Keresés

Láng & Főző filozófia öt frizurakollekció tükrében

A Láng & Főző szalon szolgálatában egy újabb kollekcióval érkezünk!

Egy dinamikus, lendületes szépségszalon Sopron szívében, ahol több mint 20 szakember dolgozik nap mint nap azért, hogy kielégítse a mindennapos vendégigényeket. Igen, ez bizony az LF Salon, akinek munkatársai 2001 óta igyekeznek még boldogabbá tenni a szépülni vágyó embereket. Pedikűr, manikűr, kozmetika, na és persze fodrászat minden mennyiségben. Ismerd meg a Láng & Főző Szalon filozófiáját öt frizurakollekció tükrében!

Láng & Főző filozófia

– EGYÜTT, SZENVEDÉLLYEL A HAJÉRT –

“Hiszünk abban, hogy mindenki egyéniség. Hiszünk az alkotás szabadságában, a munkatársaink kreativitásában, a divat örök körforgásában, és hiszünk a vendégeink és partnereink barátságában. A precizitás, az új utak keresése, az alkotás öröme és a feltörekvő új nemzedék közös erőkkel alkotta meg a következő négy frizurakollekciót, amelyek egy egészet alkotva megtestesítik az LF SALON szakmai hitvallását. Az alkotás során a teljes szakmai stáb maximális erőbedobással vett részt a munkában a tanulóktól kezdve, a mestereken, a kozmetikusokon keresztül, egészen a fodrászokig. Együtt, szenvedéllyel a hajért!” – LF Salon

Szeretnél közelebbről is megismerkedni a Láng & Főző Szalon filozófiájával? Kattints a #-gel jelölt címekre, és máris elirányítunk téged a csapat változatos és kreatív kollekcióinak különálló dimenzióiba!

#1 The Hollywood Wave Collection

  • 50-es évek
  • elegancia
  • feminin kibontakozás

#2 The Marshmallow & Ice Man Collection

  • nyár
  • pezsgés
  • party hangulat

#3 Black & White Collection

  • letisztultság
  • ellentét és párhuzam
  • kontraszt

#4 The Philosophy Collection

  • kortalan szépség
  • büszkeség és bátorság
  • különlegesség

#5 The Urban Glow Collection

  • éjszakai pezsgés
  • energia
  • rátermettség

MÉG TÖBB INSPIRÁLÓDÁSÉRT KERESD FEL AZ LF SALON HIVATALOS FACEBOOK OLDALÁT, AHOL MÉG SZÁMOS FODRÁSZATI INSPIRÁCIÓVAL TALÁLKOZHATSZ – MUTATJUK AZ UTAT:

LÁNG ÉS FŐZŐ SZALON FACEBOOK PAGE