Keresés

AirTouch hajfestési technika

A 2020-as évben szinte biztos, hogy az airtouch technika lesz a középpontban.

A balayage festési technikákkal egy végeláthatatlan vendégigény vette kezdetét. Habár a nemzetközi nagyágyúk legtöbbször úgy nyilatkoznak, hogy a balayage már a múlté, mi úgy vesszük észre, hogy évről-évre csak nagyobb a hype körülötte. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy az őrület 2020-ban is folytatódik, aminek a középpontjában az AirTouch lesz. Mondjuk vagy mutassuk?

Az airtouch, mint natúr look

Az elmúlt időszak legnagyobb trendjei kapcsán mással sem találkoztunk: csak a természetességgel és az autentikussággal. Egyértelműen mi is azoknak a táborába tartozunk, akik kifejezetten rajonganak az egyszerűségben rejlő szépségért, de valljuk be, a balayage technikák nem kizárólag a legnatúrabb lookokat biztosítják. Vagy mégis?

Már évek óta pörög az airtouch technika, azonban itthon mégsem találkozhattunk vele lépten-nyomon, nem is egészen értjük, hogy miért?! Na jó, talán azért, mert még pepecselősebb, mint a klasszikus balayage, azonban ez ugyanúgy a gyakorlatról szól, mint minden más. Nem mellesleg egy olyan festéstechnika, amivel a “kevésbé természetes” is újra egységet teremt. Már mutatjuk is!

Újfajta hajfestési technika a természetes megjelenésért

Elérkezett az az időszak, amikor az erőteljesebb kontrasztok helyett újra a telt színeket választjuk, mi több, keressük azokat a megoldásokat, amelyek jól hozzák a “napszítta” hatást. Ha nem is a nap ereje, hanem sokkal inkább a levegőé játszik fontos szerepet az airtouch frizurák megalkotásában, a végeredmény mégis ugyanaz: egy felpörgetett, mai igényekre reagáló modern look.

Fodrászfókusz: Airtouch gyorstalpaló

Fodrász vagy? Szereted a kihívásokat? Akkor most mutatunk egy olyan balayage technikát, aminél

  • a festés közben a hajszárító használata kötelező! A technika lényege ugyanis, hogy a hajszárítót egy szögben tartva kifújsz néhány tincset, amiket végül eltűzöl és végig “szabadon” hagysz.
  • az is fontos, hogy sokkal vékonyabb passzékat használj! A haj megfelelő szekciókra bontásával nagyon sűrűre kell rakni a tincseket, olyannyira, hogy az alaphajból nem sok minden marad.
  • másképp történik a színmélységválasztás is! A hajtő, illetve a hajvégek színének egyeznie kell, ezért például, ha meleg tónusokkal dolgoztál fent, akkor lent sem szabad mással – ugyanez igaz a hamvas árnyalatokra is.

Fodrászinfó inspó: tanulj Vladimir Sarbashev-től, a technika feltalálójától!

Csekkold a Balayage Air Touch atyjának, Vladimir Sarbashev-nek az Instagram oldalát, ahol betekintést nyerhetsz a technika rejtelmeibe. Ha már mindent láttál, akkor egy tehetséges és sikeres tanítványának, Danilo Bozic-nak a közösségi oldala is a segítségedre lesz, ahol még több videó segít majd az inspirálódásban!

5+1 Airtouch megoldás, amik közül választhatsz

#1 egységes

#2 szexi

#3 modern

#4 hosszútávú

#5 magával ragadó

#5+1 pénztárcakímélő 😉

Forrás: Modern Salon

Képek: Vladimir Sarbashev & Danilo Bozic Instagram

További cikkekért böngéssz az oldalon! :)