Ezt mi sem akartuk elhinni: Amazon Salon nyílt Londonban

amazon-salon-cover

Ha azt mondjuk, Amazon, szinte mindenki fejében megjelenik egy-egy gondolatfoszlány. Nem véletlenül, hiszen az egyik legnagyobb és legnépszerűbb online kereskedelmi cégről beszélünk, aminek sikere napjainkban is töretlen. Most újabb térhódításba kezdett, aminek fókuszában a szépségipar, és azon belül is, a fodrászat áll. Ezt kapd ki: Amazon Salon nyílt Londonban!

Bemutatkozik az Amazon Salon

Az Amazon londoni fodrászszalonja nem csupán egy megszokott üzlet, hanem egy olyan hely, ahol az ügyfelek egyben vendéggé válnak, miközben megismerik a hajápolás és a hajformázás vezetőtechnológiáit, –termékeit és –szolgáltatásait. Az Amazon Salonba betérő vendégek igényeit Elena Lavagni és stylist csapata elégíti ki. Elena 20 éve üzemeltet egy sikeres vállalkozást Londonban, a nagyra értékelt Neville Hair & Beauty Salon tulajdonosa. Alkalmazottainak segítségével olyan nívós helyeken dolgozott már, mint a párizsi divathét vagy a Cannes-i filmfesztivál. Így már talán mindenki számára érthető, hogy nem véletlenül esett rá a választás, amikor az Amazon legújabb dobásához kerestek egy arra rátermett vezetőt. Csapatával felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt biztosít szolgáltatásokat, legyen szó hajvágásról, festésről, szárítástól, melír vagy éppen fonatok elkészítéséről. 

“Örülök, hogy részese lehetek ennek a projektnek – a szalon ötvözi a klasszikus fodrászszolgáltatásokat a technológiával, hogy teljesen egyedi élményt nyújtson az ügyfeleknek” – mondta Elena Lavagni, a Neville Hair & Beauty tulajdonosa. “A stylistokból álló kreatív csapatunk tagjai, akiknek rajongásuk ugyanúgy kiterjed a technológiai innovációkra, mint a fodrászat szeretetére, minden szempontból a vendégek vágyait állítják majd a középpontba. Büszke vagyok, hogy az iparágban szerzett 40 éves tapasztalatunkat felhasználhatjuk ennek a szalonnak az életre keltésében.”

amazon-salon-8

Az Amazon Salon szolgáltatásait Elena Lavagni és csapata biztosítja

Több mint 1500 négyzetméter és kiterjesztett valóság

Ahogyan azt már említettük, az Amazon Salon nem egy már korábbról ismert fodrászüzleti modellre épít. A két emeleten és több mint 1500 négyzetméteren elhelyezkedő szalonban a legújabb ipari technológiák debütálnak, a kiterjesztett valósággal (AR) megvalósított hajkonzultációktól kezdve, egészen a point-and-learning technológiáig, minden megtalálható. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Az Amazon Salon ügyfelei a kiterjesztett valóság technológiájának segítségével kísérletezhetnek a különböző (egyelőre virtuális) hajszínekkel, stylingokkal, amiket a Fire tabletek segítségével tudnak kiválasztani. Ennek köszönhetően szinte bárki előre el tudja dönteni, hogy melyik frizuratípus lesz számára a legjobb döntés. Emellett nemcsak a formai és esztétikai szempontokat ismerhetik meg, de a point-and-learning innovációjának hála, a polcokon megtalálható termékekről is mindent megtudhatnak, beleértve a márkavideókat, az oktatási tartalmakat stb. Ha valakinek ott helyben megtetszik, amit lát és hall, egy QR-kód segítségével azonnal meg is vásárolhatja a szimpatikus fodrászcuccot, igény szerint a házhozszállítás lehetősége is fennáll.

Ha ez még nem volna elég, azt is eláruljuk, hogy a kínálatban több mint tízezer szalontermék és –kellék található: a hajvasalók, hajvágógépek épp úgy beszerezhetők, mint hajcsavarók és hajszárítók. Az üzlet hatalmas szabadságot kínál mindenkinek, hiszen amellett, hogy nincs minimális rendelési érték, biztosítja a nagykereskedelmi árakat, a számlázást, a gyors kiszállítást. Menő, igaz?

amazon-salon-2

Kiterjesztett valóság segítségével a személyre szabott élményért

Stílusos és biztonságos kialakítás

Az Amazon számára kifejezetten fontos ügyfeleink, stylistjaink, alkalmazottaink egészsége és biztonsága. Épp ezért több lépést is tett azért, hogy a megfelelő környezetet teremtse meg számukra. A szalon biztosítja az ingyenes arcmaszkok és fertőtlenítőszerek használatát, miközben állandóan odafigyel a hely kapacitásaira is – például, hogy mikor és mennyi ember lehet a az üzletben egyszerre. Az üzlet megálmodói még térelválasztó paneleket is elhelyeztek a különböző részek optimális és biztonságos szekcionálására. 

amazon-salon-6

Több mint tízezer fodrásztermék egy helyen

amazon-salon-4

Tetszik, amit olvastál? Csekkold az Amazon Salon Instagram-profilját, lesd meg, milyen hajakat készítenek! ✌️

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

amazonsalonuk (@amazonsalonuk) által megosztott bejegyzés

 

Készítette: Fodrászinfó

Forrás és képek: itt

Segítsd munkánkat egy lájkkal és megosztással – köszönjük! ✂️

Közzétéve: 2021-08-27 13:03

amazon-salon-6