Keresés

LISAP szőkítési technikák a Light Scale up to 9 & 10 termékeivel

LISAP márkabemutató, és szőkítési technikák a brand jóvoltából.

Találkoztál már az Olaszországból származó LISAP márkaképviseletével? Tudtad, hogy olyan innovatív szőkítési rendszert kínál számodra, amivel még korszerűbbé teheted a szalonod szolgáltatásait? Ebben a cikkben most megismerheted a brand rövid történetét, és egy összefoglaló keretében betekintést nyerhetsz a LISAP termékeinek, illetve szőkítési technikáinak és metódusainak hátterébe is!

Amikor a hagyomány, a stílus és az innováció találkozik

Ahhoz, hogy a LISAP márka történetét megismerjük, egészen 1952-ig kell visszautaznunk az időben. Ekkor történt ugyanis, hogy Carlo Locatelli egy nagyon sajátos módon fejlesztette ki a brand első termékét. Egy milánói édességgyár maradék zsírjait használta fel és szappanosította el ahhoz, hogy megalkossa a koncentrált Lauron krémsampont. Carlo nagy terveket fűzött a hajápolójához, amely végül visszaigazolást nyert, ugyanis a második világháború után a termék fel is került a gyártósorokra. Ezt követően szépen lassan beindult a gépezet, és a szortiment további hajfestékekkel és színezőporokkal is kiegészült.

Napjainkban a LISAP már nem ismer lehetetlent, és széles körben kiszolgálja a fodrászok igényeit. Erről mi magunk is megbizonyosodtunk, amikor bekapcsolódtunk a magyarországi képviselet 2021. március 24-én megtartott online termékismereti képzésébe. A digitális oktatás fókuszában a szőkítési technikák és metódusok álltak, és természetesen a hozzá tartozó, kifejezetten innovatív termékek: a Light Scale up to 9 & 10. Mutatjuk, hogy mit tanultunk a mai napon!

Szőkítési technikák a LISAP-tól

Amit tudnod kell a LISAP szőkítési technikák hátteréről

Az online bemutatót Nagy-Bozsoky Judit, a Tündérhaj Szépségszalon tulajdonosa tartotta, aki egy modellen és egy babafejen is szemléltette a LISAP-szortiment legújabb innovációját a Light Scale up 10 szőkítőkrémet. Judit már több mint 2 hónapja teszteli a terméket, így magabiztos mozdulatokkal és háttértudással szemléltette a hatékonyságát, miközben sok technikai tippet is megosztott a nézőkkel. Megtudtuk, hogy a fekete szőkítőkrém használata nagyban megkönnyíti a világosítási technikákat, mert állagának köszönhetően könnyen kenhető. Időközben a brand több termékét is megismerhettük, amiket Judit szívesen alkalmaz a szalonmunka során. Ilyen például:

  • a LISAP Absolute Spray: amely tökéletesen biztosítja a hajszerkezet kiegyenlítését. Két kezelés között is bátran alkalmazható, és könnyű használata miatt otthoni hajápolásra is kiválóan alkalmas termék.  
  • a LISAP Top Care Elixir Olaj: amivel könnyedén ki lehet simítani az esetleges szöszösödéseket, miközben plusz fényt is varázsol a hajnak.  

Ezen kívül szóba kerültek a LISAP márkaképviselet árnyalói is: a legújabb Light Scale és a Pastel Color pasztellizáló termékek, nem utolsó sorban pedig a Filter is. Az a nagyszerű ezekben az anyagokban, hogy egymással bátran keverhetők, így az alap tónusokon kívül, számos lehetőség van egy egyedi és személyre szabott szín megalkotására. A szakember azt javasolta, hogy mindig az a termék kerüljön a hajszínváltoztatás fókuszába, ami a végleges eredményt szolgálja, és ugyanez a szabály igaz a Light Scale up to 9 & 10 termékek használatára is.

Light Scale pasztellizáló termékek árnyalatai

Light Scale up to 9 vagy Light Scale up to 10?

Ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy melyik szőkítő terméket választod ki a világosítási folyamathoz, fontos, hogy tisztában legyél a két anyag legfőbb tulajdonságaival. A döntésben leginkább a termék állaga és hatóideje fog segíteni.

SZŐKÍTÉSI TECHNIKÁK A LISAP-PAL: LIGHT SCALE UP TO 9

A Light Scale up to 9 egy akár kilenc árnyalat világosítására alkalmas, fehér színű szőkítőpor. Teljesen porzásmentes és kellemes illatú. Kíméletesen dolgozik a hajon, egyenletes eredményt biztosítva a teljes hajhosszon. Egy átlagos szőkítőporhoz képest akár 30%-kal gyorsabban képes elérni a kívánt felvilágosítást. Minden szőkítési, melírozási és felvilágosítási technikához alkalmazható, a keverési aránya a technikától függően, 1:1,5; 1:2 és akár 1:3-ban Lisap Developerrel. A LISAP laboratóriumában kifejlesztett Lightenex-Pro komplexet tartalmaz, amelyben az innovatív aminosavak és cukrok komplexe védi a haj külső és belső szerkezetét a világosítási folyamat közben.

SZŐKÍTÉSI TECHNIKÁK A LISAP-PAL: LIGHT SCALE UP TO 10

A Ligt Scale up to 10 termék Charcoal Sugar Complexet tartalmaz, ami a növényi szén és a cukrok kettős hatású komplexe. A cukrok védik és hidratálják a hajat a szőkítési folyamat során, a növényi szén pedig nemcsak a jellegzetes fekete színt biztosítja a szőkítő krémnek, hanem semlegesíti a nem kívánt sárga/narancssárga árnyalatokat is. A természetes olajok keveréke a hajat lágyabbá varázsolja, aminek köszönhetően a haj a szőkítés után is egészséges és hidratált lesz. Ez az innovatív formula lehetővé teszi, hogy az átlagos szőkítőporok hatóidejéhez képest hosszabban, akár 90 percig is világosítson. 45 perc leteltével minden esetben ellenőrizni kell a folyamatot, és azután mérlegelni a további hatóidőt. Minden szőkítési technikához használható, keverési aránya 1:1,5 és 1:2 10-20-30 volumenű Lisap Developerrel.

PRO TIPP: használat előtt minden alkalommal masszírozd át a tasakot, ezzel aktiválva a benne lévő természetes olajok keverékét.

LISAP Light Scale up to 10

PRÓBÁLD KI A LISAP LIGHT SCALE UP SZŐKÍTŐIT

Ha te is szívesen kipróbálnád a termékeket, kezdd egy kisebb kiszereléssel. A Haj-Ker Sziget ajánlata: Light Scale up to 9 próbacsomag

  • 2 db Light scale up to 9 (25 gr)
  • Választható 125 ml ajándék oxy 6-9-12%-os erősségben

Megrendelés a LISAP területi képviselőinél

Illés-Asbóth Viktória

Telefon: 06-30-848-3940

Gulyás Attila

Telefon: 06-20-510-0360

Ha szeretnél még többet megtudni a LISAP újdonságáról, nézd vissza a korábbi LIVE-adást:

LISAP szőkítés metódusok

LISAP szőkítés metódusok: Light up scale to 9 & 10 🤗 Kipróbálnád a termékeinket? Keresd fel képviselőinket bővebb információért: 🔗 Illés-Asbóth Viktória Telefon: 06-30-848-3940 🔗Gulyás Attila Telefon: 06 -20-510-0360

Posted by Lisap Hungary on Wednesday, March 24, 2021

Forrás és képek: LISAP Hungary