Fodrászszalonok működése a koronavírus alatt: brit útmutató

brit_fodraszszalonok_koronavirus_cover

A jelenlegi járványhelyzetről mondhatni, mindenki markáns véleménnyel bír. Ennek hatására nem kizárólag a társadalom egészében váltak megfigyelhetővé a kisebb-nagyobb konfliktushelyzetek, de a szakmai közösségekben is megjelentek a különböző érdekellentétek. Fodrász berkeken belül mi magunk is megfigyeltük a koronavírus által kialakult vitákat, és valójában mindig úgy láttuk, hogy általános érvényű igazság aligha létezik. Talán éppen ezért érezzük fontosnak, hogy megmutassuk, hogy az Egyesült Királyságban hogyan zajlott/zajlik a fodrászszalonok élete a koronavírus idején. Figyelj csak!

Az első hullámtól napjainkig: a brit példa

Szinte még mindig felfoghatatlan, hogy márciusban milyen hirtelen terjedt el világszerte a COVID-19, és talán az még hihetetlenebb, hogy ennek hatására – egészen rövid idő alatt – mennyi mindenben változtatni kellett a hozzáállásunkon. Az elmúlt pár hónap egyszerre tűnik egy szempillantásnak és egy örökkévalóságnak, attól függ, hogy milyen irányból vizsgáljuk a helyzetet. Egy biztos, amikor a helyzet csillapodni látszott, a megfelelő óvintézkedések mellett mindenki örömmel állt újra munkába. Magyarországon ugyan központi szabályozás nem érintette a fodrászszalonokat, azonban mégis sok szakember vállalta az önkéntes karantént.

Ezzel ellentétben az Egyesült Királyságban a kormány 2020. március 23-tól kezdve kötelezően elrendelte az üzletek bezárását, majd júliusban is csak kizárólag szigorú szabályozások mellett engedélyezte a szépségiparban dolgozók munkavállalását. A második hullám során, a gazdaság érdekeit szem előtt tartva, már a briteknél is eltekintettek a drasztikusabb lépésektől, viszont érdemes átgondolni és áttekinteni a náluk megszabott fodrászatra vonatkozó rendeleteket. 

brit_fodraszszalonok_koronavirus_2

Koronavírus biztonsági útmutató:

így dolgozhatnak a brit fodrászok

2020. szeptember 11-én az Egyesült Királyságban újabb rendeleteket szabtak ki a fodrászszalonok működésére. Most ugyan nem kellett bezárni az üzleteket, azonban komoly szigorítások mellett maradhattak csak nyitva. Lássuk, melyek ezek!

#1 Kötelező maszkhasználat

Továbbra is kötelező a kettes típusú szájmaszk használata a brit fodrászszalonokban – mind a szakember, mind a vendég részéről. Változtatásnak számít azonban, hogy most már a fodrásznak választania kell, hogy a maszkot a továbbiakban egy plusz arcvédő plexivel vagy egy polikarbonátból készült védőszemüveggel viseli.

#2 Étel- és italfogyasztás a szalonban

A brit fodrászszalonokban tilos étkezni, azonban az italfogyasztás engedélyezett (ez az egyetlen helyzet, amikor a maszkot mellőzni lehet). Ettől függetlenül fontos odafigyelni, ugyanis kizárólag eldobható, egyszer használatos poharakban történhet a felszolgálás!

#3 Vendég adatainak begyűjtése

2020. szeptember 18-tól kötelezővé vált a Track & Trace a fodrászszalonokban. Hogy mit is jelent ez pontosan? Röviden és tömören megfogalmazva ez a folyamat a vendégek adatainak begyűjtését és lekövetését jelenti, azaz, hogy a szakembereknek kötelező elkérniük, majd nyilvántartásba venniük az alább felsorolt adatokat: 

  • a fodrászszalon munkatársainak neve,
  • a fodrászszalon munkatársainak telefonszáma,
  • a fodrászszalon munkatársainak munkarendje és időbeosztása (ki, mikor dolgozott),
  • a vendég neve,
  • a vendég telefonszáma,
  • a vendég érkezésének dátuma, és az ott tartózkodásának pontos időintervalluma (abban az esetben, hogyha a vendég kizárólag a saját fodrászával volt csak jelen az üzletben, akkor a vendég neve mellett kell feltüntetni a fodrász nevét).

Az adatok megadása után egy személyes QR-kód generálás történik, aminek segítségével később lekérhetők a megadott információk. Miért fontos ez? Azért, mert ha például valaki megbetegszik, akkor utána könnyebben összeegyeztethető, hogy ki tartózkodott még aznap a szalonban, és ezáltal felállítani is egyszerűbb azt a kapcsolati hálót, amiben az esetlegesen érintett személyek szerepelnek. 

brit_fodraszszalonok_koronavirus_1

További hasznos tippek fodrászoknak:

  • Mindig edukáld vendégeidet, kollégáidat a maszkhasználat jelentőségéről!
  • Ellenőrizd le, hogy hányan férnek el kényelmesen a szalonban a kötelező távolság megtartása mellett is, és ennek tekintetében határozd meg a szabad időpontjaidat!
  • Ha van rá lehetőség, akkor rendezd át úgy a szalon egyes munkaállomásait, hogy kollégáiddal ne egymás mellett, hanem egymásnak háttal dolgozzatok!
  • Figyelj oda a háttérzene hangerejének minimalizálásra, hogy elkerüld a hangos beszédet, és az ebből adódó kellemetlenségeket!

Készítette: Fodrászinfó

Források: https://www.hji.co.uk/coronavirus/updates-coronavirus-safety-guidance/ és https://professionalhairdresser.co.uk/news/new-covid-19-guidance-launched-for-the-hair-and-beauty-sector/

Cover: itt

További képek: itt és itt

Tetszett a cikk, hasznosnak találtad? Köszönjük, hogyha lájkolod vagy megosztod! 

Közzétéve: 2020-09-25 08:21

brit_fodraszszalonok_koronavirus_cover