Hajas László “Szépítsd a Dokit” mozgalomra invitálja a fodrászokat

Szepitsd_a_dokit_Fodraszinfo_cover

Minden rosszban van valami jó – tartja a mondás -, és valahogy ez most sincs másképp. Ugyan világszinten és itthon is egyre aggasztóbb a vírusjárvány okozta helyzet, azonban mégis vannak dolgok, amelyek ezeken a nehéz napokon is megmelengetik az ember szívét. Ilyen például az emberek között kovácsolódó egyre erősebb összetartás, amelynek most egy újabb “fodrászati aspektusa” is megjelent!

Szépítsd a Dokit!

A minap egy újabb kedves és önzetlen gesztusra lettünk figyelmesek, amely most elsősorban Titeket fodrászokat próbál ösztönözni egy közös jócselekedet reményében. Hajas László létrehozta a “Szépítsd a Dokit” Facebook csoportot, hogy verbuválja azokat a kollégáit, akik a későbbiekben vállalnák az egészségügyben dolgozók térítésmentes hajvágását és hajfestését. Természetesen nem a jelenlegi helyzetben, hanem akkor, amikor ennek az egésznek vége. Mert ugye így fog történni és minden rendben lesz! 🙂 Addig is olvasd el Hajas László inspiráló szavainak egy részletét, és ha kedvet kaptál csatlakozz a kezdeményezéshez:

“(…)szeretném megköszönni azoknak a HŐSÖKNEK, akik erejüket, egészségüket nem kímélve végzik a munkájukat az egészségügyi intézményeinkben! Szeretnék egy kis mosolyt csalni az arcukra, egy kis örömet szerezni nekik, bár még nem tudhatjuk, hogy mennyi van még hátra, mikor lesz vége ennek az őrületnek. Egyszer azonban vége lesz ennek a szörnyű járványnak, és akkor…

Munkatársaimmal egyeztetve szeretnénk felajánlani 100 egészségügyben dolgozó személynek, orvosnak, ápolónak, egyszóval bárkinek, aki segített a járvány legyőzésében, hogy térítésmentesen levágjuk, illetve amennyiben szükséges a hölgyeknek, meg is festjük a hajukat. Ezt nem a reklám miatt teszem, hanem csupán a tiszteletemet szeretném leróni és megköszönni nekik azt a sok áldozatot, amit értünk tettek és mivel nekem, nekünk nincs más eszközünk ezért döntöttem így! A további részleteket, hogy mikor/mikortól, azt még nem tudhatjuk, de ahogy lehetőségünk lesz és elkezdhetjük a munkát, minden elérhetőségeinken jelentkezhetnek, jelentkezhettek!”

Hajas László elsősorban saját fodrászcsapatára gondolt, de végül a gondolatait és a kezdeményezést hazai viszonylatban kiterjesztette. Ebből kifolyólag most minden szépségipari dolgozót arra kér, hogy a lehetőségeihez mérten – ha akár csak egy alkalommal is -, de ajánljon fel egy ingyenes szolgáltatást az egészségügyben dolgozók részére.

Ha kedvet kaptál, kattints ide, és csatlakozz!

Hajas László portré

Még több fodrászos hír a Fodrászinfó Pro fodrászközösségben nap mint nap!

Ha Te is szívesen találkoznál online a szakma apraja-nagyjával, megosztanád munkáidat, tanulnál tőlük, tanácsot kérnél, vagy csak egyszerűen szeretnél jól szórakozni egy szakmai közösségben, ahol az ország, mi több a világ minden pontjáról jelen vannak kollegáid, akkor kattints ide és legyél a részese mindennek, ami

FODRÁSZAT ÉS SZAKMA!

Készítette: Fodrászinfó

A cover fotóhoz tartozó képet az “Etesd a Dokit” plakátja mintájára készítettük, amelynek hivatalos forrását ide kattintva éred el!

Lájkold és oszd meg másokkal is a cikkünket, hogy a legtöbb szépségipari dolgozóhoz eljusson ennek a szuper kezdeményezésnek a híre! Köszönjük! 🙂

Közzétéve: 2020-03-20 19:56