Inspiráló beszélgetés Kompos Tamással, a Hedge Hair alapítójával

Kompos_Tamas_interju_Hedge_Hair_cover

Kompos Tamás a Hedge Hair szalonok tulajdonosa és megálmodója. Egy olyan üzleti modellt hozott létre, amiben a fejlődés állandó, az alkalmazottak elégedettek, boldogok és mindig új kihívások elé vannak állítva. Tamást a budapesti Hedge Hair szalon megnyitása kapcsán kerestük fel, de teljes karrierjét érintettünk a beszélgetésben. Interjú részlet következik, aminek a teljes verzióját a linket videóban láthatjátok.

A Hedge Hair üzletek eddig kizárólag Debrecenben voltak elérhetőek, és Te magad is ott élsz. Mi alapján döntöttél úgy, hogy a következő szalonodat Budapesten nyitod meg?

A budapesti üzletnyitás már nagyon régóta érik bennünk. A pályafutásomat egyébként a fővárosban kezdtem, így korán bekerültem a pesti körforgásába. Végül úgy döntöttem, hogy hazatérek a szülővárosomba, így a Hedge Hair szalonokat Debrecenben nyitottam meg. Időközben sokszor előkerült a “főváros centrikusság”, tehát minden ami divat és fashion, az Budapesten összpontosul. Már régóta kerestem a megfelelő lokációt. A Hedge Hair mára egy group: szalonokkal, fodrásziskolával és webshoppal, mely profilból egy budapesti szalon még hiányzott. Végül megérkezett az igényeimnek megfelelő lehetőség, és éltünk is vele. Azóta nagyon sok szakmai visszajelzést kaptunk, egyrészt örültek az új szalonnak, de voltak olyanok is, akik úgy reagáltak, hogy “majd meglátjuk, ez azért mégsem vidék”.

Ez elsőre nem hangzik túl szívélyesen.

Igen, de mi ezeknek a visszacsatolásoknak is örültünk. Azért is beszélek többes számban, mert mindig csapatban gondolkozunk, a brandemet nem egy személyre építem. Amit létrehoztam, azt a csapatommal közösen tettem, együtt dolgoztunk és haladtunk. Ahogyan Anthony Mascolo mondta, “ezt a tortát közösen szépítgetjük, és annak emeleteit együtt építjük fel”.

Mennyire könnyű a budapesti üzletet menedzselni? Hogyan élted meg ezt a váltást?

A tematikánk alapvetően az, hogy az üzleteinkben “saját nevelésű” fodrászokat és kollégákat alkalmazunk. A budapesti csapatunk is úgy állt össze, hogy olyan személyek vannak benne, akik már évek óta mellettem dolgoznak. Az üzletvezető Tarsoly Károly lett, aki az egyik debreceni szalonnak is üzletvezetője volt, de mivel már korábban is szeretett volna Budapestre költözni, ebbe az irányba mozdultunk. Tudtam róla, hogy egy stabil láncszem, akire biztosan tudok majd alapozni Budapesten. Mindemellett a Hedge Hair Academy-ben a fiatal tanítványok felé is jeleztük, hogy lesz lehetőség a budapesti szalonmunkára, így végül egy komplett csapattal érkeztem a fővárosba. Vágner Fanni is hozzánk szegődött, aki korábban tanulónk volt és aki már ugyan 10 éve Budapesten él, de a felkeresésünkre velünk folytatja a munkát. A budapesti csapatom így tehát 99%-ban debreceni, akik mind azt képviselik, amit én is szeretnék viszontlátni az üzletben. 

Kompos_Tamas_interju_Hedge_Hair_7

A budapesti Hedge Hair szalon belseje (Nádor utca)

Nagyon tetszik, hogy mindenre csapatként gondolsz, illetve az is óriási szó, hogy aki már máshol dolgozott, végül visszatér hozzád. Mit gondolsz, vajon mi lehet a Hedge Hair varázsa?  

Azt gondolom, hogy szeretik azt a csapatszellemet, amit képviselek. Nagyon nagy teret adok a fiataloknak, amitől ők is úgy érzik, hogy van lehetőségük fejlődni – ilyen példa a Beke Balázs és Balogh Tamás páros. A fodrászaimat mindig segítem a háttérmunkában, és így ők is nagyon sokat hozzátesznek a cég sikereihez, amiért nagyon hálás vagyok. Azok, akik tényleg lojálisak, rengeteget dolgoznak, és kiveszik a részüket a “torta felépítéséből”, azoknak én is mindig biztosítok egy szeletet.

Nyilvánvalóan ezt ők is érzik, hogyha így állnak hozzá. Csalódásod is volt már akár e túlzott bizalomból?

Persze, volt már olyan, hogy valakire számítottunk, mégsem élt a lehetőséggel. Vagy megértettük a helyzetet, vagy nem, de végső soron mindig elfogadtuk, mert az üzleti világ az pont ilyen. Viszont azt hozzá kell tegyem, hogy nagyon kevesen mentek el tőlünk az elmúlt időszakban, és akik mégis így döntöttek, azok is sokszor olyan okból kifolyólag, mert például külföldre költöztek. Arra kevés példa volt, hogy valaki nem érezte jól magát, és ezért váltott.

Debrecen a második legnagyobb város Magyarországon, ahol 5 szalonod van. Mindegyik szalon képes full time üzemelni egy teljes vendégkörrel?

Ha azt mondanám, hogy az összes üzlet full time-ban üzemel, az nem lenne igaz. Azokban a szalonokban, amelyek nem rég nyíltak, a fiatalokat építjük, mert az az alapkoncepciónk, hogy mindig a leggyengébbet erősítjük. (Természetesen ott is vannak olyan kollégák és kolléganők, akikre sokkal több vendéget és munkát is rá lehet bízni, azonban nem ez az elsődleges szempontunk.) Az üzletpolitikánk tehát nem az, hogy ugyanannak a vendégkörnek biztosítsunk öt lokációt, hanem, hogy ugyanazt a telítettséget elérjük mindenhol. Vannak még tehát olyan helyek, ahová még fér be vendég, de ez így is van rendjén, hiszen az iskola után mindenkinek a folyamatos fejlődésre van szüksége. Természetesen végig azon dolgozunk, hogy végül mindenki full naptárral és full vendégkörrel végezze a munkáját.

Kompos_Tamas_interju_Hedge_Hair_2

A Hedge Hair Academy-ben folyamatosan zajlik a fiatal fodrászok oktatása

Ezt az üzleti modellt tanultad valahol? Mennyire tudatos ez az építkezés?

Az üzleti modell az elején nem volt tudatos. Az első két szalon megnyitása után vágtunk bele a Hedge Hair Academy megvalósításába, mert Debrecenben akkoriban szűnt meg az iskolarendszeren belüli fodrászképzés. Így gyakorlatilag ez a lehetőség megtalált minket, aminek felépítésében Pasztercsákné R. Márta (a korábban működő debreceni fodrásziskola igazgatóhelyettese – a szerk.) szakmai tudása segített. Ezután kezdődött el a tudatos építkezés. Vannak olyan cégek, akiket követünk, mint például franchise szalonhálózatban a TONI&GUY-t, de a Sassoon-modell is nagyon szimpatikus volt számunkra. Azt azonban nem mondanám, hogy az ő üzletpolitikájukat ültettük volna át 100%-ban a saját működésünkre. A feleségem és az ismerőseim általában azt mondják, hogy jó az üzleti érzékem, így a legtöbbször az ösztöneimre hallgatok. Jártam különböző business szemináriumokra, de úgy gondolom, hogy valójában ez a korábban említett érzék és mára kiforrott tudatosság kellett az üzleti modellem kialakításához.

Kíváncsi vagy a teljes beszélgetésre? Van egy jó hírünk, itt még koránt sincs vége! A teljes beszélgetést a videóra kattintva érheted el, ezekről lesz még szó:

  • Tamás legfőbb tanácsadói,

  • Kompos Tamás gyermekkori álmai,

  • a Hedge Hair logisztikája,

  • Kompos Tamás gondolatai a mai fodrászgenerációkról, azaz a “new generation”-ről!

FIGYELEM: A videóinterjút érdemes az elejétől végighallgatni, ugyanis számos olyan plusz és értékes információ elhangzik még, amelynek köszönhetően még részletesebben megismerheted Kompos Tamást, és a Hedge Hair szalonok üzletpolitikáját!

Kattints:

 

Készítette: Fodrászinfó

Videóinterjú: Hansági Dorka

Képek: Hedge Hair

Ha érdekesnek találtad az új interjúnkat, köszönjük, ha lájkolod és megosztod cikkünket! 🙂

Közzétéve: 2020-09-28 13:54

Kompos_Tamas_interju_Hedge_Hair_6