A Brexit (vagyis az Egyesült Királyság tervezett kilépése az Európai Unióból) sok kérdést felvet az ország bevándorlóiban. Nagy András fodrásszal arról beszélgettünk, hogy ő hogyan éli meg az Egyesült Királyságban fodrászként a Brexitet. Egyáltalán ő mit érez belőle. Majd szóba került az is, hogy miért hagyta el Magyarországot. Egy elég szókimondó interjú következik.

A sajtó a Brexittől hangos. Hogyan érinti majd ez a magyar munkavállalókat, mit lehet tudni?

Valóban, ahogy itt kint is, minden erről szól, de az érdekes az egészben, hogy csak az emberek igen kis százaléka aggódik emiatt. A többiek egész egyszerűen nem hisznek benne a mai napig. Az értesülések sajnos nagyon kérdőjelesek, ugyanis napi szinten változik az álláspont. Jelenleg úgy néz ki, hogy a Brexit semmit nem befolyásol: csupán a külföldi munkavállalók némelyikén érezhető egy kicsit az aggodalom.

Milyen feltételekkel maradhat az országban az a vállalkozó, aki a Brexit előtt kezdett el kint dolgozni?

Folyamatosan arról cikkeznek, hogy az „új rendszer” nem hoz változást. Fontosnak tartom azt megemlíteni, hogy az Egyesült Királyságban nem olyan szigorú, drága és átláthatatlan a vállalkozási rendszer, mint otthon. Angliában hogyha vállalkozó szeretnél lenni, elég felhívni az illetékes városi szervet, és attól a perctől kezdve vállalkozó vagy. Tovább megyek: itt kint addig nem is adózol, amíg nincs bevételed. Sőt, ami a legérdekesebb, hogy az első három hónapban még csak nem is vagy köteles bejelenteni magad. Ezen a Brexitet követően sem terveznek változtatni – legalábbis az utolsó információm szerint.

Mit mondanak arról, a Brexit után mi lesz a bevándorló munkaerő sorsa?

Azoknak, akik még a Brexit előtt érkeztek, újra kell magukat regisztráltatni az önkormányzatnál… és nincs is más teendőjük. Azok, akik viszont a Brexit után érkeznek majd, egy teljesen új rendszerrel fogják magukat szembe találni, de erről még kevés információnk van. Jelenleg nem bonyolult a procedúra ahhoz, hogy itt kint dolgozz, de természetesen itt is hallani rémsztorikat.

Te mikor érkeztél az Egyesült Királyságba?

Régóta érett a fejemben a gondolat, de sokáig vártam, hogy otthon jobb legyen a helyzet. Öt hónappal ezelőtt belefáradtam abba, hogy mindig csak várjuk, hogy jobb legyen, ezért léptem. Lassan négy hónapja élek itt kint.

Milyen könnyen/gyorsan ment a beilleszkedés?

Hiába van kicsit más mentalitásom, még így is nehezen ment felvenni az angolok életstílusát. Ők itt tényleg mások. Furcsák is kicsit, talán azért a mentalitásuk merőben eltérő. Ha itt elmész a boltba korán reggel egy köntösben, másnap nem fogja a város azt híresztelni, hogy drogproblémáid vannak, és kiszöktél a kórházból. Mint ahogy az én esetemben történt Magyarországon: pedig csak egyszerűen nem volt kedvem kiöltözni egy zsemle vásárláshoz. Angliában mindenki leáll beszélgetni a másikkal, sokszor vadidegenekkel, és őket ez nem hozza zavarba. Alapjáraton nagyon kedves és segítőkész emberek, jó itt!

Jól menő vállalkozásod volt itthon, a magad ura voltál. Mégis miért költöztél ki?

Igen, otthon nekem tényleg gyönyörűen virágzó vállalkozásom volt, imádtam, de sajnos Magyarországon a fejlődés lehetősége szerintem igencsak korlátolt. Véleményem szerint Magyarországon a szakmát a szakmai féltékenység pár éven belül megöli, ha ezen nem változtatnak az emberek. Továbbá azt látom, hogy az ember hiába küzd és gyakorol nap mint nap, próbál tenni azért, hogy egyszer esetleg előrébb juthasson azon a bizonyos ranglétrán, a fölötte állók sokszor segítség helyett inkább le akarják taszítani, mert féltik a pozíciójukat. Számtalan tehetséges fiatal fodrászt ismerek az országunkban, akik simán leköröznek bárkit. Pedig van olyan hely, ahol az oktató az alapvető dolgokkal sincs tisztában és régimódi, 2000-es évek előtti rendszert tanít – sok pénzért. Ez számomra egy hatalmas csalódás. Továbbá a magyar piacon felütötte a fejét az utóbbi időben a különböző márkák agresszív marketingje, és én köszönöm, de ebből nem kérek többet.

Érdekes amit mondasz és amit a saját bőrödön tapasztaltál. Mit gondolsz, mikor és minek hatására változhat az általad lefestett kép?

Szerintem akkor, amikor a cégek oktatóit valós szakemberek választják majd ki és nem az üzleti érdek dönt. Továbbá akkor, ha a területi képviselők tisztában lesznek a termékek összetételével és valóban szolgáltatnak, informálnak – persze tisztelet a kivételnek.

De ami a legfontosabb, ha tényleg a szakma felé alázattal hozzáállók fognak oktatni, akik saját céljaik érdekében, szorgalomból, szabadidejükben is képzik magukat. Akik tényleges tehetséggel és egyedi tudással rendelkeznek. Mert a sablont már hallottuk százszor. Észre kell venni Magyarországnak az egyediséget és a kiemelkedő szakembereket. Azokat, akik nem azért sikeresek, mert mondjuk a belvárosban van szalonjuk, hanem azért, mert környezettől függetlenül képesek voltak nagyot, különlegeset alkotni.

Szerencsére rengeteget ilyen fiatalt ismerek, és van egy tervem, többek között ezért is vagyok itt kint, de ezt majd később elárulom. De erről ne is kérdezz, mert még titok. (nevet)

Hm, felcsigáztál, de rendben. Egyelőre nem jött még el az ideje a leleplezésnek. Arról viszont mesélj kérlek, hogy mit hozott életedbe a költözés? Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál azóta?

Bánom, hogy nem előbb tettem meg ezt a lépést. Már közvetlen az iskola végeztével ki kellett volna jönnöm. Amúgy sokkal könnyebb volt, mint azt képzeltem. Az a baj, hogy otthon elhitetik az emberrel, hogy nem képes változtatni, mert ő egy senki. Nos, szerintem mindenki képes változtatni, aki akar. Csak ülj fel a repülőre és indulj el! Természetesen nagyon nehezen hagytam hátra a vendégkörömet, elvégre én ő általuk vagyok most ott, ahol vagyok. Nélkülük nem sikerült volna semmit elérnem. És bár mindenki szomorú volt, és még most is minden nap kapok tőlük üzenetet, akkor is támogattak és megértették a lépésem. A legjobb vendégkört tudhattam magamnak otthon.

És az elmaradhatatlan: mennyiben más a munkamorál a fodrász szakmában a magyarországi és angliai között?

Munkamorál? Azt itt kint nem ismerik, hogy őszinte legyek. Napi három vendég és akkor nagyon elfáradtak, illetve ájuldoznak, hogy mennyire forgalmas volt a napjuk. Természetesen mikor elmesélem nekik egy otthoni napomat, vagy megmutatom az otthoni naptáramat, teljesen el vannak ájulva, hogy hogyan lehet ennyit dolgozni egy nap, és hogyhogy nincs Teslam, illetve 2 milliós álomlakásom a tengerparton. Nos, ez az egy mondat sokat elárul az angol fodrászok helyzetéről, még többet a magyarokéról, úgy érzem. Nem dolgoznak sokat, viszont azt csilliárdokért. Az a mondás hogy „úgy dolgozik, hogy más is odaférjen” itt teljes egészében megállja a helyét.

Miben különbözik egy napod?

Nyugodtabb. Itt kint alkalmazott vagyok, és nem nekem kell a rengeteg adminisztrációval foglalkozni. Nincs telefon, anyagrendelés, időpontegyeztetés. Minden online történik, a tudtom nélkül, én már csak azt látom a rendszerben, hogy valaki időpontot foglalt hozzám. Munka után, ami itt 5 órakor véget ér – otthon ugye délután 5-kor kezdődik a hajtás, – van időm kényelmesen elmenni edzeni, utána főzni és a nap végén még egy kis kiruccanás is belefér a barátokkal. Nincs hajtás, nincs stressz. Alapjaiban véve sokkal nyugodtabbak a napjaim. Napi 2-3 vendég, érted. Nincs kapkodás: egy hajvágás másfél óra minimum. Úgy érzem, nem itt fog a hajam kihullani az idegeskedestől. Ez merőben más, mint otthon. Álmomban nem gondoltam volna, hogy lehet így is dolgozni, hogy van időd elmenni mosdóba, és leülni megenni kényelmesen az ebédedet.

Nézzük a frizurákat. Ha leszámítanánk a nyelvet, a vendégek kérésében felfedezed, hogy nem Magyarországon vagy?

Sajnos igen. Úgy gondolom, a magyar vendégek nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a frizurájukra. Szeretik ha rendben van, és 4-6 hetente megjelennek a fodrásznál. Itt sajnos ez nem jellemző. Az angol ember sajátossága, hogy ha nem elégedett, akkor panaszkodik. Múltkor egy vendég azért tett panaszt, mert az utolsó előtti alkalommal négy kávét kapott, utoljára pedig csak hármat, és ő megalázva érezte magát, ezért adtunk neki egy ajándékutalványt, nehogy bepereljen minket. És ez sajnos nem vicc. Ritkán jönnek fodrászhoz, de akkor hibátlan és tökéletes kiszolgálást akarnak, tökéletes frizurával. Persze a vendég fejében teljesen más kép él a tökéletes frizuráról, mint a miénkben: ezt ugye tudjuk.

Nagyon jó példa az első ombre festésem itt kint. Gyönyörű átmenetet festettem, nagyon büszke voltam magamra, talán életem legszebb ombre festése volt. Képzeld, utána a vendég panaszkodott, hogy ő nem látja benne a csíkot (!!!), ami szerinte az ombre sajátsága, ezért átmenet nélkülire kellett festenem életem ombrejet, hogy a vendég elégedetten távozzon. Szóval sajnos merőben más. Érdekes, de itt még csak most kezd hódítani a balayage és az ezüst színű hajak, amik otthon szinte már eltűntek. Illetve itt a vendégek sokkal elfogadóbbak, és nem furcsa nekik semmi. Nem érdekli őket ki vagy, mi vagy, hogy vagy, honnan vagy, egyenlőként kezelnek. Nem ítélnek meg külső alapján senkit. Itt ha a vendég párduc mintás hajat kér rózsaszín szívekkel, akkor megcsináljuk neki, mert ha neki ez tetszik, akkor mindenkinek ajánlani fog és hihetetlenül hálás lesz érte. Itt tényleg minden a vendégért van.

Álomnak írod le, ezért sejtem a választ, de felteszem a kérdést. Tervezed, hogy mostanában hazaköltözöl?

Nem tervezem a visszaköltözést Magyarországra. Ha költözök is, oda biztos nem megyek vissza. Legalábbis most így gondolom. Sajnálom, de nekem megölték a szakmát a sokszor hozzá nem értésükkel és szakmai nagyképűségükkel az otthoni kiemelt fodrászok. Szerencsére ismerek párat, akik önzetlenül is segítenek bármiben, ha arról van szó, de nagyrészük már szintén elhagyta az országot. Ez sajnos senkinek nem jó, főleg nem a szakmának. És azt látom, hogy a valóban tehetséges emberek viszont nincsenek észre véve (pedig akad belőlük szép számmal). Itt Angliában ha úgy érzik, hogy valaki már nem elég innovatív, lecserélik, és nem érdekel senkit hogy 10 év után átveszi a helyét egy huszonéves, mert a tehetség a fontos és nem a kor.

Sajnos én az utóbbi példával többször találkoztam otthon, vagyis a kor és a szakmában töltött évek győztek a tehetséggel szemben. Ezért idővel már nem látogattam a magyar képzéseket, mert elegem lett abból, hogy mindenhol megaláznak, vagy éppen lenéznek, mert fiatal vagyok, és beskatulyáznak, hogy a korom miatt csak egy bizonyos szintre vagyok képes. Régen még kiálltam magamért, a végén meg inkább azt mondtam: nem harcolok tovább senkivel. Most az a célom, hogy egyszer, sok év múlva én is kontyoktató leszek, ezért minden nap gyakorlok és megteszek mindent, hogy valóra váljon az álmom, még ha ezt egy másik országban is teszem.

Képek: Nagy András

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)