Keresés

Először járt Magyarországon a világhírű Palmer & Company International

Palmer & Company: JOICO Hungary vendége a brand rendezvényén!

A JOICO Hungary szervezésében most először járt Magyarországon a precíziós hajvágás nagymestere, Dove Palmer és csapata. Egy élő show és egy családias szeminárium keretében találkozhattunk a világhírű Palmer & Company International munkásságával, akik egyenesen Londonból hozták el számunkra a profi hajvágó technikákat. Beszámoló következik.

A filmvásznon a Fiatalság Forrása Hairshow 2019

A Lurdy Ház moziterméről sosem gondoltuk volna, hogy egy fodrászbemutatónak ad majd otthont, azonban ez most mégis megtörtént. A JOICO Hungary 2019. november 8-án a Könyves Kálmán krt. alatt rendezte meg a Fiatalság Forrása című fodrászbemutatót, amelynek sztárfellépője a Palmer & Company International volt. A program változatosságáért a magyar JOICO Team és a H7 márkafüggetlen képzéseinek oktatói feleltek.

Az est első felében a magyar fellépők között köszönthettük Czombos Józsefet és Halász Attilát, akik styling technikákat mutattak be a színpadon. Ezt követően Hintenberger Máté és Váradi Katalin alkalmi frizuraalkotásai kerültek a fodrászbemutató középpontjába, végül pedig Szikriszt József kalauzolta el a közönséget a JOICO legújabb és leginnovatívabb krémhajfestékének világába. A Lumishine YouthLock teljes körű megismeréséhez demó modellek voltak a segítségünkre, akiknek hajszínét a JOICO Hungary művészeti vezetője és Bíró Balázs Balu fodrász készítették. A modellek mind csinos középkorú hölgyek voltak, akik az új frizurájuknak köszönhetően minimum egy évtizedet letagadhattak volna a korukból.

A magyar bemutatók után Peller Mariann – az est házigazdája – a színpadra szólította a világhírű Palmer & Company International-t, akik öt modell frizurájának levágásával előkészítették a hangulatot a másnapi hajvágó szemináriumra. Már a bemutatkozó videójuk is fokozta a hangulatot, ugyanis lenyűgöző képekkel prezentálták a precíziós hajvágást. Modelljeik mind egyéniségüket kihangsúlyozó textúrát és formát kaptak, akik magabiztos eleganciával zárták az estét. Minden fodrásznak törekednie kell arra, hogy vendége éppen ugyanígy hagyja el a fodrászszalont.

Fiatalság Forrása Hairshow 2019: Peller Mariann, az est házigazdája
Fiatalság Forrása Hairshow 2019: Halász Attila és Czombos József styling bemutatója
Fiatalság Forrása Hairshow 2019: Váradi Katalin és Hintenberger Máté konty show-ja
Fiatalság Forrása Hairshow 2019: a YouthLock krémhajfesték bemutatása Szikriszt Józseffel és Bíró Balázs Baluval
Fiatalság Forrása Hairshow 2019: Dove Palmer és Megyeri Tamás look&learn
Fiatalság Forrása Hairshow 2019: Greta Maroino look&learn

Palmer & Company hajvágás oktatás 2019

A JOICO csapatának és a szorgalmas fodrászoknak nem volt sok idejük a pihenésre, ugyanis november 9-én már az Ndustrial Studio falai között egy hajvágó oktatáson vettek részt, amelyet a Palmer & Company csapata tartott a számukra. Az egész napos tanfolyam alatt a fodrászok elsajátíthatták a világhírű sztárfodrászok hajvágó technikáinak alapjait. A szeminárium végig családias és közvetlen hangulatban telt, de a résztvevők mégis feszült figyelemmel kísérték Dove, Tamás, Greta szavait és kézmozdulatait. Példaértékű szakmai alázat, komplex tudásanyag és odaadó segítségnyújtás jellemezte az egész napos képzést.

“Elképesztő volt velük dolgozni, hihetetlenül profi csapat és kiváló személyiségek. Sokat tanultunk mind szakmailag és mind emberileg is, nagyon motiváló volt velük lenni. Ebben a pár napban olyan élményekkel gazdagodtunk, amiket örökre viszünk magunkkal. Egy szó mint száz, aki ezen a napon nem szeretett bele újra ezerszeresen a szakmájába, az egyszerűen nem volt ott!” – nyilatkozta a JOICO Hungary marketing menedzsere.

Képek: JOICO Hungary