Keresés

HAIR/KRAFT életérzés, avagy a hazai barber kultúra felvirágzása

A HAIR/KRAFT barber kultúra szereplőinek élménybeszámolója következik.

Az elmúlt időszakban hatalmas örömmel harangoztuk be számotokra a rendhagyó HAIR/KRAFT eseményt, amelynek egyedülállósága már az első pillanattól kezdve kirajzolódni látszott. Napról-napra osztottuk meg veletek azoknak a tehetséges hazai borbélyoknak a nevét, akik a rendezvény line-upjának színvonalát emelték, miközben ugyanolyan izgalommal vártuk augusztus idusát, akárcsak Ti. Most pedig elérkezett az alkalom, hogy megosszuk veletek a fellépő barberek élményeit is: fényképes beszámoló következik!

Professzionalizmus, összetartás, és a hazai barber kultúra felvirágzása

Hatalmas élmény, hogy ezennel egy olyan rendezvényről írhatunk nektek, amely a hazai fodrásztársadalom számára nemcsak egyedülálló, de hiánypótló is volt egyben. Amikor a Gentleman Academy tehetséges fiataljai – Beke Balázs és Balogh Tamás – előálltak a HAIR/KRAFT barber look&learn ötletével, már akkor tudtuk, hogy valami igazán újnak lehetünk a részesei. Az idő múlásával ez az izgalom csak fokozódott, mígnem azon kaptuk magunkat, hogy egy nagyszerű atmoszférába csöppentünk Debrecenben. A jegyeket gyorsan elkapkodták, így a 100-150 fős teltházas hangulat már önmagában is sokat ígért, de ami a helyszínen volt tapasztalható, az a legtöbb szakember elvárását is felülmúlta. 2020. augusztus 15-én a debreceni Nagyerdei Víztoronynál 11 rendkívüli hazai tehetség munkásságán keresztül egy egészen új perspektívába helyezhettük a barber kultúrát, a férfi hajvágás komplexitásának a legmodernebb aspektusait ismerhettük meg. Négy különálló bemutató, mérhetetlen professzionalizmus, maximalizmus és összetartás jellemezte a HAIR/KRAFT-ot, aminek reméljük, hogy még a jövőben lesz folytatása. Most pedig lássuk, hogyan érezték magukat a fellépő borbélyok!

HAIR/KRAFT életérzés: gondolatok a fellépő fodrászoktól

#1 Gambár Erik

“A HAIR/KRAFT-on egy kapcsolat nélküli göndör hajat készítettem, mert úgy gondolom, hogy ez a frizuratípus újra kezd divatba jönni. Az inspirációt mindig a hazai és a nemzetközi fodrászok Instagram-profiljairól gyűjtöm, ezért most is innen merítettem ihletet. Nagyon jó érzés volt, hogy ennyi fodrászismerős előtt léphettem színpadra, de ezen túl azért is éreztem különlegesnek a rendezvényt, mert szerintem még sosem voltam olyan eseményen, ami kizárólag csak a férfi fodrászatról szól. Mindenképpen szeretném, hogy egy évben több ilyen jellegű fodrászbemutató is megvalósuljon, akár más városokban. Úgy gondolom, hogyha már csak egy technikát is sikerült elsajátítania a közönségnek, amit képes átültetni és beépíteni a mindennapos szalonmunkájába, akkor ezzel a rendezvénnyel már képesek voltunk valami pluszt nyújtani a kollégáknak.”

#2 Magyar Tamás

“Nagyon jól éreztem magam a HAIR/KRAFT rendezvényen, kifejezetten hálás vagyok azért, hogy a srácok gondoltak rám fellépő fodrászként. Számomra az első alkalom volt, hogy több ember előtt szerepeltem a színpadon, ezért Ádám barátommal – akivel egy blokkban voltunk –, készültünk is előre. Az eseményen egy ollós hajvágást végeztem, és egy klasszikus pompadúr formát készítettem el, amit satírral és egy minimális mintával igyekeztem feldobni. Azért volt számomra rendhagyó ez a nap, mert Magyarországon még egy olyan rendezvényen sem voltam, ami kifejezetten csak a borbélyokról szólna. A szervezés maximálisan profi és kifogástalan volt, nagyon jól esett, hogy egy ilyen helyen kaptam lehetőséget arra, hogy mások számára is bebizonyítsam a tudásomat. Határozottan jó volna, hogyha több ilyen rendezvény lenne itthon is, mert Angliához és más nyugati országokhoz képest még gyerekcipőben járunk, ha a borbély események számát nézzük.”

#3 Winkelbauer Ádám

“A közönség soraiban már számos look&learn jellegű oktatáson részt vettem, így a HAIR/KRAFT-on való színpadi szereplés teljesen új szegmensébe vezetett be a szakmának: betekintést nyújtott egy rendezvény összeszervezésének kulisszái mögé. Az esemény sajátossága annak volt köszönhető, hogy bár nem túl nagy országban élünk – és Budapest, illetve vidék között sem érezhető hatalmas különbség –, a fellépő fodrászok mégis más és más látásmóddal és szemlélettel érkeztek az ország különböző pontjairól, ami egyértelműen színesítette a programot. Pár hónapja különös figyelemmel követem Alan Beak munkásságát. Úgy érzem jelenleg ő gyakorolja a legnagyobb hatást rám, így belőle inspirálódtam, amikor a HAIR/KRAFT-ra készültem. Ezt a rendezvényt valami igazán „nagy” kezdetének érzem, mindenképp folytatódnia kell!”

#4 Péter Gábor

“Izgultam, de nagyon-nagyon jól éreztem magam a HAIR/KRAFT-on, jó érzéssel töltött el, hogy egy ilyen hiánypótló esemény részese lehettem. Egy nyugati trendeknek megfelelő hosszabb, ollós férfi frizurát készítettem, ami kifejezetten egy fashion haj lett. Balázsékat megismerve úgy gondoltam, hogy ez a munka illeni fog a rendezvényük stílusához. A HAIR/KRAFT volumene kiemelkedő volt számomra, ugyanis nagyon sokan ellátogattak a look&learn bemutatókra. Szerintem ez mindenki számára külön kihívást jelentett, de ami még nagyon tetszett a rendezvényben, hogy olyan munkatársakkal és kollégákkal dolgozhattam együtt, akiket leginkább a social media platformokról ismertem. Kíváncsi voltam, hogy hogyan fogunk egy csapatként együttműködni, de utólag is úgy látom, hogy elértük a kívánt eredményt. A HAIR/KRAFT egyértelműen egy nagyon jó kezdeményezés volt a fodrásztársadalom összekovácsolására.”

#5 Farkas Péter

“A rendezvényen egy crop top férfi frizurát készítettem, aminek nem a szokásos, szabványos egyenes volt a fejtető része, hanem göndör – curly top –, amit egy erős kontúr résszel és egy medium skin fade-del dobtam fel. Tulajdonképpen azért választottam ezt a fazont, mert egy olyan hajjal szerettem volna színpadra állni, ami különbözik a többi fellépő fodrász munkájától. Számítottam rá, hogy a legtöbben ollós hajvágást készítenek majd, ezért szándékosan géppel dolgoztam. Oktatás szempontjából számomra ez volt az első fellépésem, ezért eleinte nagyon izgultam, de végül egy olyan inspiratív hangulat alakult ki, amitől megnyugodtam. Az összes kollégámon érezhető volt, hogy mindenkinek szüksége volt arra, hogy végre kilépjen a monoton szalonmunkából. Az after party-n meg is említettem Balázséknak, hogy a HAIR/KRAFT a hazai fodrászat egyik csúcseseménye lett. Rengeteg jó szakember ült a közönség soraiban, ezért nagy büszkeséggel töltött el, hogy előttük állhatok a színpadon. Az eseményhez rengeteget hozzáadott a programsorozat záró bemutatója, amikor a két szervező, Beke Balázs és Balogh Tomi inspirálta a közönséget– felért egy Fashion Show-val. A HAIR/KRAFT-ból mindenképp kéne egy külön széria, mert szerintem sokkal többet adott, mint eddig bármelyik rendezvény, amin részt vettem.”

#6 Szabó Zsolt

“Nagyon jól éreztem magam a HAIR/KRAFT-on. Kifejezetten megtisztelő volt számomra, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget, miután az esemény fellépőit az ország legjobbjaiként emlegették. Már a felkészülési időszakban is sokat fejlődtem szakmailag, és ez a munkáimon is azonnal meglátszott. A rendezvényen egy modern klasszikus hajvágást mutattam be a közönségnek, aminek a nagy részét ollóval vágtam. (Úgy gondolom, hogy az ollós hajvágásnál ütközik ki igazán a szakmai tudás.) Az inspirációmat abból nyertem, hogy tudtam, milyen tehetséges szakemberekkel lépek egy színpadra, ezért mindenképp egy egyedi formával készültem. Úgy gondolom, hogy a HAIR/KRAFT egy nagyon magas nívót képviselt – mindenki nagyon ügyes volt –, de azon túl, hogy hihetetlenül minőségi hajvágásokat láttam, érezhető volt, hogy a szervezés is profi. Szerintem ez a rendezvény nemzetközi szinten is megállta volna a helyét, mert megmutatta, hogy mindig van hova fejlődni, mindig vannak emberek, akiket motiválni tudunk, és hogy mindig képesek vagyunk egymástól tanulni – úgy gondolom, hogy éppen ez a szépsége ennek a szakmának.”

#7 Sándor Csobán

“A HAIR/KRAFT rendezvény egy igazán újkeletű esemény volt, inkább a show feeling jellemezte, nem a klasszikus oktatás. Amikor a mi blokkunk következett, akkor már kifejezetten oldott volt a hangulat, ezért nagyon jól éreztem magam a színpadon. Szerencsére olyan srácokkal dolgozhattam együtt, akiket már ismertem, és ez engem is pozitívan befolyásolt. A munkámmal egy lazább stílust szerettem volna képviselni, ezért egy hosszabb hajból dolgoztam, és egy nyugati trendeknek megfelelő ollós hajvágást készítettem satírral, és egy átmenetes szakállal. Számomra azért volt egyedülálló ez a rendezvény, mert olyan eseménnyel, ami csak a barberségről szól, itthon nemigen találkozhattunk eddig, csupán verseny szintjén. Ezen túl Balázsék egy olyan előremutató look&learn-t raktak össze a nap végén, amit ezelőtt még sehol nem láthattunk. Remélem nekem is sikerült azt az energiát közvetítenem a közönség felé, amit én is tapasztaltam, szerintem a HAIR/KRAFT nagyon jó kiindulópontja lett a hazai borbély fodrászrendezvényeknek. Hasonló eseményen jártam már Dániában, Hollandiában és Romániában is, de most itthonról is ugyanolyan tapasztalatokkal tértem haza, mintha külföldről jöttem volna. Látok abban fantáziát, hogy ez az egész egy eseménysorozat első mérföldköve lesz.”

#8 Tukora Áron

“Szerintem minden szempontból nagyon jól sikerült a rendezvény – különösen tetszett, hogy cég– és márkafüggetlen volt, illetve az is, hogy a felkért szakemberek stílusa sokszínűségről árulkodott, mi több, a szervezés minősége is kiválóra sikereredett. Mindvégig egymástól inspirálódtunk, hiszen mind a tizenegyen úgy dolgoztunk együtt, hogy személyesen ritkán van lehetőségünk találkozni. A HAIR/KRAFT színpadán én egy hajtetoválást készítettem, mert tudtam, hogy a többiek más stílust fognak képviselni. Úgy gondoltam, hogy minél színesebb a felhozatal, annál jobb. Szerintem kifejezetten fontos, hogy ez az esemény létrejött, mert úgy érzem, hogy Balázsék egy nagyon jó csapatot válogattak össze, akikben egytől-egyig megvolt a „drukk”, hogy valami olyat mutassanak, ami valóban megfogja a közönség figyelmét. A HAIR/KRAFT szerintem teljes mértékben felvette a versenyt a külföldi rendezvények színvonalával.”

#9 Földi Gergő

“Amikor Magyarországon belekezdtünk a borbély szakmába, alig voltak olyan jellegű események, amelyek a tanulókat inspirálni tudták, ezért a HAIR/KRAFT most hatalmas lehetőséget jelentett minden barber számára. Éppen ezért nagyon örülök, hogy Magyarországon is sikerült végre egy ilyen kreatív, kizárólag férfi fodrászatot érintő rendezvényt megvalósítani. Nagyon tetszett, hogy ennyi és ilyen sokszínű szakemberrel dolgozhattam együtt, és az is, hogy semmi nem a „prezentáció alapú” oktatásról szólt. A színpadon rengeteg egyedi stílust és technikát figyelhettünk meg. Sok oktatást tartottam már, de most éreztem először igazán azt, hogy tényleg oda kell tennem magam, ami egyrészt nehézséget okozott, másrészt mégis pozitív érzésekkel töltött el. Végül egy long crop-ot készítettem, aminek a frufru részét egy háromszög alakzatban vágtam el, a hátsó részen pedig egy négyzet alakú fokozatosságot csináltam, amitől a frizura sarok részei szögletesebbek lettek. A fő inspirációt az angol barber trendből merítettem, mert egy olyan dolgot szerettem volna mutatni, ami itthon még nem annyira népszerű – szerencsére pozitív visszacsatolásokat kaptam a munkámmal kapcsolatban. A HAIR/KRAFT-ra nagyon pozitívan gondolok vissza, szerintem nagyon jó csapatot alkottunk.”

#10 Beke Balázs

“Mindig is hittem abban, hogy egy ilyen szintű barber rendezvényt Magyarországon is létre lehet hozni. Balogh Tamás kollégámmal sokat inspirálódtunk külföldről és a nemzetközi trendekből, mert nagyon szeretjük az innovatív kezdeményezéseket. Egészen május óta készültünk a HAIR/KRAFT-ra, aminek fókuszában az állt, hogy teljesen szubjektíven összehívjuk Magyarország legkiválóbb borbély szakembereit, és végül egy profi csapatot alkossunk. A rendezvény végére ez be is bizonyosodott, olyan tömegek fordultak meg az eseményen, amit eleinte mi sem vártunk – természetesen nagyon örültünk neki, úgy érezzük, hogy meglett a befeketetett energia gyümölcse.

A HAIR/KRAFT-ot egészen reggeltől estig átjárta a flow. Tomi és én a negyedik blokkban léptünk fel, viszont mi nem step by step bemutatóval készültünk, mint a többiek, hanem egy fashion show-t hoztunk össze. A célunk az volt, hogy egy plusz power-t adjunk a nézőknek, ami tele van kreativitással, újdonsággal és szokatlan, nem kizárólag szalonbarát megoldásokkal. Ezt azért tartottuk fontosnak, mert valójában a férfi szakágnak mi nem csak a megszokott vonalát képviseljük, és ezt szeretjük is megmutatni. A HAIR/KRAFT-ot 2021-ben mindenképp folytatni fogjuk, amire egy még komplexebb tematikát fogunk készíteni, de addig is szeretném még egyszer külön megköszönni a segítséget azoknak az együttműködő partnereinknek, akik miatt ennyire olajozottan és pozitívan zajlott az esemény: a Hedge Hair csapatának, az Andis-nek, a Reco-Hemp-nek, illetve a Fodrászinfónak!”

#11 Balogh Tamás

“A HAIR/KRAFT azért jött létre, mert valami újat szerettünk volna mutatni. Bármilyen szakmai rendezvényről vagy oktatásról van szó, mindig Budapest, vagy a külföldi országok felé kell venni az irányt, pedig nagyon sok tehetséges fodrász van Magyarország egész területén. Éppen ezért vágytunk valami újra, ami a fiatal tehetségekről, a márkafüggetlenségről és kizárólag a szakma szeretetéről szól. A céljaink meghatározása után nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy tényleg valami egészen mást nyújtsunk a kollégáinknak, rengeteget meetingeltünk, hogy minél szebbé és jobbá tegyük a HAIR/KRAFT-ot. Úgy gondolom, hogy ez látszott is az eseményen, ugyanis sokkal nagyobb rendezvény lett belőle, mint amire eleinte számítottunk – ennek nagyon örülünk. Nagyon feltöltődtünk, rengeteg energiát adtunk és kaptunk, remélem, hogy a jövőben még nagyobbá tudjuk tenni ezt a rendezvényt. Bízom benne, hogy a HAIR/KRAFT elindított egy olyan dolgot, amit az emberek valami nagyon pozitívval azonosítanak. Köszönöm a Hedge Hair csapatának, hogy mindenben támogattak minket!”

A HAIR/KRAFT együttműködő partnerei

@b_thomasz

@becks_hair

@andis_hungary

@hedge_hair_professional

@reco_hemp

@fodraszinfo

Képek: Paloczky Ádám

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)