Keresés

Breaking: Hintenberger Máté a Wella Professionals oktatófodrásza!

Hintenberger Máté újra Wella Professionals színeiben!

Hintenberger Máté ismét a Wella csapatát erősíti, a Londa után ezúttal a Wella Professionals oktatófodrászaként. A fodrász Székesfehérváron végezte tanulmányait egy alapítványi iskolában. Először nézőként vett részt egy nívós házi versenyükön, akkor szerette meg az intézményt. Máté az akkori igazgatóhelyettesnek, Salga Nikolettnek köszönhetően indult el az első nagyobb versenyén. Bár helyezést nem ért el, egyre inkább szeretett volna többet versenyezni.

Tanulmányai mellett autodidakta módon képezte magát, DVD-k és magazinok segítségével, ahol csak tudott, részt vett mind hazai mind nemzetközi versenyeken. Felkészülését Tombácz Zsuzsa, Bozsics Kati, Váradi Kati, Frics Márta nemzetközileg elismert trénerek segítették. Többszörös magyar bajnok (esküvői, alkalmi frizura, női hajvágás kategóriákban), Euroskills 3.helyezett, OMC Szentpétervár 4.helyezett, OMC Párizs kétszeres 5.helyezett (esküvői és gála hajstílus kategóriában).

Hintenberger Mátéval beszélgettünk:

Hogyan ismerkedtél meg a Wella Professionals márkával?

A Worldskills verseny környékén érkezett a megkeresés, hogy dolgozzak a Londa termékeivel. 3-4 évig voltam a cég oktatófodrásza, majd bizonyos okok miatt szükségessé vált egy kis kitekintés. Visszagondolva semmiképp sem bánom ezt, hiszen rengeteg olyan dolgot tanultam, amelyeket most kamatoztatni tudok. A szívem visszahúzott a Wella-hoz, újra a céggel dolgozom. Inspirál a vízió, a termékpaletta és a kreatív anyagok. A jelenleg működő csapatszellem pedig szintén nagy hatással van rám és megtiszteltetés, hogy ezt a csapatot erősíthetem immár Wella Professionals oktatófodrászként.

A kitekintés éveiben megismertem néhány új nézőpontot, amelyek nagy segítségemre vannak. A Wella anyaghasználata azonban teljesen az én világom is, ezért is húzott most vissza a szívem.

Sokat versenyeztél és versenyzel a mai napig. Mik a fő motivációid ezen a téren?

Mindig a folyamatos fejlődés motivált. Mindig szerettem a változást, főleg azt, ami előre visz. Egy versenyfelkészülés jó esetben fél év. Ezidő alatt is rengeteget tanul az ember. Én trénerrel dolgozom, így „több szem többet lát” alapon is sok tapasztalatra tehetek szert. Egy nemzetközi versenyen pedig, ahol az országok legjobbjai dolgoznak, rengeteg inger és inspiráció ér. Nem tudok lelassulni, mindig foglalkoztat az, hogy valami újat találjak ki. A látottak inspirálnak, de mindent a saját képemre igyekszem formálni.

Hintenberger Máté munkái

A sminkelés területével is megismerkedtél. Honnan az indíttatás?

A sminkeléshez is a versenyek adták meg a motivációt. Főleg a nőiesség és a szépség ragad meg mind a smink, mind a frizurák terén. A megjelenésnek egységesnek kell lennie: öltözék, smink és haj. A versenyeken az idő szűkében a sminkelést természetesen mások végezték, de mindig észrevettem valamit, amit én másképp készítettem volna. Most örülök, hogy úgy tudok elkészíteni egy sminket, ahogy azt megálmodtam.

A másik nagy motivációt Dudás Barbara munkája jelentette az OMC frankfurti világbajnokságán. Stage make-up kategóriában láthattunk tőle egy gyönyörű munkát. Ott megfogadtam, hogy Barbinál szeretnék tanulni, ami néhány évvel később meg is valósulhatott. Rengeteget tanultam tőle és Sipos Zitától, mindkettejük szakmai tudása óriási hatással volt és van rám. A legfontosabb az, hogy a vendéget vagy a modellt széppé tegyük a munkánk által, ne pedig torzítsuk. Ez a látásmód elengedhetetlen a frizura terén is, a két szakma pedig nagyszerűen fonódik össze.

Milyen konkrét terveid vannak a közeljövőre nézve?

Ahogy említettem, a Wella inspirációs anyagai nagy hatással vannak rám. Ötletelek, hogy pontosan mit is tudok megalkotni ezekből. Imádom a hajvágásokat, de igyekszem kerülni a merev formákat, a cél, hogy a szalonban elkészített frizura otthon is jól működjön. Remélem, hogy lehetőségem adódik egy komplex képzés megalkotására: előkészítés, frizura elkészítése és styling, odafigyelve az egyén személyiségére és fizikai vonásaira. A célom tehát az, hogy a cég viziójában és inspirációjában megalkothassam az egyéni stílusomat, amire esetleg mások is kíváncsiak lehetnek.

A Wella Professionals is örül!

A bejelentéssel kapcsolatban megkerestük a Wella Professionals termékek forgalmazóját, a Sirowa Hungary Kft-t, akik örömüket fejezték ki Máté csatlakozása kapcsán:

"A Wella Professionals termékeket hivatalosan forgalmazó Sirowa Hungary Kft.-nek  is hatalmas öröm és megtiszteltetés, hogy Máté elfogadta az oktatói felkérést és csatlakozott a Wella Top Artist csapathoz."

Külön kiemelték, hogy a fiatal tehetség már a tavaly novemberben, Zalaegerszegen megrendezésre került Wella Miracle Bemutató során is méltón képviselte a márkát a színpadon, illetve a Top Artist csapat többi tagjával is nagyon hamar megtalálta a közös hangot. A cég ígérete szerint fontos szerepet szánnak a tehetséges fodrásznak és már a 2024-es tavaszi félév legújabb trendoktatásain, valamint a fiatal tehetségek számára indult Wella School Program keretein belül is találkozhatnak majd a fejlődni vágyók Mátéval. Kövesd Te is a Wella Studio Budapest oldalait, hogy elsőként értesülj a legújabb oktatásokról és bemutatókról!

Képek: Hintenberger Máté

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)