árnyalatokkal dolgoztak.

Bevallom, ilyen tiszta színt korábban sosem sikerült elérnem. Vegyes technikát alkalmaztam, hogy ne legyen “első hajfestéses, csíkos” hatása. Egy természetes hajból szerintem nehezebb elsőre szép eredményt elérni, mint amikor már korábban is volt a vendégnek egy balayage frizurája. Utóbbi esetén sokkal egyenletesebb a végeredmény, szebbek az átmenetek, stb. Ezért rengeteget variáltam, hogy hány szálat fűzök ki, telibe teszem fel a festéket vagy sem, stb.

Ezek szerint a szalonfrizurák esetében a technika jelenti a kreativitás kulcsát?

Teljes mértékben. Legalábbis számomra biztosan. Úgy gondolom, hogyha egy szalonmunka során mindig ugyanazt a technikát és ugyanúgy használod, akkor az egy idő után a frizurák minőségén is látszódik. Nem tudod mindig pont azokat a tincseket kiválasztani, mint korábban – ráadásul minden hajtípus más -, tehát ugyanaz a technika nem fogja ugyanazt az eredményt hozni állandóan.

Szerintem ezt sokan nem látják be, én viszont arra törekszem, hogy mindenkinek egyedileg készítsem el a hajszínét. Állandóan kísérletezek.

Ha nem lett volna French Gloss és Francia Balayage tematika, milyen frizura elkészítése jelentett volna nagyobb kihívást? Mit készítettél volna szívesen?

Bármit, ami extrém szín, mert ilyesmit nagyon ritkán kérnek tőlem. Nálam a napi rutin: a szőke, a szőke és a szőke. Már akkor is nagyon boldog vagyok, amikor a vendégem egy melegebb vagy egy vöröses árnyalatot szeretne.

Amíg egy hamvas szőkénél szinte gondolkodás nélkül belevágok a munkába, addig egy vörösnél már komolyabban átfuttatom a fejemben, hogy mi lesz az elkészítési technika. Ezért jelent nekem nagyobb kihívást az extrém irány.

Akárhogyan is csináltad a hazai zsűrit már megnyerted. Most viszont a nemzetközi szférát kell lenyűgöznöd. Milyen érzések vannak benned ezzel kapcsolatban? Felszabadult vagy, neked “csak játék” a verseny – vagy épp ellenkezőleg -, nagyon izgulsz, mert teljesítményorientált vagy, ezért kifejezetten félsz a kudarctól?

Mindkettő. Úgy vagyok vele, hogyha már idáig eljutottam, akkor mégiscsak jó lenne továbbmenni. Viszont nem pont győzni akarok, hiszen arra sem készültem, hogy egyáltalán idáig eljutok; “csak” beküldtem egy képet. De persze ott van mellette az az érzés is, hogy jól mutatna a portfóliómban egy még nagyobb győzelem. Akárhogy történik, csalódott már biztos, hogy nem leszek.

Egy biztos: mi nagyon szurkolunk neked. Zárszóként kérlek üzenj valamit azoknak a fodrászoknak, akik már régóta szeretnének jelentkezni a SCTrophy-ra, de még nem merték megpróbálni. Mit adott számodra ez a verseny?

Elsősorban motivációt és egy nagy adag pluszt adott ahhoz, hogy folytassam, amit elkezdtem. A mostani élethelyzetemben ugyanis többször felmerült, hogy más úton megyek tovább. A verseny hatására ezt teljesen elfelejtettem, sikerült visszatérnem.

Természetesen ehhez a sikerélmény is hozzátett, de már az is nagyon jó élmény volt, hogy egyáltalán megismertem a versenyzés világát. Ha nem nyertem volna, akkor is indultam volna jövőre is – és akkor is fogok -, ha most nem jutok tovább a nemzetközi döntőbe.

Fontos még, hogy általában nem tudok vagy nagyon nehezen nyílok meg, bontakozok ki. Még az Instagram-profilom sem szeretem kezelni, csak muszájból csinálom. Bár szerintem megint lassan egy éve, hogy egy képet sem posztoltam. (nevet) A lényeg, hogy a Style & Colour Trophy kedvet adott ahhoz, hogy másoknak is szívesen megmutassam önmagam és a munkám.

További tartalmakért böngéssz az oldalon! :)

Nyitókép: Karsay Katalin