Keresés

Homolya Kitty: "A kontykészítés lelki jelenlétet igényel."

A kontykészítés és a menyasszonyi hajak rejtelmeiről kérdeztük Homolya Kitty-t.

Homolya Kitty colorist, emellett azonban esküvői frizurákat készít, méghozzá nagy sikerrel. Pályájáról, a menyasszonyi hajak divatjáról és a fodrászok magabiztosságáról beszélgettünk vele.

Hogyan indultál el a fodrászpályán?

Szeptemberben lesz 16 éve, hogy elindultam a pályán a Schwarzkopf Professional márkánál, Prókai István kezei alatt. Nála töltöttem az első két évet az iskola után, ezzel pedig bekerültem a szakma sűrűjébe, de valójában mindig is a kreatív része foglalkoztatott jobban.

Például az esküvői frizurák?

Az elején sok ismerősömnek vágtam és fontam a haját. Az esküvői frizurák szeretete egy folyamat végeredménye. Hét éve kezdődött, de a hajfestés mellett az utóbbi négy évben ez lett a fő irány. A tanulási folyamat egészen más volt, amikor elkezdtem, még nem voltak online oktatási platformok. A közösségi médiából inspirálódtam, majd elmentem néhány oktatásra, ahol a szakemberek megtanították, hogyan kell jól kontyot fésülni. A legnagyobb hatást talán Takács Lola (@lolashairbudapest) gyakorolta rám, akinek aztán az óráin is részt vettem.

Homolya Kitty munkája

Érezted valaha azt, hogy megunnád, amit csinálsz?

Volt egy időszak, amikor szinte mindenki ugyanazt kérte. Olyan is előfordult, hogy sokan ugyanazt a képet hozták kiindulásnak. Szerencsére többször ugyanolyan kontyot nem igazán lehet készíteni, ezért még ilyenkor is minden alkalommal más-más kontyok születtek. Mindig igyekszem a vendég személyiségéhez formálni a kontyokat, de vannak egyedi kérések is.

Ebben az évben azonban hódít a vintage stílus, ami az én ízlésemhez is közel áll. Ez a vonal megerősítette a lelkesedésemet. Ráadásul mostanában olyan vendégek találnak meg, akiknek hasonló az érdeklődésük.

Mennyire szereted, hogy a vendégek képet hoznak? Ez egy megosztó kérdés a fodrászok körében.

Alapvetően szeretem, mert látom benne a vendég igényét, stílusát, hogy milyen irányba szeretne elindulni. De valóban becsapós dologról van szó. A képek általában beállítottak és szerkesztettek. A legfontosabb kérdés, hogy az adott vendég hajának mennyisége, minősége, textúrája alkalmas-e annak a kontynak az elkészítésére.

Előfordul, hogy nem. Természetesen ilyenkor is el lehet készíteni a kontyot, például póthajjal, ami tartósabbá és szebbé teheti a kontyot.

Mit gondolsz, miben rejlik a kontyok népszerűsége és letisztulása?

Ez nehéz kérdés. A hajak és a stílusok a divattal együtt változnak. A kontyokban az a jó, hogy hétköznapi viseletként otthon is könnyen elkészíthetők. Fodrászhoz általában alkalmi frizurák, menyasszonyi hajak kérésével érkeznek a vendégek.

Half Bun - Homolya Kitty munkája

A fiatalok azok, akik mindig tisztában vannak a divattal, a trendekkel még ezen a területen is. Ők azok, akik leginkább nyitottak az éppen aktuális frizurákra. A 35-40 éves korosztály már kevésbé, de szerencsére egyre többeknél látom ebben a korosztályban is, hogy bevállalósabbak, mind színekben, mind formákban.

Ez a korosztály az, amelyik általában hallgat az én javaslataimra a megújulás tekintetében. Így nyár elején pedig különösen igaz ez, hiszen mindenki szeretne megújulni.

Mit tudnál tanácsolni azoknak a szakembereknek, akik nem érzik magukat elég kreatívnak a kontykészítéshez?

Nekem is sok fodrászismerősöm van, akik hozzám küldik a menyasszonyokat. Általában arra hivatkoznak, hogy nem tudják kiélni magukat ezen a területen vagy a kreativitásban. A kontykészítés lelki jelenlétet igényel. Hosszadalmas munkáról van szó és nagyon oda kell figyelni a menyasszonyra.

Az elején nekem is nehéz volt, de el kell kezdeni. Csak a gyakorláson múlik. A „nem értek hozzá” sem kifogás, mert ha valaki egy kicsit is beleássa magát, az már az elinduláshoz elég. A gyakorlás azonban mindenképp szükséges.

Homolya Kitty portré

Képek: Homolya Kitty

Portréképek: Jámbor Zsófia

További érdekes beszélgetésekért böngéssz az oldalon vagy keresd a Fodrászinfó Podcastet! :)