Keresés

Így göndörített engem a KEVIN.MURPHY KILLER.CURLS!

A brand legújabb, otthoni hajápolásra kifejlesztett termékhármasát teszteltem!

A göndörség egyre nagyobb népszerűségnek örvend: egyre több trend irányul a göndörség kiemelésére és egyre több termék is születik ennek jegyében. Ilyen új termékhármas a KEVIN.MURPHY KILLER.CURLS sampon, balzsam és a KILLER.TWIRLS göndörítőkrém is.

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Fodrászinfó újságírójaként tesztelhettem a termékcsaládot. Be kell valljam, férfiként is rendkívül élvezetes hosszú hajat viselni (ráadásul hullámosat) és azt a megfelelő módon ápolni is. A KILLER.CURLS pedig valóban beváltja az ígéreteit.

Kiinduló állapot

A hajam aránylag vékony szálú, nem túl sűrű és töredezésre hajlamos. Korábban teljesen egyenes volt, később egy nagyobb hajvágás után pedig elkezdett hullámosodni (ami egyébként valószínűleg az eredeti állapota is, vélhetőleg jót tett a hajvágás). Eleinte – tipikus férfiként – nem foglalkoztam a dologgal. Azután arra gondoltam, hogy miért ne figyelhetnék oda férfiként is a hajam egészségére? Szerencsére ez is egyre több férfitársamra jellemző.

A hullámos hajammal a legnagyobb problémám az volt, hogy míg a hajam végei teljesen göndörök lettek, a fejtető lelapult, a hajtövek pedig egyenesek maradtak. Ebből az állapotból indultam ki a KEVIN.MURPHY termékekkel, amelyektől azt reméltem, hogy kiemelik a göndörséget a fejtetőn is.

(Az állapotról sajnos elfelejtettem lényegre törő képet készíteni, így kerestem egy korábbi fotót, amely talán a legjobban tükrözi ezt:)

A hajvégeken kezdődő hullámok, a fejtetőn egyenes haj

KEVIN.MURPHY KILLER.CURLS – már az első használat hozza a változást

Az első benyomás: kellemes illat és krémes állag. A göndörítőkrém illata pedig egészen a következő hajmosásig intenzíven érezhető. Kisebb változást a hajamon már az első hajmosás után észrevettem. Mindent igyekeztem úgy csinálni, ahogy a termékcsalád online bemutatóján elhangzott. Természetesen ott is kiemelték, hogy minden haj más, így fontos kitapasztalni, hogy nekünk pontosan mi a megfelelő.

A kétszeri mosás után a kondicionálóból először többet, majd kevesebbet használtam, mivel az első pár alkalommal úgy éreztem, hogy hamarabb zsírosodik így a hajam. A kevesebb mennyiség azonban meghozta a várt eredményt: puha tapintású, egyre inkább hullámosodó haj. Arról nem is szólva, hogy így igazán gazdaságos és sokáig elegendő a termékcsomag.

Az első néhány használat után még csupán a hajvégek göndörödtek egyre jobban, majd később a hullámok „elindultak” felfelé. Úgy gondoltam, hogy egy hajvágás elősegítheti a folyamatot, így vágattam egy keveset a hajamból, amely ezután valóban még göndörebbnek tűnt, immár egészen a fejtetőig.

Íme a folyamat képekben

Az első hajmosás után
Néhány hajmosással később (egy héttel az első használat után)
Hajvágás után (három héttel az első használat után)

Továbbra is folyik a termékteszt

A főbb tapasztalatok és a termékek sikeressége már ennyiből is levonható, azonban én folytatom a tesztelést, még az is lehet, hogy egy nagyobb hajvágást is igénybe veszek. Rövidebb hajon még inkább kiemelhető a göndörség, amelyre a KILLER.CURLS termékek tökéletesen alkalmasak.

Nyitókép: KEVIN.MURPHY

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)