Keresés

Influencer day by Schwarzkopf Professional

Influencer day by Schwarzkopf Professional. Elvezetünk a kulisszák mögé!

2018. szeptember 15-én került megrendezésre a Schwarzkopf Professional Influencer Day, aminek fő témája a Lucid Nocturnes, azaz az Éjszaka árnyalatai nevű 2018/II. félévi trendkollekciója volt. Ezúttal a magyar véleményvezér fodrászok készítettek egy közös kollekciót, a kulisszák mögé pedig a Fodrászinfó is bepillantott.

Influencer day by Schwarzkopf Professional

Mutasd a munkád, megmondom ki vagy! A Schwarzkopf Professional 2018-ban nagyban fókuszál a véleményvezér fodrászok munkáira, ennek köszönhető a hazai kezdeményezés is, az influencer day, mely mindig az adott nemzetközi trendhez kapcsolódik. A mostani esemény vonalvezetője a Lucid Nocturnes nemzetközi trendkollekció volt: a hazai véleményvezéreknek ezekkel a színekkel kellett dolgozniuk és az új árnyalatokkal bemutatniuk saját egyéniségüket.

Hazai influencer fodrászok

A Schwarzkopf Professional időről-időre felkér néhány véleményvezér fodrászt, hogy készítsék el az aktuális trendhez kapcsolódó, általuk megálmodott frizurát. A kreatív csapatok ezúttal a következőképp alakultak:

  • Kiss Enikő & Balogh Tamás
  • Pallai Martina & Beke Balázs
  • Láng Boglárka & Madarász Viktor
  • Szilágyi Kinga & Gál Klaudia
  • Kelemen Nikolett & Tarsoly Károly
  • Bacsó Reni, Lukovics Dániel & Lukovics Áron
  • Szalay Betti & Csáti Dalma
  • Heiszler Ivett, Ferenczi László & Paréj Kinga
  • Baráth Laci, Marosi Béci & Frohner Ferenc

Emellett a Schwarzkopf Professional partneroktatói közül jelen volt még Fehér Tamás, Kompos Tamás és Hartung Attila is.

Nézd meg a Facebook élő bejelentkezésünket a Fodrászinfó Pro csoportban!

KATT IDE!

Hajtrend 2018 ősz-tél

Ismerd meg az éjszaka árnyalatait, a Lucid Nocturnes kollekcióban. A trendanyag megalkotói a Schwarkopf Professional Észak-Amerika Color vezetője, Rossa Jurenas (@rossajurenas) és a kaliforniai színalkotó és trendszetter, Linh Phan (@bescene).

A kék és lila színárnyalatoktól a burgundiig és a borostyánig: két új szalonszolgáltatás – a Total Eclipse és a Tainted Love – került kifejlesztésre, hogy megteremtsék az ősz alap stílusait.

ECLIPSE VISOR HAJFESTÉSI TECHNIKA

Egy csábító frizura az Eclipse Visor technikával készítve. Az irizáló lila és kék mély árnyalatainak tónusos elhelyezése kiemeli a frufrut, punkos csavart adva a rövidebb fazonokhoz.

„Én egy erősen pigmentált, mély színekből álló kombinációt álmodtam meg, amely alkonyati hangulatot tükröz. Sugárzó hajstílusokhoz, amelyek beragyogják az éjszakát.” –Rossa Jurenas.

TAINTED VEIL HAJFESTÉSI TECHNIKA

A feltűnő, mégis kifinomult stílust a Tainted Veil technikával alkották; meleg burgundi és sötét borostyán tónusok keretezik az arcot, kontrasztot és karaktert adva a hosszabb hajnak.

„Mindig is lenyűgöztek a kifutón megjelenő gótikus punk stílusok. Sötét és szexi, ugyanakkor élénk színeket akartam létrehozni, így az eredmény ütős és feltűnő lesz, de megmarad a sötét hangulat.” – Linh Phan

IGORA Royal TakeOver: Lucid Nocturnes hajfestékek

A LUCID NOCTURNES hat, mély és csábító, magasan pigmentált sötétebb árnyalatból álló kollekció, punkos csavarral és sugárzó végeredménnyel. A kombinált kreatív hatás Rossa Jurenes és Linh Phan esetében egyaránt kikövezi a sötétebb tónusok modern felvállalását, gótikus nüanszokkal és vibráló kontrasztokkal.

TERMÉKÚJDONSÁG: IGORA #ROYALTAKEOVER PASTELFIER ÉS SZÉLES FESTŐECSET

Az IGORA #RoyalTakeOver Pastelfier használatával a fodrászok még magasabb szintre emelhetik a kreativitásukat, mivel az adalék keverhető minden IGORA ROYAL árnyalattal. Hatása:

  •   Hígítja a pigment koncentrációt és a tónusok intenzitását az összes IGORA ROYAL árnyalatnál, a lenyűgöző pasztellszínek eléréséhez.  
  • Segít a színsemlegesítésben és kiemeli az árnyalatok púderes karakterét.
  • Akár három színmélységig terjedő extra világosítást biztosít (natúr haj világosítása esetén).

Az IGORA #RoyalTakeOver LUCID NOCTURNES kiegészítő termékeként egy széles festőecset is bemutatásra kerül a gyorsabb és hatékonyabb technikákhoz. Segítségével több termék vihető fel egyetlen mozdulattal.

Képek: Schwarzkopf Professional