Keresés

II. Erzsébet királynő – legendás frizura egy életen át

Az időtlen frizuráról, II. Erzsébet királynő hajviseletéről olvashatsz.

Az egész világot megrázta II. Erzsébet királynő halálhíre. A napokban szinte percről percre nyomon követhettük a megemlékezés, majd a temetés eseményeit. Eljött az idő, hogy a magunk módján mi is lerójuk tiszteletünket a legendás uralkodó előtt.

A brit uralkodót ország- és világszerte tisztelet és szeretet övezte és övezi. Szinte senkitől sem hallani rossz szót róla, hosszú élete és uralkodása pedig mindannyiunknak szolgálhatott valamilyen tanulsággal. De cselekedetei, híressé vált mondatai és figyelemreméltó szettjei mellett talán kevesen vették észre a hajviseletét. Ez azonban szintén legendássá vált az évek alatt. A királynő ugyanis, uralkodásának szinte teljes időtartama alatt ugyanolyan módon viselte hajkoronáját. Változást csak időnként lehetett tapasztalni színben, és hosszúságban.

Időtlen frizura

A királynő természetes haja elég göndör, legalábbis annak sejthető. Ráadásul már a koronázást követő első fényképeken is ugyanaz a hajviselet látható, mint ahogy idősebb korában viselte. A korai években még sötétbarna hajú uralkodó a haja festetését 1990-ben fejezte be. Ekkor hónapok alatt őszre változott a frizurája. Bár az alapvető struktúrán nem változtatott, ekkor jelent meg hajában a két már-már legendássá vált hullám.

Az első képeken is hasonló frizura látható
A legendás két hullám

A királyi családot sok olyan történet lengi körül, amelyeknek az igazságtartalma nem feltétlenül megalapozott. Egy ilyen történet szerint a királynőt a fodrásza legalább hetente meglátogatta a Buckingham-palotában vagy Windsorban.

Mit is kívánt a királynő?

A királynő fodrásza hivatalosan sosem hozta nyilvánosságra az uralkodónál tett látogatásait, sem Erzsébet hajára vonatkozó kéréseket. Egy angol újságíró azonban állítólag találkozott a királynő egyik korábbi fodrászával.

Ez az illető annyit mondott, hogy a királynő egyetlen kérése a teljes szimmetria volt. A királyi családot és a királynőt meglepően sok szabály köti gúsba. Talán ebbe tartozik az is, hogy az uralkodó minden profilból ugyanúgy nézzen ki. II. Erzsébet egyébként megszokta haja kinézetét és egy idő után – főleg a járvány okozta lezárások elején – magának készítette frizuráját.

A The Sun nevű angol lap forrásai szerint a királynő Balmoralban is maga készítette a stylingot. Ő mosta, szárította és állította be neki megfelelőre.

Az utolsó időszak

Fülöp herceg halála után a királynő már ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt. 95 éves korában ráadásul a koronavírust is elkapta, amely kimerítette idős szervezetét, mégis sikeresen felépült a betegségből.

A szemfülesek észrevették, hogy nyár elején ismét változtatott a frizuráján – a tőle megszokott, visszafogott módon – és az utolsó időszakban így, rövidebb frizurával mutatkozott a nyilvánosság előtt. Halála előtt két nappal, az utolsó hivatalos találkozóján Liz Trussal, az új brit miniszterelnökkel találkozott.

II. Erzsébet és Canterbury érseke

II. Erzsébet királynő 2022. szeptember 8-án, életének 97., uralkodásának 71. évében hunyt el.

Felhasznált forrás: Express és CNN Style

Képek forrása: Pinterest, Skysports és People