Alterego fodrászbemutató az Eternal Dayen – beszámoló

alterego-italy-fodraszbemutato-cover

Az Eternal Beauty minden évben megszervezi az Eternal Day nevet viselő programot. A koronavírus járvány természetesen ebbe is beleszólt, ám a program idén ismét megrendezésre kerülhetett. Az idei rendezvényen az Alterego márka magyar és olasz képviselői mutatkoztak be, de sok más előadás is színesítette a programot.

A pandémia szinte minden összejövetel lehetőségét elvette tőlünk. Nem csoda, ha erre mindenki ki volt éhezve. Ez meg is látszott az Eternal Beauty idei rendezvényén. Az Alterego képviselői pedig kitettek magukért a figyelemfelkeltő program érdekében.

Utazás a szőkítés világába

Az Alterego magyarországi képviselői ezzel a címmel tartottak bemutatót. Bagyinszki Ákos, Asztalos Laura és Vaga Lucia összesen nyolc frizurát mutattak be. Ebből három alkotást pedig helyben, a színpadon készítettek el.

alterego-esemeny3

 

Az Alterego Magyarország fodrászai és modelljeik

Ákos egy szivárványszínekkel tarkított frizurát alkotott, melyet olasz útja inspirált. Lucia az Alterego Total Blonde szőkítőolajjal egy természetesnek ható, napszítta frizurát hozott létre, Laura pedig egy naplemente által inspirált balayage-t festett. Természetesen mindegyikük az Alterego termékeket használta.

alterego-1

Alterego modellek

Ákostól hallhattunk az olasz útról, az inspirációkról és az ott megismert termékekről.

A rendezvény különlegessége volt egyébként, hogy a legtöbb bemutatott termék Salon Exclusive, tehát kizárólag a fodrászokon keresztül érhető el, ami a mai világban nagy előny a fodrászok számára a továbbértékesítés során.

Az Alterego Italy művészi iránya

A céget olasz szakemberek is képviselték. A Zoih Team munkájával az Alterego Italy művészeti irányzatát képviseli: munkásságukban olyan frizurák megalkotása a cél, amely bármelyik fodrász által kivitelezhető.

Gina Rossi a haj színezésének mestere, Marco Lamberti pedig profi hajvágó. Emellett mindketten a Zoih és az Alterego kreatív vezetői. Profi módon, egymás keze alá dolgozva hoztak létre frizurákat a színpadon. Kiemelték, hogy a frizurák az új kollekcióból valók, a közönség itt láthatta őket először.

Gina-Rossi-Marco-Lamberti-alterego-hungary

Gina Rossi és Marco Lamberti a színpadon

  • Készült egy 80-as évek ihlette bob frizura frufruval, amely a speciális vágási technikának köszönhetően akár több színben is pompázhat attól függően, hogy a modell milyen irányban stylingolja a haját.
  • Készült egy már előkészített frizura festése, természetesen az Alterego új kollekciójának színeivel. A frizura központi eleme a fényes hatás elérése volt. A frizura a leválasztási technikáról kapta a Stella, azaz csillag elnevezést.
  • A harmadik frizura pedig egy modern köntösbe bújtatott klasszikus shullet. (Ez a fazon egyébként a 80-as évek mullet és a 90-es évek shag frizurájának keveréke).

Gina és Marco elmondta, hogy a kollekció megalkotását az életünk folyamata és az életünk történései ihlették. A kollekció kiemeli az elszigetelt időszakot is, amely után most végre talán fellélegezhettünk.

Raluca-Costea-munkaja.2
Raluca-Costea-munkaja.2

Raluca Costea munkája

Az Alterego egyébként nem csak a művészetet tartja fontosnak, hanem bolygónk és az emberek védelmét. Mind az Alterego, mind a Zoih Team számos olyan szervezetet támogat, amely fákat ültet vagy éppen bántalmazott nőkön segít.

Az Alterego termékek emellett teljes mértékben megújuló energiaforrások felhasználásával készülnek. Ez alól egyedül a csomagolás kivétel, a cég épp ezért elkötelezett támogatója több faültető szervezetnek is.

Raluca: The Time Capsule

A bemutatón Raluca Costea is jelen volt, aki egy egyfrizurás kollekciót mutatta be, melyet az időkapszula inspirált. Központi gondolata: klasszikus fazont modernizálva visszahozni a jelenbe. A bukaresti fodrász szintén az Alterego termékeit bemutatva magyarázta el a frizura készítésének technikáját, amely egy klasszikus vágás volt, modern színekkel kombinálva.

A cél egy rózsaszín hajszín elérése volt az Alterego piros, szőke és pink pop festékeinek segítéségével. A frizura egy bob fazon volt, amelyről Raluca elmondta, hogy formáját tekintve klasszikusnak számít, ám egy merész szín igazán modernné tudja varázsolni.

 

alterego-esemeny7

Raluca és modelljei

Elmondása szerint sok fiatal nem szereti a bob frizurát, mert öregít. Ez szerinte hatalmas tévedés. Egy bob frizura mibenléte rengeteg dologtól függ. Sok idős vendége pedig a merész színeket nem meri bevállalni, pedig lehet, hogy sokkal fiatalosabbnak érezné magát tőle.

Raluca elmondta, hogy a legfontosabb dolog tiszteletben tartani a vendéget és a haját. Minden esetben ez a legfontosabb. Kedvenc Alterego termékeként az EgoBondot jelölte meg! Erről a termékről már írtunk itt!

Előadása végén bemutatott még két modellt, már kész frizurával. Egyikük egy középhosszú frizurával érkezett, amely a zöld és a rózsaszín árnyalatok keverékét viselte némi szőkítéssel. A másik frizura pedig egy korábban három különböző színben pompázó haj szőkített változata volt némi karamell színnel kiegyenlítve.

Fejbőrünk egészsége: Szentkirályi Judit és Hegedűs Ildikó előadása

A cég magyar képviseletét erősítette Szentkirályi Judit és Hegedűs Ildikó mesterfodrászok előadása. Judit egy kontykészítési technikát mutatott be a színpadon, illetve előadást tartott a fejbőr különböző betegségeiről.

Hegedűs Ildikó pedig Alterego termékeket javasolt a fejbőrproblémák megoldására, illetve előtte-utána fotók segítségével mutatta be az elért eredményeket. Előadásában kitért néhány általa nagyra tartott és gyakran használt Alterego termékcsaládra is. Így például hallhattunk az Aroma kezelésről, a fejbőr kezelő olajról, a Pure Balancing samponról vagy a She Wonder termékcsaládról és képeken láthattuk az eredményeket.

alterego-eternal-day-fodraszbemutato.7

Gina-Rossi-Marco-Lamberti-alterego-magyarorszag

alterego-eternal-day-fodraszbemutato.5

alterego-eternal-day-fodraszbemutato.12

Finálé

A program vége felé közeledve az olasz mesterek még egy frizurát mutattak be a színpadon, amely a Veronica nevet viselte. A lépcsőzetes kivitelezésű frizura hosszát meghagyták, mégis egy letisztult, geometrikus formát láthattunk a színpadon.

Finálé gyanánt pedig minden modellt újra láthattunk a színpadon, hogy megcsodálhassuk a szebbnél szebb kivitelezésű új frizurákat.

Ha pedig a kedves olvasó néhány frizurát el is készítene a látottak közül, íme néhány recept:

Szivárványos frizura:

alterego-5

Lilás-magentás frizura:

alterego4

Egyszínű szőke frizura:

alterego-3

Raluca Costea munkája:
 
  • Ultra 9 szőkítő porral és 3%-os oxi-val szőkített, keverési arány 1:2
  • 30 perc elteltével eltávolította a terméket és újra felvitte
  • Mivel a szőkítés eredménye a 9 színmélységű réz lett valamint a hajtő 10 színmélységű lett, a hajtőre, 20 gr Dusty Pink-et, 20 gr Caramel-t valamint 5 gr Pink Pop-ot tett, melyet 20 percig hagyott a hajtövön majd lemosta.
  • Ezután Cipria-t és Pink Pop-ot tett az egész hajra egyenlő 1:1 arányban.
  • Az egyik elülső tincs Just Color pirossal + sárgával készült.
  • További tincsek szőkítőpor + 1,5%-os oxi
  • És a következő tincs Pink Pop +3%-os oxi

Olvass még a márkáról:

Az Alteregoról

További infó az Alteregoról itt!

Szöveg és képek: Fodrászinfó

Közzétéve: 2022-09-08 11:24