Keresés

Alternative Hair Show beszámoló: extra Hajas videó!

Az Alternative Hair Show beszámoló, amiből minden érdekességet megtudhatsz, ha lemaradtál!

Az Alternative Hair Show a vírushelyzetnek köszönhetően, idén is online tartotta nagyszabású programját, mely kultikus eseménynek számít minden fodrász számára, aki a Salon International idejére Londonba látogat. Tavaly volt az első online rendezvény, melynek sikerén felbuzdulva idén is a világhálón láthattuk a kreatív bemutatókat. Alternative Hair Show beszámoló következik.

Kihasználva az online kereteket

Az első online show tavaly került megrendezésre, ami éppen a járványidőszak kellős közepén zajlott, mikor még senki sem tudta, mi is lesz és hogyan áll be az életünk, egyáltalán mikor és milyen formában történik a „visszaállás”. Ez a kezdeti bizonytalanság az egész világon érezhető volt, ám a szakmának mégis egy biztos pontot adott az AHS online megrendezése. (Mi is megírtuk, hogy több országban teljes kijárási tilalom mellett a fodrászatok is zárva voltak hosszú hónapokig, ezért minden szakmai megmozdulás igazi felüdülés volt.)

A show sikeres is lett, az online keretek új felületet adtak a művészek kibontakozásának, ami idén sem volt másként.

Alternative Hair Show beszámoló: újabb sikeres eseményt tudhat maga mögött Tony Rizzo és Anthony Mascolo, az AHS alapító párosa

TONY RIZZO GONDOLATAI

„Az Alternative Hairnél évről-évre egy globális eseményt szervezünk, amivel forrást gyűjtünk kutatási projektekhez. Sajnos mára világossá vált az is, hogy a leukémiás betegeket kevésbé védik az oltások, mint legtöbbünket, így sok kórház tudósai versenyeznek azért, hogy új gyógymódokat dolgozzanak ki a betegek számára. Ennek eredményeképpen finanszírozási céljaink soha nem voltak ilyen fontosak. Tavaly örültünk a nemzetközi fodrászközönség hűséges támogatásának, akik ráhangolódtak a 2020-as Virtual Alternative Hair Show-ra. Soha nem gondoltuk volna, hogy második virtuális showt tervezünk, de ezekben a furcsa időkben biztosak vagyunk benne, hogy ez a legjobb döntés mindannyiunk számára.”

Alternative Hair Show beszámoló: élőben jobb, online szabadabb

Érdekes csavar, ahogyan most már második éve nézhetjük online az Alternative Hair Show fellépőinek munkáit. Izgalmas azt látni, ahogyan a meglévő művészeti ágak (fodrászok, sminkesek, stylistok, koreográfusok) mellé a grafikusok és dizájnerek is bekapcsolódnak és az ő tudásuk egy új színezetet ad a show-nak. A realitás átcsap egy olyan világba, ahol az illúzió már nem csak a fantáziánkra van bízva, mint a Royal Albert Hall színpadán (ahol a korábbi showk voltak – a szerk.), hanem az arcunkba van tolva. Meglepő képek, meghökkentő jelenetek és olyan vizuális elemek bontakoznak ki előttünk, amik ugyanúgy órákig, akár napokig elgondolkoztatnak majd, akárcsak a személyes showk, mégis másképp. Semmivel sem pótolható a személyes átélés varázsa és az a bizsergető érzés, mikor több ezer fodrász egyszerre éli át az élményt és tombol egy-egy lehengerlő show után; de kétségtelen, hogy az online jelenléttel egy új színtérre lépett az Alternative Hair Show. Ez a virtuális színpad pedig legalább annyi lehetőséget kínál a nézők és a kreatív csapatok számára, mint korábban a Royal Albert Hall.

Már csak az a kérdés, hogy a jövőre esedékes 40. Alternative Hair Show milyen formában kerül megrendezésre. Mi mindenképp annak drukkolunk, hogy újra személyesen találkozzunk Londonban!

Hajas bemutató az Alternative Hair Shown

Az első virtuális AHS-en nem, de az idei rendezvényen már részt vett Hajas László és csapata is. Bemutatójuk címe Szabadságvágy, ami minden különösebb kommentár nélkül értelmezhető az elmúlt évek történéseinek tükrében. Érdemes megnézni (görgess lejjebb a videóért!).

Fodrászinfó kedvenc: TOP 3

HAJAS LÁSZLÓ TEAM

SALON PETRA MĚCHUROVÁ

TIGI CREATIVE TEAM

Több mint show

Az AHS missziója – immáron 39 éve, – igen nemes célt szolgál, az esemény minden évben önköltségű a fellépő csapatok részéről, illetve a show alatt beérkező támogatás teljes egészében a Fighting Leukemia, a Blood Cancer UK és a World Child Cancer alapítványoknak történő adománygyűjtés. Az Alternative Hair Show így mindamellett, hogy a fodrászszakma találkozási pontja és egy olyan világ, amiben a képzelet elindulhat, valódi misszióval rendelkező esemény is, amihez minden néző jó érzéssel csatlakozik!

International Visionary Awards döntő

Természetesen idén sem maradt el az International Visionary Awards döntője, ami a következőképp alakult:

CUT & COLOR: Viktoriia Vradii, Ukrajna

MEN’S: Alla Tkaciuk, Moldávia

AVANTGARDE: Chen, Kuan Lin, Tajvan

MIT SEM ÉR A VIRTUÁLIS ALTERNATIVE HAIR SHOW BESZÁMOLÓ, HA NEM MUTATJUK MEG A FELLÉPŐ CSAPATOK LISTÁJÁT…

Anne Veck, UK

Babicz, Lengyelország

Beauty Underground, USA

Carlo Bay, Olaszország

Dmitry Vinokurov, Oroszország

Gogen, Olaszország

Ken Zhou, Kína

Klaus Peter Ochs, Németország

Laszlo Hajas, Magyarország

Mario Krankl, Ausztria

Mikel Luzea, Spanyolország

Petra Mechurova, Csehország

The Altieri, USA

Rudy Mostarda, Olaszország

Saco, UK

Sanrizz, UK

Stevo Pavlovic, Szlovénia

TIGI Creative Team, UK

…ÉS A TELJES MŰSORT!