Koczka neve elsősorban a művészvilágból és a Random Shooting Day-ről ismert. Most igyekeztünk egy kicsit mélyebbre ásni karrierjében! 

1. Hogy kerültél a fodrászat világába?

Úgy lettem fodrász, hogy egyáltalán nem akartam fodrász lenni. Kilencéves koromtól kosárlabdáztam és testnevelő tanár szerettem volna lenni. Felvételi előtt elmentem a Testnevelési Főiskola csapatába játszani, ahol volt egy edzőtábor. Akkoriban nagyon sokan voltunk a csapatban, minden poszton legalább 4-5 játékos. Nagyon meg kellett küzdeni azért, hogy bekerüljek a csapatba, hiszen az edzőtáborban nyújtott teljesítményen múlt, hogy bevesznek-e. Engem szerencsére bevettek irányító posztra, de az egyik játék során megsérültek a bokaszalagjaim. Természetesen ezt 6 hét fekvőgipsz követte, a visszakerülés esélytelen volt.

Ennek következményeképpen a felvételiről is lecsúsztam. Mondtam anyukámnak, hogy várok egy évet, majd újra megpróbálom. Ő erről hallani sem akart, beíratott fodrásziskolába.

2. Ő fodrász egyébként? Innen az ötlet?

Nem, de elkezdte a fodrásziskolát, amit később abbahagyott. Ezt a döntését meg is bánta, részben emiatt szerette volna, hogy én elvégezzem. Abban az időszakban még fodrászszövetkezetekbe lehetett jelentkezni. Anyukámnak a Budai Fodrászszövetkezetben volt egy kapcsolata, így oda kerülhettem tanműhelyesként. Ez számomra nagyon jó indulást jelent

3. Akkoriban mennyiben volt más a szakma?

Én levelezőként voltam fodrásztanuló, rengeteg gyakorlatom volt. Mindent megtettem, hogy kirúgjanak a fodrásziskolából, renitensként viselkedtem. Egyébként nagyon szabálykövető és pontos ember vagyok, de azt gondoltam, hogy ha ott ezt nem tartom be, akkor kirúgnak, azzal pedig bebizonyíthatom anyukámnak, hogy ez nem az én utam.

4. Ezek szerint még ekkor sem jött meg a szakma szeretete?

Nem és valóban egész idő alatt azon mesterkedtem, hogy eltanácsoljanak. Aztán ez nem így alakult, mert a tanműhelyben megismerkedtem Kovácsné Emi nénivel és Steinbach Misi bácsival. Ők voltak az oktatóim, akiknek rengeteget köszönhetek. Misi bácsi férfi vonalon dolgozott, a szakmai alázata és türelme beszippantott engem is. A sport felé táplált fanatizmusom átirányult Misi bácsi felé. Végső soron neki köszönhetem, hogy a szakmában maradtam és meg is szerettem a munkát.

5. Ezek a kapcsolatok megmaradtak a későbbiekben is?

Emi nénivel igen, ő már több mint nyolcvan éves, Misi bácsi viszont már régen meghalt. De neki köszönhetem például azt is, hogy megismertem Hajas Lászlót. Amikor a terveimről kérdezett, akkor mondtam neki, hogy a Hajasnál fogok dolgozni, amin ő óriásit nevetett. A szakmunkás vizsgámon aztán csodák csodájára Hajas László volt a vizsgáztató elnök. Sajnos a vizsga nem sikerült tökéletesen, mondhatjuk úgy is, hogy éppen csak átmentem. Ennek ellenére a vizsga végén Laci odajött hozzám a folyosón és azt mondta, hogy éppen új embereket keres a szalonjába.

Elkezdtem vele dolgozni, együtt vettünk részt a Wella turnékon. A záró állomás a Kongresszusi Központban volt, amikor is közölték velem, hogy Misi bácsi meghalt. Akkor mondták el nekem azt is, hogy ő hívta fel Hajas Lászlót azzal, hogy lenne egy tanítványa, akire érdemes odafigyelni.

6. Hajas László mit adott neked, milyen a kapcsolatotok?

9 évig dolgoztunk együtt, asszisztense voltam és oktattunk is együtt, valamint a szakmai tudásom nagy része is tőle származik. Rengetegszer dobott a mély vízbe és helyezett olyan szituációkba, ahol teljesítenem kellett. Ezáltal bizonyos helyeken a nevemet is megismerték a szakmában. Sajnos egy rajtunk kívül álló okok miatt történt konfliktussal váltunk el, akkor másfél évig nem is beszéltünk.

Később aztán elmentem egy hajvágás oktatására, ahol meglátott és bemutatott a közönségnek. Nem kértünk bocsánatot egymástól, de ezzel a nappal kvázi kibékültünk. Azóta viszont nagyon jó a kapcsolatunk, Laci minden eseményemen ott van és tudom, hogy büszke rám.

7. A mosolyszünet alatt dolgoztál a Megasztárban és kerültél be a koncertek világába. Milyen tapasztalataid vannak ezzel a vonallal kapcsolatban?

Annak idején Laci sok olyan munkát adott, ahol a televízióban kellett dolgozni. A Megasztár azonban teljes újdonság volt nekünk is és a közönségnek is. Lakatos Márk volt a stylist, mi ketten szabad kezet kaptunk a szereplők szinte teljes átalakításában. Többek között Oláh Ibolya ikonikus frufruja is az én kezem munkája. A műsornak köszönhetően sok zenész barátom lett és ismert színészek és emberek lettek a vendégeim. Természetesen nem minden hírességnek én készítem a haját, de többek között olyanokkal dolgoztam, mint Jumo Daddy, MC Columbo, Farkasházy Réka, Gregor Bernadett vagy Kásás Tamás és Madaras Norbert.

8. Mennyiben más közszereplőkkel dolgozni? Másképp viselkednek, mint az átlag vendégek?

Hozzám azért nem jár sok ilyen ember, mert nagyon szabálykövető és pontos vagyok. Azok az emberek, akik ezt nem tudják betartani, azok nem tudnak hozzám járni. Ilyen szempontból egy kicsit tényleg nehéz, nem mindig tudnak alkalmazkodni. Azonban fodrászként azt kell tudomásul vennünk, hogy a beauty szekció egy művész számára azt jelenti, hogy valaki elkészíti azt a stílust, amiben ő jól érzi magát a színpadon. Kölcsönös tiszteleti alapon, ha ő csendet kér, akkor csendben maradunk, ha szöveget gyakorol, azt is tiszteletben tartjuk, vagy éppen beszélgetünk vele, ha arra vágyik.

9. A szakmád másik nagy területe a divatfotózás. Ezt miért és hogyan kezdted el?

Ez visszanyúlik a karrierem kezdetéhez. Akkoriban Rákoskerti László és Judit voltak a legjobbak a fotózás terén. Ez még abban az időben volt, amikor filmre fotóztunk és rohantunk előhívni. Ez valóban alkalmazott fényképészet volt, hiszen nem tudtuk biztosan, hogy sikerült-e a kép. A házaspárral sokat dolgoztam együtt, megszerették a munkámat, általuk csöppentem ebbe a világba. Amikor aztán már bontogattam a szárnyaimat, akkor egyre több csapat hívott dolgozni, létrehoztunk különböző stílusú fotósorozatokat.

10. Ebből nőtte aztán ki magát a Random Shooting Day, ugye?

A különféle csapatokkal való munka legnagyobb nehézsége az volt, hogy nehezen egyeztettük össze az időpontokat, amikor mindenki ráér. Mindenkinek megvolt a saját munkája, ami mellé már nehéz volt egy-egy szabadon alkotó időt bezsúfolni.

A Random Shooting Day egy újratervezési időszak végeredménye, amikor is a kapcsolataimat és a munkámat is át kellett gondolnom. A mintát a Random Trip zenekar jelentette, amelyben két állandó tagon kívül mindenki más folyamatosan cserélődik és hosszadalmas próbák nélkül alkotnak valami egyszerit. Arra gondoltam, hogy ez a divat világában is megvalósítható lenne. Én vagyok az állandó tag, a megadott fix napokon pedig eljön mindenki más, aki éppen ráér. Így egy olyan szabadon alkotó közösség jön létre, amely feltölt, és egy kicsit kiesik a mindennapi munkák közül.

Most több mint 200 tagunk van és tavaly a Fashion Awards Gálán jelöltek minket az év eseménye címre, amit meg is kaptunk. Természetesen ebben ott van az is, hogy nem szabad hagynom, hogy ez megszűnjön. Hét év alatt eddig 252 fotósorozatot csináltunk, általában az év minden csütörtökjét fotózással töltjük. Ez azt is hozza magával, hogy csütörtökönként nem vállalok más munkát. Az biztos, hogy ez egy nehéz terület, de abszolút megéri, hiszen a szakmabeliek örömmel vesznek benne részt és a maximumot szeretnék nyújtani. A Random Shooting Day bárhol megállná a helyét.

+1 - Hogyan született meg az első kiállítás ötlete? Mivel készültök idén?

Azt gondoltam az első év után, hogy kár lenne, ha a 252 fotósorozat elveszne az éterben. Innen a kiállítás ötlete, azonban mindenki ingyen dolgozott benne és a valódi cél a portfólióépítés. Így abban állapodtunk meg, hogy a kiállításon megvásárolt képek összegét mindig egy-egy alapítvány számára ajánljuk fel. Ez általában 500.000-1.000.000 Ft.

Általában igyekszem kevésbé ismert alapítványokat választani. Első évben a Suhanj! Alapítvány Down-szindrómás és mozgáskorlátozott gyermekeinek úszásoktatását támogattuk, idén pedig a Cseperedő Alapítvány kapja az összeget. Van két vendégem, akiknek autizmusban érintett gyermeke van. Számukra nagyon nehéz bármilyen szociális közegbe való beilleszkedés. A Cseperedő Alapítvány Autizmusbarát programjában az  érintett gyermekek és felnőttek számára biztosítanak számukra megfelelő körülményeket egy-egy kulturális eseményhez.

Ennek jegyében zajlik a majd a Random Shooting Day idei kiállítása is, ahol autizmusbarát megnyitóval készülünk: halkabb zene, megfelelő fények, elvonuló helyiség stb.

Ezúton is felhívjuk az olvasók figyelmét erre az eseményre:

Képek: Koczka

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)