Fodrászszalonok nyitása I. rész: a bejelentési kötelezettségekről röviden

fodraszszalonok_nyitasa_cover1

Minden szépségipari szakember álma, hogy egyszer a saját szalonjában fogadhassa vendégeit, és tulajdonosi pozícióval is kiszélesítse szakmai repertoárját. Az üzletnyitás azonban rengeteg kérdést felvet, ezért úgy döntöttünk, hogy körbejárjuk a témakört, és egy cikksorozat keretében osztjuk meg veletek a legfontosabb információkat. Az első részben a magyarországi önkormányzatok hivatalos állásfoglalása szerint, a bejelentési kötelezettségekről számolunk be nektek röviden és érthetően.

A szalonnyitásról általánosságban

Az elmúlt időszakban feltűnt számunkra, hogy a szakmai csoportokban egyre többen ütköztök ugyanazokba a kérdéskörökbe, amelyek egytől-egyig a szalonnyitáshoz kapcsolódnak. Éppen ezért szükségét láttuk egy olyan érthető struktúra kidolgozásának, ami a segítségetekre lehet. Nem telt bele kis idő, mire mi is úgy éreztük, hogy a téma nehézségét nem a szövegértési problémák okozzák, sokkal inkább a topik szerteágazósága: a rengeteg apróság, ami figyelmet igényel, illetve azok a kötelezettségek, amelyek területileg változhatnak. Úgyhogy mielőtt belevágnánk, fontos, hogy ti is lássátok a szalonnyitásról szóló megközelítésünk szerkezetei felépítésének vázát.

Szalonnyitáson gondolkodsz? Ezeket a szerveket mindenképp keresd fel, hogy személyre szabott információt kapj!

#1 területileg illetékes önkormányzat

  • kereskedelmi tevékenység folytatása esetén az önkormányzatok ellenőrzést végezhetnek, majd annak eredményeit továbbíthatják az érintett szakfelügyeletek felé

#2 fogyasztóvédelem

  • fodrászati szempontból megközelítve, a bizonyos professzionális termékek továbbértékesítése esetén, a fogyasztóvédelem ellenőrizheti az üzlet legalitását + az ehhez tartozó kötelezettségek betartását (példa: panaszkönyv biztosítása, és az ehhez kapcsolódó egyéb szabályok – bővebben a következő cikkünkben írunk róla – a szerk.)

#3 ÁNTSZ

  • kémiai biztonság fenntartásának ellenőrzése, népegészségügyi szempontok betartása (pl.: higiénés szempontok)
  • kockázatbecslés

#4 katasztrófavédelem

  • tűzvédelmi szabályok betartása
  • érintésvédelmi és tűzvédelmi dokumentáció megléte
  • tűzvédelmi eszközök megfelelő helyen való tárolása 

fodraszszalonok_nyitasa_1

Fodrászszalonok nyitása I. rész:

Röviden a bejelentési kötelezettségekről a magyarországi önkormányzatok tolmácsolásában

FIGYELEM: a cikk megírásához felkerestük Budapest összes kerületének az önkormányzatát, illetve megyei szinten is informálódtunk. Néhány helyről azonban NEM kaptunk választ, így A TÁJÉKOZTATÁS NEM TELJESKÖRŰ! Ha szalonnyitásban gondolkodsz, mindenképp keresd fel a területileg illetékes önkormányzatot, ugyanis bizonyos szabályok kerületi és megyei szinten is eltérhetnek!

Leggyakoribb kérdések:

1) Fodrászszalont szeretnék nyitni. Be kell-e jelentenem az önkormányzat felé?

Általánosságban elmondható, hogy egy szolgáltatást – legyen szó fodrászatról, kozmetikáról vagy ingatlanközvetítő irodáról -, nem kell bejelenteni a hatóságok felé. Ezzel szemben, ahogyan már említettük, mindenképp érdemes felvenni a kapcsolatot az adott terület népegészésgügyi osztályával (ÁNTSZ), a katasztrófavédelemmel stb.

2) A szalonnyitáson túl kereskedelmi tevékenységet is szeretnék folytatni. Engedélyköteles eljárásnak számít?

Igen. Amennyiben egy szolgáltatás kereskedelmi tevékenységgel is kiegészül, akkor már az üzemeltetőnek/kereskedőnek a kereskedelmi tevékenységét ügyfélkapun/cégkapun keresztül be kell jelentenie az üzlet helye szerint illetékes jegyzőnek. 

Árusítás csak üzlethelyiségben végezhető:

Ezen túl, ha viszonteladás/termékárusítás történik, akkor a szalonnak üzlethelyiségnek kell lennie, így a kereskedelmi tevékenység bejelentése előtt, az Épített Környezetért Felelős Igazgatóság Településképi Bejelentési Osztályánál, településképi bejelentést kell tenni, a helyiség rendeltetésének megváltoztatása miatt!

A kereskedelmi tevékenység bejelentésének folyamata:

1) A bejelentést általában ügyfélkapun és cégkapun keresztül kell intézni, a bejelentéshez szükséges dokumentumokat általában a helyi önkormányzatok weblapjáról el lehet érni. 

2) A bejelentést követően, a kereskedő bejelentés-köteles termékkör árusítására vonatkozó bejelentését a kereskedelmi hatóság haladéktalanul ellenőrzi.

3) Amennyiben a bejelentés megfelel a jogszabályban előírt feltételeknek, a kereskedelmi hatóság 8 napon belül e tényről igazolás megküldésével értesíti a kereskedőt és nyilvántartásba veszi.

4) A kereskedő a bejelentés napjától megkezdheti a kereskedelmi tevékenység folytatását.

FIGYELJ ODA: a kereskedő adatváltozás (pl: székhelycím, termékkör megváltozás, nyitvatartási idő megváltozása) esetén köteles az adatváltozást a kereskedelmi hatóságnál haladéktalanul bejelenteni. A tevékenység megszüntetését, a megszűnést követő 8 napon belül be kell jelenteni a hatóságnál!

Eljárási illetékek:

  • 3.000 Ft illetékbélyegben leróva
  • az adatváltozás, tevékenység megszüntetésének bejelentése illetékmentes

Szükséges dokumentumok:

  • cégkivonat,
  • aláírási címpéldány és meghatalmazás,
  • ha nem az aláíró személy jár el: az üzlet használatának jogcímét igazoló irat (pl.: bérleti szerződés),
  • haszonélvezet esetében a haszonélvező hozzájárulása,
  • közös tulajdonban álló üzlet esetében a tulajdonostársak hozzájárulása
  • vásárlók könyve,
  • a helyiség tulajdoni lap szerint megjelölt rendeltetése minden esetben tisztázandó, kereskedésre az „üzlethelyiség” megnevezésű egység az alkalmas,
  • közterület-foglalási engedély terasz működtetése esetén.

fodraszszalonok_nyitasa_2

A következő részben szintén az önkormányzatok válaszaiból ragadjuk ki azokat a részleteket, amikkel jó, ha minden üzlettulajdonos tisztában van, de addig is, ezek a Fodrászinfó cikkek még érdekelhetnek:

#1 Szalon újranyitási kisokos: Salonic marketingstratégia fodrászoknak

#2 Hogyan növeljük bevételünket a fodrászszalonban?

#3 Modern fodrászszalonok: az évtized legmenőbb stílusjegyei

 

Készítette: Fodrászinfó

Forrás: Budapest II., V., VII., IX., XI., XIII., XIV., XVII., XX. kerületi önkormányzata, illetve Debrecen-, Miskolc-, Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Cover: itt

Képek: itt és itt

Tetszett a cikk? Köszönjük a lájkokat és a megosztásokat! 🙂

Közzétéve: 2020-08-27 15:08

fodraszszalonok_nyitasa_cover1