Keresés

Antal Enikő fodrász interjú

Interjúalanyunk Antal Enikő fodrász volt. Fogadjátok szeretettel!

Antal Enikő fodrász, vagy ahogyan a közösségi médiában ismert, Adore Enikő egy 23 éves fodrász tehetség, akinek az Instagram profilja egészen hasonlóan néz ki, mint Guy Tang-nek. Olvasd el vele készített beszélgetésünket!

Antal Enikő fodrász nem csak elkészíteni szereti a szép frizurákat, de tudja azt is, hogyan menedzselje munkáját és önmagát. A fiatal tehetség egy hatalmas vendégkörrel rendelkező fodrász, az IMPERITY bemutatófodrásza.

Antal Enikő fodrász interjú következik

Mikor döntötted el, hogy fodrász leszel?

Antal Enikő fodrász: Külföldön éltem sokáig és középiskolás tanulmányaimat is ott végeztem el. Szüleim mindig is adtak a neveltetésemre, így Madridban is az egyik legerősebb magániskolába járattak, ahol orvosokat és ügyvédeket szerettek volna kinevelni belőlünk és habár mindig jó tanuló voltam, valahogy éreztem, hogy ez nem az én utam. Sokkal szabadabb szellem voltam és habár a marketing és management vonal nagyon tetszett, mégsem arra indultam el. 19 évesen aztán hazaköltöztünk Spanyolországból és eldöntöttem: fodrász leszek. Nővérem időközben műkörmözéssel kezdett el foglalkozni, édesanyukám pedig pedikűrözéssel, így már csak egy álom lebegett a szemünk előtt, egy közös szalon.

Hol és kitől tanultad a szakmát?

Székesfehérváron felnőttképzésen sajátítottam el a szakma alapjait Kiss Viktóriától, aki ma cégünk jelenlegi oktatási vezetője. Az iskola elvégzése után azonnal belevetettem magam a továbbképzések hadába, mert úgy gondolom, hogy a fodrászat egy olyan szakma, ahol mindig lehet és kell is tanulni. Próbáltam élni minden lehetőséggel és a lehető legtöbbet fejlődni, mindenhová elmentem, amire csak időm, energiám, illetve pénztárcám engedte.

Mikor elkezdted a fodrásziskolát, milyen elképzeléseid voltak a jövődet illetően?

Mindig is álmodozó típus voltam, így amikor megkérdezték, hogy hogyan képzelem el a jövőmet, zsigerből rávágtam, hogy egy szép napon, talán 10 év múlva majd színpadon szeretnék állni. Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy mindez nekem sokkal korábban megadatik.

Milyen érzés 23 évesen az Imperity bemutatófodrászának lenni?

Szürreális és egyben elképesztő. Úgy gondolom, hogy egy márkát képviselni mindig nagy felelősséggel járó feladat, telis tele kihívássokkal, ahol a saját határaidat feszegeted. Ennyi idősen nagyon nehéz helyt állnom a többi fodrász közt, de remélem, kellőképpen felnőttem a feladathoz. A legnehezebb része talán az egésznek az, hogy minden egyes alkalommal meg kell győznöm saját magamat arról, hogy képes vagyok kiállni a színpadra és a tudásom legjobbját nyújtani a nézőknek úgy, hogy ne a koromat „lássák” elsőként, hanem a munkáimat. Hihetetlen az a szeretet és pozitív energia, ami körül ölel egy-egy fellépés után és ezek azok az élmények, illetve visszacsatolások, melyekből erőt merítek.

Hogyan és mikor érkezett a felkérés erre a posztra?

Területi képviselőm bíztatására jelentkeztem az Imperity első hajfestő versenyére, amit sikeresen meg is nyertem. Ezután keresett fel cégünk tulajdonosa Ifj. Majerik Imre az ajánlatával. Nem kellett sokat gondolkodnom. Vizsgamunkának megkaptam az őszi-téli kampányfotózást, ahol úgy néz ki, átmentem, hiszen itt vagyok. (nevet)

Milyen érzés viszontlátni munkádat a kampányban és az idei fodrásznaptáron?

Megtisztelő számomra, hogy több száz fodrász napi szinten egy olyan naptárat használ, amelyen az én munkám látható. Gyakran, amikor rápillantok, egy gondolat fut át az agyamon: „ez tényleg velem történik?”

Adore Enikő munkája

Úgy tudom, te is fellépsz az Imperity rendezvényén. Hogyan készülsz, mit láthatnak tőled a fodrászok?

A hajfestés az én szerelmem, abban vagyok a legmagabiztosabb, ott teljesen önmagam tudok lenni. A haj az én vásznam amire kedvem szerint festhetek és kiteljesedhetek, szóval hajfestés biztosan látható lesz majd tőlem. Szeretek még kontyokat is készíteni, már ezen a területen is tele vagyok ötletekkel. Érdekessége a dolgoknak, hogy amennyire szeretek a hajszíneknél vadulni, az alkalmi frizuráknál sokkal inkább a letisztult és egyszerű frizurákat preferálom. De a bemutatóm részletei egyelőre maradjanak még titokban…

Mennyire összetett a munkaköröd: saját üzletben és bemutatófodrászként is dolgozol. Mindezt hogyan tudod összeegyeztetni?

Jelenleg eléggé összetettek a hétköznapjaim, hiszen az évek alatt hála Istennek egy hatalmas vendégkört sikerült kiépítenem, ami mellé most becsatlakoztak céges teendőim. Napi 12 órát dolgozom hétfőtől szombatig, de nagyon támogató élettársam van, aki örül a sikereimnek és itthoni teendőimből sokat levesz a vállamról. Ráadásul a vendégeim is rugalmasan kezelik az időpontjaikat ezért most még nem érzem azt, hogy nem bírnám. Persze az évek előrehaladtával majd prioritást kell felállítanom, ami valószínűleg úgy fog kinézni, hogy heti 1-2 napot leszek csak szalonomban, a többit oktatással, bemutatózással szeretném majd tölteni. Sok ötletem van a jövőmet illetően, még most is szeretek nagyot álmodni, ebben talán sosem változok. (nevet)

Ki a szakmai példaképed?

Három ember van a világon, akiktől nagyon de nagyon szeretnék tanulni: Guy Tang, Sam Villa és Mounir. Úgy gondolom, hogy mind a három fodrászt nagyon sok minden miatt lehet szeretni, de egy dolog közös bennük: mindegyik a profizmusra törekszik végtelen precizitással és maximalizmussal párosítva. Napi szinten nézem videóikat, inspirálódom munkáikból.

Adora Enikő munkája

Mit tanácsolsz azoknak a fiatal fodrászoknak, akik ki szeretnének tűnni munkáikkal, hogyan induljanak el a pályán?

Első tanácsom az lenne, hogy merjenek álmodni és merjenek lépéseket tenni ezért. Soha ne hallgassanak azokra az emberekre, akik nem építő jelleggel fordulnak feléjük, magyarán akik azt hajtogatják, hogy nem elég jók, vagy úgysem tudják megcsinálni. Igenis kellő kitartással és szorgalommal minden megtanulható, minden megvalósítható és elsajátítható. Ragadjanak meg minden lehetőséget, menjenek iskolai versenyekre, nevezzenek be online szavazós versenyekre, csináljanak bármit, ami felkészüléssel jár. Ne a kifogást keressék, hanem a lehetőséget!

Egy versenynél szerintem nem a győzelem a fő cél, hanem a felkészülés és az a sok minden, ami a felkészülés alatt megtanulható, elsajátítható és amit onnantól kezdve már senki sem vehet el tőlünk. Ha pedig valaki nem érzi elég jónak még magát, akkor sincs baj. Menjen el nézőnek szakmai rendezvényekre, ismerkedjen, beszélgessen, informálódjon, építsen szakmai kapcsolatokat.

És talán a legfontosabb tanácsom az lenne, hogy legyen kellően alázatos. Tisztelje a szakmát, fodrász társat és önmagát.

Képek: IMPERITY és Adore Enikő