Keresés

Kaszás Krisztián: ikonikus ősz haj

Interjúalanyunk Kaszás Krisztián volt, vele beszélgettünk.

EBBEN A CIKKBEN

01Te vagy az első versenyző, aki ezen a megmérettetésen idősebb modellel dolgozott. Mi inspirált téged?02Külön öröm, hogy ezt a koncepciót te fiatal férfi létedre lépted meg, korosztályodnak is példát mutatva ezzel. Mi volt a pályamunkád üzenete és kinek szántad?03Miért félnek szerinted a hölgyek ennyire az őszüléstől?04Mi a helyzet a férfiakkal?05Menjünk még egy pillanatra vissza a pályamunkádhoz. Irénke néni mennyire élte a szerepet?06Mesélj kérlek a csapatról, kikkel dolgoztál együtt?07Hogyan állt össze a végső három kép?08Mennyire érezted a zsebedben a győzelmet, mikor megláttad a nemzetközi munkákat?09„Az eredmény mellett nagyon fontos a pályázat elkészítése alatt megtett út.” – ezt a magyar győzelem után nyilatkoztad oldalunkon. Milyen utat jártál be és mi történt addig, hogy nemzetközileg is a dobogóra állj?10Mit gondolsz, ez a téma, tehát az idősebb vendégek kimozdítása: ebben a munkában van még helyed, szereped? És ha igen, micsoda?11Mi a “Kaszás Krisztián szalonrutin”? Mire számíthat az, aki most jelentkezik be hozzád először?12Volt olyan vendéged, akit megriasztott az újdonság? Vagy mindig elégedetten álltak fel a székedből?13Mondhatjuk, hogy te az a szakember vagy, aki kicsit stylist is? Az a fajta, aki, ha úgy van, nem fél mást ajánlani vendégének?14Pedig hány ilyet hallunk, hogy valaki rövid hajat szeretne, de a fodrász lebeszéli erről egy mondattal: „nem fog jól állni neked a rövid haj.” Ezek szerint bárkinek jól állhat a rövid haj is?15Neked kik adták az alapokat?16Szakmailag milyen lépések előtt állsz? Mik a terveid?17És Debrecenben már ikonikusak a hajaid? Jönnek úgy vendégek hozzád, hogy az általad vágott frizura volt a cégér?

A 32 éves Kaszás Krisztián nem mindennapi fodrászkarakter. Az OSiS+ Made to Create 2021 magyarországi és Közép-Kelet európai régió legjobb fodrásza lett női hajvágás kategóriában. Kifinomult pályamunkájában a 76 éves Irénke néni volt modellje, ikonikus ősz hajával elsöprő győzelmet arattak. Vele beszélgettünk.

Te vagy az első versenyző, aki ezen a megmérettetésen idősebb modellel dolgozott. Mi inspirált téged?

Az egész ihlet egy péntek esti utolsó vendégemnél jött. Ő is egy idősebb korosztály, 45-50 közötti hölgy, akinek egy rövidebb hajat vágtam. Előtte jött hozzánk Zsoldos István területi képviselőnk, és ezt a versenyt ajánlotta. Láttam már a korábbi években is, de nem volt eredeti ötletem és nem akartam egy már mondhatni klisés 20 éves, 40 kilós, csontos arcú modellel előrukkolni. Ha már nevezek, szerettem volna valami formabontót, egészen egyedit alkotni. És akkor elkezdtem inspirálódni: a kiindulási pontom az volt, hogy kortól függetlenül mindenkiben ott van a szépség. Nagyon jó hajakat lehet az idősebb korosztálynak is csinálni. Nagyon megfogtak Elon Musk anyukájáról, a topmodell Maye Muskról készített felvételek.

Közben megismertem a 76 éves Irénke nénit, aki tökéletes modellemnek bizonyult. Szalonhajvágást készítettem, amit három különböző stylinggal kellett megjeleníteni a fotókon. Irénke néni sugárzott a hajvágással: egy hétköznapi, viszonylag trendi, fiatalosan elkészített frizurát kapott. Igazából a koncepcióra fektettem a nagyobb hangsúlyt, meg ténylegesen arra, hogy a kiírásnak megfelelve három különböző arcát tudjuk bemutatni. Gondoltam, hogy ez lefedetlen terület, mindenki fiatal modellekkel indul, ezért én nagyon nagy potenciált láttam ebben.

Ikonikus ősz haj: Kaszás Krisztián győztes munkája

Külön öröm, hogy ezt a koncepciót te fiatal férfi létedre lépted meg, korosztályodnak is példát mutatva ezzel. Mi volt a pályamunkád üzenete és kinek szántad?

Napi szinten találkozom azzal a szalonban, hogy már a 30 éves hölgyek is a korukkal, a fiatalodással és az ősz hajszálak eltüntetésével foglalkoznak. Ráadásul nem keveset. Az öregedés tabu, sokak szerint egy „hiba”, aminek kiküszöbölése/orvoslása akkora terhet tesz az emberekre, ami már nem egészséges. Van, aki háromhetente festetni jár, mert átcsillan egy-egy ősz hajszál. Ez a görcsös készenlét, a tükörben az ősz hajszálak vizslatása sokaknak a napi rutin része. Márpedig szerintem az idő múlásának is megvan a szépsége. Ráadásul, ha belül szép vagy, akkor kívül is az vagy.

Miért félnek szerinted a hölgyek ennyire az őszüléstől?

Mert tartanak az öregedéstől, félnek az elmúlástól. Pedig az őszülés csak egy külsőség, mégis annyira be van szűkülve mindenki ezzel kapcsolatban. Pályamunkám üzenete sok tehertől szabadíthatja meg az erősen őszülő hölgyeket (is). Azzal, hogy könnyítek rajtuk, segítek nekik. Megmutatom, hogy milyen szép is tud lenni egy ősz haj. Egy jó hajvágással, és például a Schwarzkopf Professional IGORA Silver White sorozatával ikonikussá tehető egy-egy ősz haj.

A frizura egy másik beállítása

Mi a helyzet a férfiakkal?

Náluk is ezt tapasztalom. Festetnek, aztán elbizonytalanodnak és sok esetben mikor lenövesztik ősz hajukat és megjelenik a természetes deresedő halánték, azt érzik, hogy megérkeztek. Megjelenésük természetes, fess és igazán úriemberhez méltó lesz. Jó látni ezt az átalakulást.

Menjünk még egy pillanatra vissza a pályamunkádhoz. Irénke néni mennyire élte a szerepet?

Ő tanárnőként dolgozott és nagyon fiatalos a mai napig: gondolkodása, viselkedése, öltözködése is. Biciklivel, oversize ruhákba, fekete keretes szemüvegben jár mindenhová. Ellenben nagyon zárkózott. Nagyon zavarban volt a fotózás alatt, mindez új volt neki. Soha életében nem volt még kisminkelve sem, ez volt az első alkalom. De nagyon szerette, és élte a feladatot. Elmondtam neki, hogy mit szeretnék megvalósítani és az első perctől fogva támogatta a projektet. Én is nagyon élveztem a fotózást, nagyon tanulságos és építő volt számomra. Plusz a beauty team is kiváló volt.

Mesélj kérlek a csapatról, kikkel dolgoztál együtt?

Galgóczy Vanda magyar bajnok sminkes készítette a sminket, aki a Hedge Hair szépészeti szakiskolában dolgozik, közvetlenül ismerem. Mikor elmondtam neki az ötletem, azonnal belement. A fotókat Szatmáry Sándor készítette, őt ajánlás útján találtam meg. A fotón készült fényelési utómunkálatokat Zsoldos István barátomnak köszönhetem. Készült egy kis film is, azt Krizsai Norbi és Paloczki Ádám készítették, akik szintén nagyon jó barátaim és nagyra tartom a munkájukat, tehetségüket. A stylist pedig a tv2-nél is ismert és a 2022-es Év Stylistja, Kiss Márk volt. Nagyon örvendtem az együttműködésnek, és ha a jövőben lesz hasonló munkám, biztosan velük szeretnék dolgozni.

Hogyan állt össze a végső három kép?

Elkezdtem inspirációs képeket gyűjteni, amik elsősorban nem hajak voltak. Olyan fotókat kerestem, amin pózok, ruhák, kiegészítők szerepeltek. Majd ezeket küldtem tovább Márknak. Mondtam neki, hogy három teljesen különböző stylingot szeretnék. Elmondtam a lookokat, felvázoltam, hogy mire gondolok a haj tekintetében, a többit pedig rá bíztam, mivel ennek ő a szakembere.

Ugyanígy volt Vandával is. Csak annyit kértem tőle, hogy a fotókon látszódjon a modellem kora. A műre sminkelést mindenképp szerettem volna elkerülni. Ennek szellemében mindenki tette a dolgát, lényegében mindenki szabad kezet kapott, mert olyan emberekkel dolgoztam együtt, akiknek maximálisan megbíztam a szakmai tudásában.

Az ikonikus ősz haj frizura harmadik beállítása

Mennyire érezted a zsebedben a győzelmet, mikor megláttad a nemzetközi munkákat?

Egyáltalán nem éreztem a zsebemben a díjat. Az Essential Looks kollekcióval jött ki egy magazin, amiben benne volt mindhárom kategória döntőse (kategóriánként 13 pályamunka, országonként 1-1-1 döntős). Én kapásból három másik pályamunkára mondtam volna azt, hogy ha ők nyernek, akkor megérdemelt a győzelmük. Szakmailag nagyon erősek voltak, bár nem feleltek meg 100%-osan a versenyszabályzatnak, mert nem volt bennük három look.

„Az eredmény mellett nagyon fontos a pályázat elkészítése alatt megtett út.” – ezt a magyar győzelem után nyilatkoztad oldalunkon. Milyen utat jártál be és mi történt addig, hogy nemzetközileg is a dobogóra állj?

Én 17 éves korom óta vagyok benne a szakmában, azaz lassan 15 éve van közöm a szakmához és a fejlődést látom benne. Ez a kitüntetés számomra is visszaigazolása ennek a 15 évnek. Aztán a pályázat beadásáig megtett út is fantasztikus volt: ahogy kitaláltam, megszületett bennem az inspiráció, lett egy markáns üzenete a pályamunkának és közös erővel létrehoztuk. Én ezzel kapcsolatban nem úgy gondolkoztam, hogy „lesz egy jó anyagom az Instára”, hanem megéltem az alkotás minden stációját: a nehézségeit, a problémákat, a szervezést és az örömeit.

Kaszás Krisztián és a verseny további két győztese: AIja Miltina és Patrik Hagara

Mit gondolsz, ez a téma, tehát az idősebb vendégek kimozdítása: ebben a munkában van még helyed, szereped? És ha igen, micsoda?

Nagyon örülök, mert nagy figyelmet kap mostanában ez a téma, amihez a pályamunkám is hozzátesz. A vendégeim, kollégáim felől nem gondoltam, hogy ekkora tiszteletet és elismerést fogok kapni. Rengeteg, Irénke nénivel egyidős hölgy keresett meg, és lett azóta visszajáró vendégem. Nagyon nagy bizalmat szavaznak nekem: leülnek a székembe, csillog a szemük és tényleg epekedve várják, hogy mi fog velük történni, milyen hajuk lesz. A végeredménynél pedig látom az örömet a szemükben.

Látom azt, ahogyan kiszakadnak ebből a dauer-rakás-tupír háromszögből, és ettől szinte a föld felett járnak. Ez is bizonyítja, hogy nagyon sok középkorosztályú, és annál idősebb hölgy vágyik fiatalos hajra, csak nem tudják ezt kifejezni, elmondani. És azt is látom, hogy nem mernek bemenni egy divatosabb fodrászüzletbe, ahol követik a trendeket, és ahol ezt el tudnák nekik készíteni. Az meg külön öröm számukra, hogy én mindig elmondom, hogy otthon hogyan tudják maguknak is elkészíteni a frizurájukat.

Mi a “Kaszás Krisztián szalonrutin”? Mire számíthat az, aki most jelentkezik be hozzád először?

Új vendég esetében, mielőtt bármi is történne, beszélgetek a kliensemmel. Nagyon fontosnak tartom a konzultációt: ekkor ismerem meg a vendéget, szokásait, igényeit. A konzultáció alappillére a hajvágásnak. Minél többet kérdezek vendégemtől, annál pontosabban érzem a neki szánt hajvágást. Fontosnak tartom, hogy én mossam a vendégem haját, mert hajmosás közben is feltérképezem a koponyacsontot, a fejformáját. Ott is már kapcsolódunk a vendéggel. Hajvágás közben pedig megszűnik a világ, mert meditatív állapotba kerülök. Itt már minimális a kommunikáció.

Volt olyan vendéged, akit megriasztott az újdonság? Vagy mindig elégedetten álltak fel a székedből?

Meredek váltást sosem csinálok, persze van amikor a vendég mondja, hogy “do it”, de én szeretek mindig szépen óvatosan haladni. Alkalomról-alkalomra próbálunk ki mindent. Fontos, hogy a vendég lássa magát a hajvágásomban; mikor belenéz a tükörbe, érezze jól magát. Ijedtség még nem volt, de azt már hallottam, hogy „bár nagyon tetszik, de szokatlan”. Erre azt mondtam a vendégemnek, hogy adjon egy kis időt ennek az új formának, legyen 1-2 hajmosás, majd, ha pedig továbbra sem érzi a formát, akkor jöjjön vissza és megbeszéljük, korrigáljuk. Akiről szó van, azóta is a vendégem, és megszerette a formát! De persze ember vagyok én is, és nem azt mondom, hogy egy hajvágást sem rontottam el az eddigi évek alatt. De hibázni nem szégyen, hiszen ez is épít minket.

Mondhatjuk, hogy te az a szakember vagy, aki kicsit stylist is? Az a fajta, aki, ha úgy van, nem fél mást ajánlani vendégének?

Én nagyon őszinte és nyers vagyok a vendégeimmel is. Aki olyan konkrét képpel érkezik, ami nem passzol hozzá, akkor elmondom. Természetesen elmondom azt is, hogy szerintem miért nem jó, és ajánlok helyette A, B, C opciót, ami hasonló, de mégsem pont az, amit ő kért. Én vagyok a szakember, és nekem kell látnom, hogy előnyös, vagy előnytelen dolgot kér-e a vendég. Ajánlani pedig nem nehéz, mert szerintem minden egyes forma kialakítható mindenkinek, csak kivitelezés kérdése, hogy jól is álljon.

Pedig hány ilyet hallunk, hogy valaki rövid hajat szeretne, de a fodrász lebeszéli erről egy mondattal: „nem fog jól állni neked a rövid haj.” Ezek szerint bárkinek jól állhat a rövid haj is?

Igen, csak a szakembernek tudni kell, hogyan kell azt kivitelezni. Mit kell a hajvágással hangsúlyozni, kiemelni és mit kell eltakarni. Fontos, hogy legyen funkciója a hajvágás adott területeinek. Ha egy hosszú hajú vendégem rövid hajat akar, azt mondom neki, beszéljünk róla. Minél többet kérdezek, vizslatom, felmérem, annál jobb hajvágást tudok neki elkészíteni. És hát a megfelelő időt rá kell szánni!

Én egy női hajvágásra fixen 1-1,5 órát szánok. Férfi hajvágás is 45 perc – 1 óra nálam, ahol fading technikát és geometrikus hajvágást kell alkalmazni. Mert így megvan az idő mindenre, elkészíthető a finomság, és jut idő arra is, hogy tippeket adjak az új frizurához. Én festés közben sem írok be több vendéget. Mikor tanuló voltam, akkor égett belém ez nagyon erősen: nem fogom hagyni, hogy a mennyiség a minőség rovására menjen.

Neked kik adták az alapokat?

Édesanyám is fodrász volt, így már az anyatejjel ezt szívtam magamba. Aztán Kompos Tamás volt a mesterem és a Hedge Hair-ben 10 fodrász között (Kompos Tamás, Zsuga Gabriella, Kiss Kati, Hegedűs Tamás, Erni Zsuzsa, Mokánszky Milán, Makuta Viktor, Ferenc Tamás, Varga Lajos, Fróna Sándor) nevelkedtem. Mindenki más stílusban dolgozott. Én ettől a tíz szakembertől inspirálódtam, és vettem ki azt, amit hasznosítani tudok. Ez természetesen a mikrokörnyezetemre vonatkozik, ezen túl többek között Bódi Ákos és Csetneki Sasa mellett Veress-Győri Sándor is óriási példakép. Az ő szemlélete vitt el engem a geometrikus hajvágások irányába. Kompos Tamástól is ezt láttam tanulókoromban, és ez belém ivódott. Azóta is sok más hazai és külföldi fodrásztól inspirálódom és tanulok folyamatosan.

Az OSis+ Made to Create 2022 győzteseivel

Szakmailag milyen lépések előtt állsz? Mik a terveid?

Saját szalon nyitásán egyelőre nem gondolkodom, úgy érzem jó helyen vagyok. Oktatással is úgy szeretnék foglalkozni, ha külön megkeresnek és azért, mert tetszik az én stílusom, munkám, szemléletem. Erre nyitott vagyok, és a tudásomat is szívesen átadom, mert az fontos számomra, de külön oktatóként nem kezdem el magam hirdetni… mert abból már van elég! (nevet)

A versenyposztom alatt olvasható egy komment: az egyik legkedvesebb gratuláció volt számomra. Bagi-Mónus Nikoletta volt osztálytársam azt írta, hogy emlékszik arra, mikor általános iskolában megkérdezték tőlem, hogy mi szeretnék lenni felnőtt koromban, amire én azt mondtam, hogy profi fodrász. Ma sincs másként: nem szeretnék nagy rivaldafényt, de szeretném azt elérni, hogy ha elhangzik a nevem, akkor azzal kössék össze, hogy “Kaszás Krisztián egy remek fodrász“. Legnagyobb motivációm pedig az, hogy jobb legyek ma, mint tegnap voltam. Emiatt is mindennél fontosabb nekem a szalon munka, mert úgy érzem, hogy ott tudok a legjobban kiteljesedni.

Havasi Krisztiánnal, a Henkel Beauty Care Professional General Managerével

És Debrecenben már ikonikusak a hajaid? Jönnek úgy vendégek hozzád, hogy az általad vágott frizura volt a cégér?

Igen, emlékszem egy konkrét sztorira is. Egy rövid hajat vágtam egy fiatal lánynak. Odaléptek hozzá a boltban, és megdicsérték a haját. Mindketten a vendégeim. Sokan érkeznek ajánlás útján, ami nagyon jó érzés. Biztos vagyok benne, hogy ebben a jó hajvágás mellett az is benne van, hogy a vendégimnek elmondom, hogyan tudják azt érvényesíteni. Segítséget adok nekik a mindennapos frizura elkészítéséhez.

Nyilván beszárítani minden fodrász tud. De nem minden vendég! Éppen ezért én a haj természetes esésével próbálok dolgozni, nem erőltetek semmilyen természetellenes dolgot. Ugye Vidal Sassoon alapokkal vágunk, az ő ikonikus mondata pedig így hangzik: „Wash and go!”. Azaz mosd meg és menj. És nekem mindig ez van szem előtt: ne csak akkor legyen jó a vendégeim haja, mikor én megcsinálom. Ajánlok nekik terméket is: mi az, amivel otthon egy kicsit tudják fokozni a hatást. És ezzel az útravalóval rögtön boldogulnak a hajukkal és imádják.

Képek: Kaszás Krisztián

Ha tetszett a Kaszás Krisztián interjú, böngéssz tovább az oldalon! :)