Keresés

Az OSIS Made to Create fodrászverseny 2018-as hazai győztesei

Ismerjétek meg az OSIS Made to Create fodrászverseny 2018-as hazai győzteseit!

A Schwarzkopf Professional ünnepélyes keretek között kihirdette az OSiS+ Made to Create fodrászverseny magyarországi győzteseit, akik három kategóriában mérették meg tudásukat. Lássuk, kik azok a tehetséges szakemberek, akik bekerültek a nemzetközi mezőnybe. Fogadjátok szeretettel a verseny 2018-as hazai győzteseit!

Az OSiS+ Made to Create fodrászversenyről röviden

Az OSiS+ Made to Create fodrászverseny nemzetközi fotópályázatára 2018 szeptember végéig, három kategóriában lehetett pályázni az egyedi munkákkal. Egy versenyző az összes kategóriában kipróbálhatta magát, azonban egy szekción belül, csak egy alkotással versenyezhetett. Lássuk, melyek voltak ezek!

#1 Női kategória

Ebbe a kategóriába azok a pályamunkák érkezhettek, amelyek megfelelnek a hétköznap is hordható, aktuális trendeket képviselő tulajdonságoknak. Na, meg persze női.

#2 Avantgárd kategória

Ebben a kategóriában a progresszív pályamunkákat várta a zsűri, amelynél szempont volt, hogy a frizura kihangsúlyozza az innovációt, modernséget és egy adott trendirányzatot. A pót-, és műhajak használata is engedélyezve volt.

#3 Styling, azaz IGORA #RoyalTakeOver kategória

Ebben a kategóriában szintén a hétköznap is hordható frizuráknak kellett megjelenniük, amelyeket a Schwarzkopf Professional hajfestékeivel készítettek el. Fontos volt, hogy egy látványos hajszínváltoztatás menjen végbe, és természetesen a styling sem maradhatott el, ahogyan arra már a kategória neve is kötelezte a versenyzőt.

Ismerjétek meg az OSiS+ Made to Create fodrászverseny 2018-as hazai győzteseit!

A beérkezett fényképes pályamunkákat egy 32 tagból álló nemzetközi zsűri bírálta el. Így esett a választás

  • női kategóriában Haszeg Janóra,
  • avantgárd kategóriában Paréj Kingára,
  • styling kategóriában pedig Pallai Martinára!

Szívből gratulálunk a győzteseknek és sok sikert kívánunk a 2019-ben Londonban megrendezésre kerülő OSiS+ Made to Create döntőjére! :)

Forrás: Színezd Újra

Képek: Schwarzkopf Professional

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)