„Az öltözködésünk és a frizuránk által megtalálhatjuk azt a nőt, akik valóban szeretnénk lenni.” – interjú Dancsó Erika nemzetközi fodrászművésszel

Dancsó Erika egy kis faluban kezdte karrierjét, mára viszont nemzetközi fodrászművész, L’Oréal Professionnel French ID Artist, a HCF Hungary képviselője, a Dancsó Erika Szalon tulajdonosa. Munkájával arra buzdít mindenkit maga körül, hogy megjelenésünkkel, frizuránkkal merjük kifejezni mindazt, ami éppen foglalkoztatja a gondolatainkat, a belső énünket. Honnan indult, mi inspirálta őt, és mivel foglalkozik ma is? A következő beszélgetésből mindez kiderül.

Mikor került az életedbe a fodrászat? És hogyan sikerült elsajátítanod a szakmát?

Kiskoromban nem volt ilyen vágyam, hogy fodrász legyek, óvónő szerettem volna lenni. Az iskolában az osztályfőnököm észrevette, hogy nagyon jó a kézügyességem, szépen rajzolok és felvetette, hogy miért nem próbálok meg a fodrász szakmában dolgozni. Tehát mondhatjuk, hogy ő adta az ötletet. Így mikor arra került a sor, be is iratkoztam fodrász iskolába. Akkor viszont még nem voltam annyira elhivatott. Mikor befejeztem az iskolát 17 évesen, és elkezdtem a szakmában dolgozni, vendégekkel foglalkozni, akkor észrevettem magamon, hogy mennyire nagy szükségem van az emberekre, az ő visszajelzéseikre. Azt gondoltam, hogy milyen jó az én munkám, hiszen elégedettséget tudok biztosítani mások számára. Innentől egyre több vendégem lett, egyre jobban élveztem azt, amit csinálok.

Hol és miként tudtál elhelyezkedni a szakmádban a kezdetekkor?

Szegváron egy szűk utcában béreltem ki először egy nagyon pici üzlethelyiséget, ott kezdtem el dolgozni. Mikor kinőttem, átköltöztem egy nagyobba, ahol már egy kozmetikus kollégámmal dolgoztam együtt. Mikor már az is kicsinek bizonyult, bementünk Szentesre és ott is egyre jobban nőttük ki magunkat. Így tíz évvel ezelőtt megnyitottam a Dancsó Erika Szalont, ahol munkatársaimmal különböző területeken szépítjük vendégeinket a mai napig.

dancso-erika-1

Dancsó Erika

Mit nyújt a Dancsó Erika Szalon a vendégeitek számára?

Több kollégával, kollektíven dolgozunk és segítjük egymás munkáját. Hét fodrászból, két kozmetikusból és egy műköröm építő szakemberből áll össze csapatunk. Folyamatos oktatáson vesznek részt a társaim, hogy a mindig a legújabb vágás technikákat, stylingokat és frizurákat tudják elkészíteni vendégeink számára. Emellett nagyon fontos számomra, hogy a L’Oréal Professional termékeket használjuk munkánk során, hiszen ezek nélkül mi sem tudnánk ezen a szinten dolgozni.  

A szakmádban a francia vonalat követed és képviseled. Ki ihletett meg ezzel kapcsolatban?

– Volt egy autóbalesetem, mikor még a karrierem elején jártam. Eltört a gerincem három helyen és az orvosok azt mondták, hogy akár le is bénulhatok. Ezért több, mint egy hónapig mozdulatlanul kellett feküdnöm. Hiszem, hogy minden okkal történik, hiszen ezekben a nehéz időkben találtam rá a Haute Coiffure Francaise-ra és Laetitia Guenaoura, aki azóta is a mentorom és példaképem. Esténként néztem a róla készült videókat, figyeltem minden mozdulatát a színpadon és lenyűgözött. Ettől kezdve váltam a szakmám szerelmesévé. Nem sokkal később Letitia tanulója, majd a Haute Coiffure Francaise nemzetközi verseny indulója, és ennek a művészeti társaságnak a tagja lettem.

A Dancsó Erika kollekciók is népszerűek. Mióta készíted ezeket és mi a legújabb?

2019-ben kezdtem el saját kollekcióim elkészítését külföldön is. Laetitia Guenaou, mint coach segíti a kollekcióim összerakását. Mindig a természetből inspirálódom, mivel annak a tökéletlen szépségét el tudom juttatni a frizurákon keresztül mindenki számára. Mindegyik kollekciómat nagyon szeretem, a kedvencem mégis a legújabb 2022-es őszi/téli kollekcióm. Ennek megalkotása során a saját pillanatnyi érzelmeit fejeztem ki. Ezek pedig a hála és a köszönet, amit a mentorom iránt érzek.

Dancso-Erika-kollekcio1
Dancso-Erika-kollekcio2
Dancso-Erika-kollekcio3

Dancsó Erika őszi-téli kollekciója 2022

Mit üzensz nőtársaidnak a szakmád által?

Én a saját szakmámmal szépséget, önmegvalósítást, önazonosságot és bátorságot tudok adni vendégeimnek. Az öltözködésünk és a frizuránk által megtalálhatjuk azt a nőt, akik valóban szeretnénk lenni. Aki erős tud lenni a mindennapok forgatagában, őszinte magához, és (a legfontosabb!) szeretetteljesen tud a tükörképéhez szólni. Azt gondolom, ekkor vagyunk lelkileg jó állapotban, ekkor vagyunk harmóniában magunkkal és a környezetünkkel. Erre tudunk építkezni.

Olvass még Dancsó Erikáról:

Tavaszi-nyári kollekció 2022

Átmenetes bob frizura Dancsó Erikával

A Dancsó Erika szalon weboldala pedig ide kattintva érhető el!

Szöveg és képek: Gál Nóra

Közzétéve: 2022-10-18 10:08